Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-22 / 21. szám

day segédgondnok ur nyitotta meg, ki a tárgyalasok vezetésében csak nem megszakitas nélkül részt is vett. Következett, a megnyitás utan, főe^eres ur szokott évi jelentése, mely az egyházmegye allapotat a mult évről tarja elébünk. Ez évi jelentésből mar csak szokatlansaga folytán is fölemlítem, hogy egyik egyházban a visitatió nem tartathatott meg a helyi lelkész fenyegető levele miatt, ki az esperest törvényes hivatalnoknak el nem ismervén, az ott megjelenéstől óva inti, kijelentvén, hogy egyházaban el nem fogadja, s megjelenése esetén a fejlődhető botrányokért előre is felelőssé teszi. Majd az esperes egy ujabb határidőt tűzött ki a can. vis. megejtésére s ezt a lelkész tudomására adta, de a ki e hivatalos levelet is sértően visszautasitá. Midőn a visitatió ennek dacára is megjelent, szobáját bezárta és senkit be nem bocsátott. Az ilyen ellenszegülésekhez nem szokott egyszerű, jámbor nép félelem, aggódás és megbotránkozással vegyes tisztelettel az udvarm togadta egyházi elöljáróit. Majd az iskolaszobában a visitatió megejtetett, az elöljárók a föltett kérdésekre tehetségükhöz képest feleltek. Az e. kerület, s megyével szemben tartozó kötelességének azonban az egyház — saját pénztárától elzárva lévén — nem tehetett eleget másként, minthogy a szükségelt összeget házról házra járva, azonnal összegyűjtötték. Milyen pap ! .... és milyen nép ?!.... A népnek illetve elöljáróságnak ez a cselekedete jegyzőkönyvi dicsérettel ismertetett el, ép ugy, mint a hogy a lelkész eljárása előlegesen is megrovatott. A szavazatbontó bizottság jelentéséből kitűnt, hogy az egyh. megye esperesévé ismét Kovács Antal eddigi esperes választatott 44 szavazattal. E tárgynál — az egyházmegyében elterjedt vélemények folytán nem haszontalan eszmecserét vártunk. Ez azonban elmaradt, s jóformán éppen azért, mert az előbb emiitett lelkész botrányos eljarásának alapját épen az esperesi hivatal betöltésének módozata képezvén, — a vele való solidaritás gondolatának is eltávoztatása sok lelkészt visszatartott az eszmecserétől. Van pedig ennek a dolognak a személytől teljesen elkülönített elvi oldala is, mely a hozzá szólást nagyon megérdemelte volna. A tisztújítás elve levén elfogadva, s tekintve, hogy a gyűlés évenkent csak egyszer van, szükséges volna meghatározni, hogy a szavazást ki, s mikor rendelje el. A jelenlegi esperes ur 1877 őszén foglalván el hivatalát, hivataloskodasának ideje jogilag a mult őszön megszűnt. Ez az oka, a miért V. K. lelkész ur őt többé törvényes esperesnek nem tekinté, s lemondását kívánta. Ugy de ott, a hol kötött időre történik a valasztás, ott a lemondás absurdum: a hivatal lemondás nélkül is megszűnvén. Nem tartatván azonban a mult őszön közgyűlés, mely az uj szavazást elrendelje, esperes ur később maga hivta fel az egyházakat a szavazásra, a szavazatokat a tavaly — ugyan más választások megejtésére — kinevezett szavazatbontó bizottsághoz utasítván. Ez a nov. — áprilisig tartó intervallum, a mandatum lejárta s az uj választás megerősítése közt, s ez alatt folytatott esperesi működése nem tetszett az illető lelkésznek. S szigorú, jogi szempontból, ugy tartjuk mi is, helyesebb lett volna, ha ez időre az ügyek vezetését az a/est

eres veszi at,*) vagy legalabb a szavazás elrendelése ő tőle jön ; annyival is inkább, mert ha az alesperesnek az sem hivatása, hogy szükség esetében az esperest helyettesítse, : ugy valóban nincs joga létezésének, hanem ha az, hogy legyen jogcím, a régi jó »esperes* címnek a .főesperes* címmel fölváltasára. Egyébiránt ezek azt hiszem, nem életbe vagó kérdések s jelentőségük csak akkor volna, ha ez eljárást hivatala meghosszabbítására, ott nem örömest látott egyén használná föl. Most azonban távol sincs erre ok Ide mutat az egyházmegye fényesen kifejezett bi/.odalma, melylyel hivatalosr kodó esperesét ujabb három évre meg ajándékozá, egyszersmind negyedfélévi működése s hivatalos ténykedéseire — akadékoskodókkal szemben — csaknem / - ' egyhangú szavazatával ütötte rá a helyesseg pecsetet, s tényleg elismervém, hogy jobb kezekbe kormányát ez idő szerint le nem teheti. — Ad multos annos 1 . . . . Nagyobb hullámokat vala fölverendő az e. megyei papi gyámintézet ügye, mely a hozzászólásra igen érdemes. Mint már más alkalommal is emlitém, 1878-ban az e. megyei közgyűlés egy javaslatot fogadott el, s tett kötelezővé anélkül, hogy a kiket segitni céloz, meg is kérdezte volna. Azt a kifogást, hogy az e. megyei gyűlésnek minden lelkész tagja, csak ugy fogadhatnám el, ha a gyűlésben való részvétel kötelességgé tétetnék ; addig nem. Megalapittatott hát a papi és világi elmekből álló közgyűlés által egyedül a papok terhére, meg ugy, hogy a módósitást célzó javaslatot egy évi várakozás után is még tárgyalásra sem bocsátották. A kisebbségnek el kellett némulni és fizetni. Hanem ime, alig telik egy év, s a kisebbség módosítását még föl sem olvasván, maguk az alapítók nyújtanak be olyan módosítást, mely az egész elfogadott alapszabályt kivetkőzteti alakjából, lényegéből, nevezetesen a létező szabály által kívánt nagy áldozat fönntartása mellett csaknem felényi segélyt helyez kilátásba, már most, a midőn még csak jövedelme, de kiadása nincs is a pénztárnak. Mi lesz, ha egy véletlen folytán az özvegyek száma tetemesen megszaporul. Ez a módosítás most lett volna targyalás alá jövendő egy a vaiszló vidéki lelkészi kör által benyújtott uj tervjavaslattal együtt, mely a biztosítást tűzi ki czéljául, a helyzet s különösen a baranyai viszonyokra való különös tekintetből. Ugy látszik az e. megye végre valahára maga is belátta, hogy ez az ügy a papság ügye, s most ez egyszer, ez ügyben róla nélküle nem határozott, hanem az esperes által egybehívandó értekezlet megvitatása alá bocsátja. A lelkészi testület lesz hát — a mint kel! is — hivatva a tervek közül valasztani, vagy a mi *) Igen is célszerű lett volna közgyűlésileg úgy intézkedni; máskülönben főesperes úrnak kötelessége volt állomásán mindaddig megmaradni, míg hivatalát törvényesen megválasztott utódnak át nem adhatja. Szerk.