Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-04-03 / 14. szám
fizetett összeg iránt fentartja szabad rendelkezési jogát, a gróf Pálffy-alapítványt a pozsonyi egyházzal együtt, általa vagy más egyházkerülettel is szövetkezve Pozsonyban felállítandó theologiai akadémiára kívánja fordítani, valamint a központban kezelt theologiai főiskolai alaphoz és a Zelenay alaphoz bírt igényét az őt megillető részben érvényesíteni óhajtja.* [ízekből látni való, hogy a kérdés csomója, a pénzügy a felállítandó egyetemes theologiai akadémiánál is a legkiválóbb gondunkat képezi. Ma e mellett még azon körülményt is tekintetbe vesszük, hogy egy Zsedétiyi, Reischel, gróf Pálffy, báró Baldácsy, Szinovicz és más nemeslelküek hagyományai fényesen mutatják, hogy sok oldalról vádolt materialistikus korunkban is találkoznak Széchényi István-léle jótevők, kik vallásos buzgóságtól indíttatva, nem felejtkeznek meg az egyházról és készek oltárán áldozataikat letenni: ekkor önkényt ama vigasztaló meggyőződés gyökerezik meg lelkünkben, hogy van még mód, nagyot, üdvöset teremteni egyházunkban. Ha mindamellett a kérdés csomójának üdvös megoldása sikerülni nem akar, ez egyedül onnan eredhet, hogy azon kerületi és egyetemes gyűlési határozatokból és emlékiratokból, melyek ez ügygyei foglalkoznak, sokan azt olvassák ki, hogy mi itt, hol egy a magyarhoni ág. hitv. evang. egyház méltóságához illő és a kor kivéinal mainak megfelelő theologiai akadémia- felállításéiról van szó, először az egyetemesség magaslatára felemelkedni nem tudunk és másodszor azon helyet, melyen ez intézet egyedül helyesen felédlítandó volna, combinatiónkből egészen kihagytuk. Megvallom, magam is hajlandó vagyok, ez ügy körül felmerült nehézségeknek gyökerét e körülményben keresni. Részemről legalább nem osztom azon aggodalmat, hogy a Pozsonyban tervezett theologiai akadémiában nagyobbára pánszláv irányú papi nemzedék neveltetnék. Szilárd meggyőződésem, hogy, ha a pozsonyi theologiai akadémia tanári kara hazafias érzelmű, onnan egykönnyen pánszláv ember ki nem kerülne. Ezenkiviil tót anyanyelvű honpolgárainkat és hitsorsosainkat sokkal józanabb gondolkodásuaknak tartom, mintsem álmodni is mernék, hogy ez időszerint sok oly egyén találtatnék, ki hajlandó volna, extravagans nemzetiségi ábrándoknak áldozatul esni. De igenis, számításba veszem azon jogosult, természetszerű ambitiót, mely a többi kerületnek theologiai intézeteiben lakozik. Ha Pozsonyban felállítható a theologiai akadémia, mért nem lehetne azt életbe léptetni Eperjesen vagy Sopronban, különösen azon a pozsonyi egyháztól ígért és követelt feltételek mellett ? Az önszeretet elsőbbségének szemelőtt tartása itt annyira menthető, hogy rosszakaratnak bélyegezni sehogy sem lehet. Midőn tehát a dunántúli kerület mult évi jegyzőkönyve 56-ik pontjában azt indítványozza: ^ Miszerint az egyetemes egyház kezelése alatt álló theol. tanintézeti alaptőke kamatjai, továbbá az egyházkerületek részéről a theol akadémiára felajánlott járulékok és gyűjtések mindaddig tőkésíttessenek, míg a tőke oly összegre nem emelkedik, melynek évi jövedelme egy egyetemes theol. tanintézetnek célirányos felállítását lehetővé teszi<, ; ; továbbá, ^hogy 250 frtnyi évi járulékát az alkotandó egyetemes theol. tanintézeti alaptőke javára azon feltétel alatt teszi azonnal folyóvá, ha a többi kerületek ugyan e célra felajánlott járulékait az egyetemes pénztárba ' beszolgáltatni késznek nyilatkoznak<< : tulajdonképen csak annyit mond, hogy a theol. akadémia ne terveztessék sem Pozsonyban, sem Eperjesen, hanem a haza központján, Budapesten. Nézetem szerint helyesen azért, mert — és ez véleményemnél fogva, első sorban megfigyelendő — így a már létező kerületbeli theol. intézeteknek öntudata sértetlenül maradt. Azonkívül pedig ezen intézeteknek amúgy is saját kerületükre nézve megvan a maguk fontos feladatuk. Tekintettel kell lenniök mindenek előtt arra, hogy a bennök képeztető theologusok sajátítsák el maguknak a legtökéletesebben ama közönségnek ö O O anyanyelvét, melynek egykor az isteni igét hirdetendőlc lesznek, mert e nélkül minden magas tudományosság mellett sem igen építhetik az Isten országát. Tudom ugyan, hogy a haza közóhaja most az, miszerint mi papok arra törekedjünk, hogy híveink necsak érzületileg, de mielőbb nyelvileg is váljanak ez ország igazi polgáraivá. De azt is tudom, hogy ez egy nap alatt meg nem valósítható, és hogy az, ki híveinek anyanyelvét tökéletesen nem bírja, s azoknak inegmagyarosí-i tását sürgeti, gyanúba esik, hogy azt nem a haza 27*