Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-22 / 21. szám

nem is képzelhetem, akkor nézetem szerint a világi s a lelkészi elem közt a féltékenykedésnek s bizalmatlansagnak semmi értelme s jogosultsága nincs, s így attól fclflCs ok tartani, hogy az úgyis eltűnő kisebbségben levő lelkészi elem a vi'agi elemmel szemben — Eperjes szavait idézve — ,túlsúlyra vergődjék1

, vagyis hogy egyházunkban hierarchicus törekvések érvényesül jenek, nincs ok ettől tartanunk már csak azért sem, mert az ily törekvések ellen, (melyek a mi derék javaslat készitő bizottságunknak bizonyara sohasem háborították almát), ha azok komolyan felmerülhetnének — j minden jó protestáns, legyen az világi vagy lelkész, rriint egy ember fogna szembe szallani, csak, hogy az ily törekvések, ha valaki komolyan gondolna reajok, csak is az autonom synodalís alap romjain érvényesülhetnének, ez alap pedig bizony „alios jam vidit ventos* mint a minők azt ma, bármely oldalról fenyegethetnék, és hála Istennek még sem omlott össze. De meft csakugyan a legtanácsosabb gondosan kerülni mindazt, a mi a gyanúnak s bizalmatlanságnak a testvériség rovására még csak távolról is okot szolgáltathatna, magam is azon vagyok, hogy az ezen irányban aggályt szülő pontok módosíttassanak, s épen a lelkészi karra számitok, hogy e szavaim visszhangra találnak nála. Legyenek ők magok rajta, hogy a sorrend, mely szerint az elnökségek tagjai a javaslatban előszámláltatnak, megfordíttasi-ék s a világi elnök első helyen, lelkészelnöktársa pedig a második helyen említtessék kormányzó testületeink minden fokozatain at; az evangeliom szolgájának jól all a szerénység s az, hogy a többi kerületek s a Iterzeviczy féle coordinátió más rendet követ, nem épen akadály. Az esperesnek vagy esperességi küldöttnek, vagy mért ne egy 2 tagu, egy világi s egy papi egyénből alló esperességi küldöttségnek jelenletére nézve a lelkészválasztó gyűlésen, azt hiszem, hogy a bizottság azon concessiója, (mely szerint t. i. ezen az egyházmegye képviselője ne elnököljön, de a választást egyszerűen ellenőrizze) kielégitheti az aggódókat. Gondoljuk meg, hogy a valasztó gyűlésen párt allhat párttal szemben, s a felügyelő lelkész nemlétében az egyedüli elnök, a legtöbb esetben az egyik vagy másik jelölt pártjának deciaráit híve ; én nem teszem fel róla, hogy részrehajló lehessen a választás vezetésében, de feltehető, s az elkeseredéstől izgatottan, a vesztes párt kifogásokkal allhat elő, melyeket a győztes párt viszont kifogásolhat, nem kivánatos-e ily esetekre a törvényes felsőbbség részrehajlatlan képviselőinek jelenléte? En azt hiszem, hogy a legtöbb esperességben régóta dívó ezen gyakorlat ebben leli magyarázatát. A szavazatok egyenlősége esetére vonatkozó intézkedéseken szintén változtatnunk kell. Az esperességnél, melynél mindkét elnök egyforma időtartamra, a kerületnél, melynél mindkét elnök élethossziglan választatik, megfelelhet azon intézkedés, hogy a tisztben idősb elnök szava dönt, ,de abban igaza van Kassának, hogy ugyanezen intezkedés a helyi egyház elnökségénél levon a világi elnöknek, ki, mint rövid évek tartamara valasztott s legtöbb esetben, itjabb lesz a tisztben, korévre talan sokkal fiatalabb lelkészelnöktársanal. Mérjünk egyenlő mértékkel s változtassunk a 46 § on, ha jobb megoldást nem találunk (mert Iglónak a döntő szavazatot mindig a világi elnök részére igénylő kivansaga az 1860. ker. gyűlés 26-ik pontjának meghozatala óta csakugyan túlhaladt álláspont) talán ugy, hogy a helyi egyháznál a döntő szavazat az életkor szerint idősb elnököt illesse. Küiömben meglehetősen „de lana caprina" az egész vita ; száz évben egyszer fog az előfordulni, hogy a gyűlés tagjainak szavazata is egyenlő legyen s ráadásul az elnökség 2 tagja is ellenkező véleményben legyen egymással. Kassa továbbá a 126. §-t is, mely a fegyelmi elbánás ala jutott egyházi tisztviselő felfüggesztésének jogát a superintendensre ruházza (elnöktársanak hozzájárulása nélkül), mint szintén hierarchicus irányút, kifogásolja. Nem jó volna-e, kérdem én, az ilyesmivel a ker. elnökséget épen nem búsítani s megmaradni a mostani (Berzeviczy-féle) coordinátió alapján, mely e szomorú tisztet az esper. elnökségre bízza ? Ugyanily okból kifogásolja Kassa a 233. §-ust, mely az iskolaszék elnökéül -— Kassa szerint —a lelkészt jelöli ki. Ha így volna, helyeseinők a kifogást, de a §. épen nem kivánja, hogy az iskolaszék elnöke mindig a lelkész legyen, hanem azt mondja: „a lelkész vagy a tanács tagjaiból a tanács által választott tag.* Merő lehetetlen, hogy a javaslatkészitő bizottság a 341. §. d) pontját mely szerint »a lelkész felügyel a tanitók s a többi tisztviselők hivatalos működésére* úgy értette volna, miszerint a lelkész a felügyelő felett is ellenőrködik, hiszen ennek coordinált állású egyének közt semmi értelme nem volna. Oszlassunk el minden kételyt, sőt jelezzük világosan, hogy a lelkész az ellenőrzés e jogát azok irányában is, kikkel szemben erre illetékes, nem kizárólagosan, de elnöktársával megosztva gyakorolhatja, talan ezen módosítással: » Világi elnöktársával közösen felügyel a tanítók és a többi tisztviselők hivatalos működésére.* Emiitettem már, hogy Eperjes a javaslat azon állítólagos intzékedését szintén mint hierarchicust kifogásolta, mely — szerinte — a határozat kimondásának jogát a 2 elnök kfjzött rendezi. E kifogás tévedésből történt, a javaslatban erről szó sincs, Eperjes bizonyosan az egyenlő szavazatok esetére vonatkozó intézkedéseket magyarázta így, s e félreértés alapjan a határozat kimondásara nézve azon alternatív javaslattal áll elő, hogy s

vagy a tárgyak sorrendjében váltakozva, vagy a targyak mivolta szerint, hol az egyik, hoi a másik teljesítse az elnöki tisztet.* Nagyon helyesen, mondja erre vádiratában a jav. kész. bizottság, hogy bizzuk azt az illető elnöktársak tapintatara. Bizony nem volt még rá eset, hogy 2 elnöktárs a hatarozat kimondása felett összezördült volna s