Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-03 / 14. szám

lemnek kegyelme vetett véget a nemzeti szabadság vértanuja szenvedéseinek. Majdnem két évi szenvedés után megnyílt börtönének ajtaja. A börtönből egyenesen kedves övéi karjaiba, hívei körébe sietett, remélvén, hogy a hosszú, önkéntelen pihenés után lankadt erejét a régi ismert, kedves hatáskörben kifejtendő munkásság altal felvillanyozni sikerülend. E reményében azonban csalódott. Nem ismerte a rendőr-kormányt, mely, ha a fejedelemnek kegyelmi tényét nem is hiusithatá meg, még is elég hatalmas volt arra, hogy »a köznyugalom iránti tekintetekből4

azt ellensúlyozza. Alig élvezte néhány napig csaladja s hívei körében a viszontlátás édes örömét, vette a cs. k. kormány atyai gondoskodásáról bizonyságot tevő parancsot, hogy „tüntetések elkerülése végett* Győrt elhagyva, Sopronba vonuljon. E parancsnak célja s értelme nem volt más, mint eltépni a gyengéd kapcsot, mely a szeretve tisztelt pásztort híveihez fűzte — teljes tétlenségre kárhoztatni azt a férfit, kinek tiszteletre méltó alakjaban, az absolut hatalomra tamaszkodó kormánynak tényleges szereplése s a nemzetnek szentesített törvényekre hivatkozó közérzülete közt fenálló élet s ellentét, nyert hu kifejezést. O tehát ismét istenhozzadot mondva családjanak, gyülekezetének, a szomszéd testvérvárosba, Sopronba költözött at. Sopron az ötvenes években, mint székhelye a cs. k. helytartótanácsnak s minden egyéb kerületi központi hivataloknak, »en miniatűré4

rendőrállamot képezett, hol a hatalmas policaj-direktortól fogva le az utolsó cseh policájdienerig minden „loyalis beamter® hivatalos kötelességének ismerte a „compromittált* egyéneket szemmel tartani. De a hivatalos zelotismus II.-al szemben tehetetlennek bizonyult. O viszszavonultan élt, ritkán hagyta el igénytelen hajlékát s akkor is csak azért, hogy a várost környező gyönyörű erdőkben utcaportól ment levegőt szívhasson. Esténkint néhány tisztelője jelent meg házánál s érintkezése a külvilággal az ezekkel való társalgásra szorítkozott. Ehez járult az a méltóság, mely egész alakjaról sugárzott, az a bizonyos erkölcsi fenség — vagy minek is mondjam ? — mely a cs. kormány főképviselőiben is tiszteletet ébresztett a tisztes aggastyán méltóságával a férfikar erőteljét önmagában parositó száműzött iránt, mely tiszteletnek azok nem egyszer nyíltan kifejezést is adtak. Első sorban tehát az erkölcsi hatalom ellenallhatlan befolyásának kell tulajdonítani, hogy a kakán is csomót kereső rendőrség a gyanakodó kémkedés szerepéből kiesett, valahanyszor azt H. irányaban alkalmazásba venni szerette volna. Másrészt annak oka, hogy H. ment maradt azon zaklatásoktól, melyek Sopron lakóinak türelmét — tán nagyobb mértékben, mint egyébiitt — nehéz próbara tették, azon kitűnő társadalmi állásban is rejlett, melyet fia, a keresett orvos, kinek szolgalatat a legfelsőbb körökben annyiszor vették igénybe, mar akkor e városban elfoglalt. Az alatt, míg ő Patmosaban csendes viszszavonultságban, folytonosan társalogva a múzsákkal, sorsa jobbrafordulását türelemmel várta, családja s nagyszámú tisztelői mindent elkövettek, hogy ismét elfoglalhassa azt a tért, melyen oly sikeresen működött. Még 1852-ben, midőn az ifjú fejedelem Győr varosat magas latogatasaval megtisztelte, két, atyjokért minden aldozatra kész leánya Matild s Bella, személyesen fordultak gyermeki hő kérésökkel a nemes indulatáról ismeretes uralkodónak atyai szívéhez. De a mindenható kormánytanácsosoknak sikerült meghiúsítani e lépés sikerét. Az ürömpohár csordultig megtelt, midőn II. az önfeláldozó gyermeki szeretet lépése eredménytelenségének hírével együtt forrón szeretett Bella leányának varatlan elhunytáról értesült, kinek halálos ágyahoz, koporsójához a száműzött apanak sietnie nem lehetett. Lépéseket tettek II. érdekében egyes nagybefolyásu férfiak, a kerület is ismételten folyamodott engedélyért, hogy az, kit törvényes superintendensének elismerni soha meg nem szűnt, ismét elfoglalhassa az egyhazbati azt a helyet, melyről az absolut kormány jogtalan hatalma leszoritá, s midőn erre ked. vező valasz felülről nem jött, mindent elkövetett, hogy főpásztora legalább a soproni theol. tanintézeti tanárok sorában foglalhasson helyett. Azonban ez is hiában volt PL iránti kegyeletének, hozzávaló ragaszkodásának szép tanújelét adta különösen a sopronmegyei nagygeresdi gyülekezet. Ennek jeles, faradhat'an lelkésze Palfy József, 1853-ban Sopronban a theol. tanári székek egyikét foglalta el. Az árvaságra jutott gyülekezet elég vakmerő volt, II.-t választani lelkészül, még na gyobb vakmerőséget tanúsított az által, hogy ámbár felső helyen tudni sem akartak e tényről, ragaszkodott a törvényes választásban nyilvánult közbizalom emberéhez, folyarrlodott, három évig várakozott, türt, míg végre is SZÍVÓS kitartása diadalt aratott. H. 1856 tavaszán vonult be a számára emelt díszes geresdi paplakba s május hó 11-én pünkösd napján tartá a sz. lélektől illetve, örömsugárzó arccal s lelkesült ajakkal beköszöntőjét. Itt ő a régi szellemben s régi sikerrel működött, visszavonultan élt, figyelmét s erejét kizárólag e virágzó gyülekezet ügyeinek vezetésére fordítva. Valódi pásztori szeretet fűzte őt híveihez, kiknek nemcsak lelki, de anyagi érdeke felett is atyailag őrködött. Száműzetése éveiben gyógyászati műveket is tanulmányozván, fiától a nagyhírű orvostól pedig gyakorlati utmutatást nyervén, ez ismeretének Geresden szép hasznát vette. Alig mult el nap, hogy házi gyógytárát igénybe ne vették volna s munkásságát e téren is szép siker koronázta. Nem csoda, hogy az előkelők kegyelettel, a köznép gyermeki szeretettel viseltetett iránta, ő és családja a környék köztiszteletének volt tárgya. H. mindig örömmel emlékezett vissza azon csendes zavartalan napokra, melyeket e derék községben töltött. Itteni működése csak rövid időre, nem egészen öt évre szorítkozott. Az 1859. septemberi nyilt parancs, a hírhedt „pátens* volt az absolut hatalomnak utolsó merénylete a