Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-06 / 10. szám

telen, a nagylelkű és aljas közti ellentéteket a tudományos objectivitás harmóniájába* feloldani és a sikert vagy sikertelenséget a gondolatok és tettek, az emberek és dolgok egyedüli becsmértékéűl declarálni és proclamálni. Megmételyezi az ifjúságot, miután annak tapasztalatlan szemei előtt az igazságosság és igazságtalanság, a valóság és hazugság, a szabadság és szolgaság közti különbséget mint ^tudományosan lényegtelent4 feltüntetni iparkodik és az ifjú nemzedéket jellemtelen hajhászásra csábítja és ösztönzi. Ezen történetírás nagy mértékben okozta korunk morális betegségét, mert lelkiismeret nélküli voltában egész eljárásával az igazság érzetét gyengítette, a kötelesség tudatát aláásta, az eszményekérti lelkesedést és a gyalázat elleni gyűlöletet megbénította, a felfogás és életmód könnyelműségét és nyegleségét elősegítette. * Az embernek lelke elirtózik; ez legyen a korszellem ama nagy, mindent domináló áramlata, melyből mi következtetéseket vonjunk napjaink vallásos jellemére ? Borzasztó! De hát csakugyan ilyen szellemü-e a mi korunk ? Nem tagadhatni, korunk árnyoldalai nagyok; az élő nemzedék főtörekvése a világi javak mohó szerzése és ezek hajhászása folytán szédelgő tolongást mutat, melynek zugó hullámai között azon nyugodt, biztos munkálkodás és háboritlan, üditő élvezet, minőnek apáink örvendeztek, el van temetve. Az idyllikus kedély lágysága, a képzelet magas röpte, mely az égboltozat fellegein keresztülhat a végtelenbe s magát oly könnyen összeköttetésbe hozza egy túlvilággal, szegény zsellérsorsra jutott s a kebel legelrejtettebb zugába szoríttatott vissza : de nem irtatott ki. Tudjuk, hogy a gyakorlati tudás nagyob becsűnek tartatik mint a szellemi miveltség ; hasznot hozó ismeret több tiszteletben részesül, mint a művészetért lelkesülés, kézzelfogható kincsek drágábbak a bölcsészeti eszméknél ; tudjuk, hogy nemzedékünk hajlama és gondolkodása, majdnem kivétel nélkül a realenak van szentelve és hogy ugyanazon mértékben idegen lett az eszményi világban: mindaz által nem állitanók határozottan, hogy korunk egyáltalában a materialismus kora. Nem ! A mai emberiség nem felejtette el, hogy hivatása és feladata csupán érzéki élvezetből nem állhat. Kizárólagos jellemvonása nem az eszménytelenség, hanem igenis az eszmét csak úgy képes megragadni, ha annak vonatkozása a gyakorlati életre észrevehető, a gondolatnak csak úgy képes hódolni, ha az neki megfelelő tettben megtestesül. Korunk a realismus kora. Nem is lehet másképen, a természettudomány, a történelem, — a mennyiben leginkább reális erőkkel, tényekkel foglalkozik, — a tapasztalat és szemlélet óriási vívmányokat tud felmutatni. Eme történelem kiderítette, hogy a pont, mely a legkülönfélébb népeket nemzetiségi és vallási különbség nélkül barátságos, testvéri összeköttetésbe hozza, a munka és a kereskedelem. E pontnál való akadály nélküli összegyülekezést lehetővé teszik a közlekedési eszközök nagyszerű kiterjedése, mely nek számtalan ágai az országok és földrészek határait keresztül törve, a földet egy egészszé, az emberiséget egy családdá kötik össze. A keresztyénség hajdan azon intentióval lépett az élet síkjára, hogy a vallás és humanitás utján létesítse az emberiség egyetemességét, teremtsen meg egy emberiségi világbirodalmat. A mi a keresztyénségnek eszményi uton nem sikerült, azt koránk \ munka és kereskedelem által a realismus mezején érvényesítette E téren nincsenek többé népek és országok, hanem van egyetemes emberiség, van világbirodalom. Az emberiségnek világtudata felette tág lett. De milyenek a bölcsészet és a vallás, az emberiség eme két szellemi vezércsillaga, melyeknek hivatása, a reális küzdelemben elfáradott földi vándort az eszményi világba vinni fel, hogy a mindennapi gondok és sanyaruságok porfellegeiben nyomorú halált ne szenvedjen ? Ha szellemi világosság után kérdezősködik a tévedő ember, elébe lép FeuerbacJi s azt hirdeti neki, hogy a vallás nem egyéb, mint az emberi képzelgésnek csalfa, önző álma. Sietnek feléje Biiehner és Vopf azon lelketlen állítással, hogy a keresztyénség pórhite egyszer mindenkorra kiesett a divatból. E kétségbe ejtő tanok épen akkor jöttek napvivilágra, midőn a reális élvezetek és gyönyörűségek első örömpohara kiürítve volt s már nyilvánvalóvá lett, hogy a reális életnek szörnyű bajai és küzdelmei vannak, hogy a nyert javak iszonyatosan mulandók, hogy ki éveken át megfeszített erővel fáradozott s sok földi kincset kapart össze, minden eszessége mellett egy reggelen vagyon- és hontalan koldusként hagyja el patyolatos párnáit, ezentúl nem levén hely, hova fáradt, kétségbeesett fejét, megpihenésre lehajtsa. Midőn az ember a keresztyénség eszményi vallásától elfordult és a reális világ arany borjának bálványzójává lett, legalább cselekvő voltát tartotta meg, de midőn az arany borjű gyönyörűsége is állhatatlannak bizonyult be és a nevezett bölcsészek azzal akarták edzeni szellemi szívósságát, a miben a gyakorlati élet terén hajótörést szenvedtek, t. i., hogy az ember maga sorsának ura, egyesek az öngyilkossághoz folyamodtak, a nagy többségnél pedig beállott a szellemi és vallási közöny. Ez akkor köszönt be, mikor az élet csalódásai a cselekvőség fenekét kirúgták. De nem állandó, csak alkonyat a cselekvőség nappala és aszenvedőlegesség éjjele között. Mig tettől-tetthez sietünk, azon gondolat hat át ben-