Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-03 / 14. szám

Osztroluczky, Geduly s később mások — kiknek kezében jól el volt helyezve az esperesség kormánya s ő nyugodtan visszavonulhatott, hogy egész odaadással éljen saját egyházának s számos családja nevelésének. Es a kitűzött kettős célt valóban el is érte. A cinobányai egyház, melynek 51 éven at hitbuzgó és munkás lelkésze volt, élő tanuja az ő bölcseségének,% nemes lelkületének és tevékenységének ; templomának, :

skolájanak és paplakának jó allapota, rendszerető lelkének nyomait viseli magán ; pénzügyi rendezettsége agg lelkészének takarékosságát és hű gondozását hirdeti; a hívek vallasos buzgósága és erkölcsös élete az ő pásztori gondviselése alatt gyarapodott. Több gyermeke közül életben maradott három fiát és egy leányát gondos nevelésben részesítette s oly életelvekkel vezette be a társadalmi és családi hivatásba, melyek nem csak a szerető csaladapát, hanem a jó keresztényt és kiváló honfiút is kedvező fényben állítják szemeink elé s mindezekért megengedé neki Isten, hogy 28 tagból álló gyermekeinek és unokáinak boldog növekedését láthassa s megérhesse azon dicsőséget, hogy legidősebb fia János a 46 egyházból alló nógrádi egyházmegye főesperesi székébe emeltessék. Az ő cselekedeteinek jutalma követte őt. Esperességünk nestora, néhai id. Svehla János született 1801 év május havában Budikfalván Gömörmegyébeti, hol atyja ag. h. ev. néptanító volt. Iskoláit atyja házán kivül S. Gömörön, Rozsnyón és Pozsonyban végezte. 1823-ik évben a losonci lielv. h. főiskolaba egy tanszékre hivatott meg, melyet elfogadván ott csupán egy iskolai évet töltött be. 1824-ik évben a cinobányai ev. egyház hívta meg ót rendes lelkészéül, mely meghívást elfogadván, ott 51 évig munkálkodott. 1874 ik évben 50 éves jubileumát nagyszámú rokonsága, számos tisztelői, egyhazak, esperességek, sőt kerületek küldöttei körében ünnepelte meg. Egy évvel ezután nyugalomba helyeztetését kérte és nyerte meg egyházától és az esperességtől, mely nyugalom valódiva lett az altal, hogy utódjául legifjabb fia Ede Ion megválasztva, ki szeretett nejével együtt igaz gyermeki kegyelettel apolta az agg szülőpárt. 1876-ik évben csendes csaladi körben megünnepelte kitűnő szellemű nejével Geduly Zsuzsannával az aranylakodalmat s ennyi, Istentől vett áldás és öröm után csak azon gyász érhette hanyatló elte napjait, hogy egy évvel későbben elvesztette életének 53 éven at híven szeretett társát. Egészen a legközelebb mult őszig mindenkor örömmel vett részt sokkal ifjabb lelkésztársai összejöveteleiben s jó kedélyével, minden szaván átvonuló szeretetével és gazdag tapasztalataival ezen összejövetelek óhajtott, keresett tagjává tudta magát tenni; végre életének 80-ik éve megtörte az egyenes szilárd alakot, s látni kezdék hű gyermekei atyjok nyiladozó siriireg^t. Örök alomra 1881. márc. 14-én zárta le szemeit s 17-én családjának, rokonainak, tisztelőinek, tiszttársainak, a közel és távol vidék tanítóinak és népének igen nagyszámú kisérete mellett nejének oldala mellé helyeztük a faradt testet, hogy szelleme aldásával lengjen, csaladja, egyháza és hőn szeretett hazaja felett. Beszédet tartott felette Banczik Sámuel turicskai, parentalt pedig Bartholomaidesz Gyula kálnói lelkész és érd. esperes, mindkettő ép oly híven mint ékes szavakkal ecsetelvén elhunyt Nestorunk tartalomdűs életét. Béke porain !

llolles Dániel. Boncz István emlékezete. Egy széles körben ismert tanító hunyt el a mult év december havaban Drávafokon ; az kit az itjuság közönségesen „Bonc bácsinak4

nevezett; annyira szerette ezt az elnevezést, hogy olyan ifjú ember előtt, — a ki vele először talalkozott s így „urazta*, — addig példazgatolódott, míg végre is rávezette, hogy ő nem „Ur,* „hanem Bonc bácsi.* Egyike volt ő azoknak a régi „Rekt'rom*-oknak, kikből már csak elvétve lehet találni egy-egy alakot; azoknak a rokonszenves alakoknak, kik a régi „mesterek* minden ismertető jeleit magukon hordozzák; közép termet, szélles váll, erős mell, dörgő hang, köpcös alak, szőrös arc, jó kedély, mulatságot szerető, a társaságban egy-egy tréfát adni és elfogadni, minden pillanatban kész ; azoknak a régi mestereknek, kik nem szégyenlették, hogy ők tanítók (az ő fiatalságában még nem voltak néptanítók, hanem csak gyerektanitók) s a lelkipásztort keresetlen egyszerűséggel „kigyelmednek* címezték. Tanító volt s nem is kívánkozott más lenni, az az nem sorvasztotta az a mai napsag nagyon elterjedt epidemicus'betegség, hogy a hajdú szolgabíró akar lenni s a csizmadia, minister. E szerint nem is conspiralt a papok ellen s nem engedte magat becsábíttatni olyan companiába, mely a jelent tűrhetetlennek tartja s ellene agital, de azt megmondani nem tudja, hogy miként legyen tehát. Csak egyetlen egyszer legyintette meg őt is egy kissé némely nagy szavú paedagogusok modern szele. Ugyanis ezek közül néhányan elhatároztak, hogy őket a „Tekintetes* cím megilleti ; ezután tehát úgy titulálják egymást legalább levélboritékon. Első pillanatban megtetszett az öregnek is ez a titulus sine vitulo, s küldözgetett és kapogatott is ily címezéssel egy darabig leveleket. Egyszer épen nála voltam, midőn ilyen címezéssel kapott levelet: Tekintetes Bonc István néptanító urnák stb. Láttam arcáról, hogy szinte resteli az öreg. Mondom neki : eddig azt hittem, hogy Drávafoknak van egy jóra való rekt'ra, most latom, hogy e helyett van egy kopott „tekintetes ura*. Kevés gondolkozás után így válaszolt: Igazsága van kigyel -mednelc, de az is bolond, a ki ezután így címez, az is, a ki elfogadja. Született Büsüben 1821-ben. A tanitói pályán működött 40 évig, melyből Dráva-Szabolcson 3, Nagyvá-