Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-02 / 1. szám

azon célból, hogy az iskolák a felekezeti jellegtől meg­fosztassanak, a mi szintén törvényellenes, hanem azért, hogy a katholikus tanulók és szülőik kigunyoltassa­nak ? Igaz-e, hogy a feszületeket majd létrák, majd hosszú csáklyák segélyével vették le a falakról és hogy a feszületek több esetben a földre zuhantak; hogy az egyházi jelvényeket butoi szallitó kocsikba dobálták, ugy hogy a tanulók és tanítók egyiránt mélyen megbotrán­koztak ezen eljárás fölött ? Igaz-e, hogy egy tanitó ha­tarozottan tiltakozott az ellen, hogy ezen eljárás a ta­nulók jelenlétében vitessék végbe, és hogy számos csa­lad tiltakozott ezen törvénysértő eljárás ellen ? Ha ez 'gy áll, minő elégtételt szándékozik adni a miniszter­elnök úr, a katholikus szülőknek és tanulóknak ? terry miniszterelnök így válaszolt e kérdésekre : Az interpellá­cióban felsorolt drámai részletek nagyon is túlzottak és alappal nem birnak. Igaz azonban, hogy a biztosok némely esetben nem ragaszkodtak utasításaikhoz. Ezen biztosok szigorúan megbüntettettek. Az 1850 iki tör­vény nem mondja azt, hogy az elemi iskolákban val­lási jelvények alkalmaztassanak. A praefektus tehát csak a kormány intenciói szerint cselekedett, midőn a vallási jelvények eltávolítását rendelte el; mert a kor­mány épen most igyekszik az iskolákat felekezeti jel­legükből kivetkőztetni. Az idézett törvény csak azt rendeli, hogy a tanulók szüleik kívánatára vallási okta­tásban részesüljenek; azon kérdés eldöntése azonban, vájjon egyházi jelvények megtürhetők-e az iskolákban, kizárólag az illető helyhatóságtól függ. A hatóság el­rendelte a jelvények eltávolítását, de határozottan ki­mondotta, hogy ez ne a tanórák alatt történjék. Né­hány biztos megszegte ezen utasítást; remélem, hogy a praefektus ügyelni fog arra, hogy ez ne ismétlődjék. Ezután Herold praefektus védelmezte az általa elrendelt eljárást. Beszéde közben bútordaraboknak nevezte a feszületeket és szent képeket, mi viharos közbeszólá-Bokat idézett elő. „Ön nem is francia !* ezt kiáltja Fresneau a Zampa szerzője fiának szemébe. „Ez gya­lázat!' dörgi Desbassayns de Richemont; a karzatokon jelenlevő papok pedig tetszésnyilatkozatokkal kisérik a jobboldali tagok közbekiáltásait. A szenátus, I59szava­zallal 85 ellenében sajnálkozását fejezte ki a követett eljárás fölött. A dolog aztán abbamaradt. Azóta már szemléltetve oktató fali táblákat függesztettek szűz Mária photographiái és a feszületek helyébe. A felsőszabolcsi ref egyházmegyének a lelkész­valas/.tási szabályok módosítására kinevezett küldöttsége in. hó 14-én tartotta meg tanácskozását. Szigorú rend­szabályokat hozott a botrányosan elhatalmazott korteske­dések megakadályozása s esetleg érdemlett megtorlása ügyében. E visszaélések lehető korlátozása szempontjából javaslatba hozatott egy biráló bizottság, mely az esperes elnöklete alatt, 3 egyházmegyei s 3, a választó község által kijelölendő egyénből alakulna. Célszerű intézkedés, melyre égető szükség van ; a tractusok föladata oda mű­ködni, hogy az érdemetlenek ne lépjenek előtérbe. A pápai diak-kocsmaba a napokban betoppan egy tanuló s megszólítja a kocsmarost, hogy ő szeretne nála kosztolni, de előre nem tud fizetni. A kocsmáros azonban kereken kijelenté, hogy ő már sokszor meg­járta s nem hitelez senkinek sem. Szavainak bizony­ságára oda csap a tanuló elé egy csomó poros, pisz­kos papirost, melyek közt a diak egy kötelezvényt pillantott meg, melyet 15 váltó forintról Petrovics Sándor vagyis Petőfi állított ki. A diak rögtön Soós Lajoshoz, az önképző kör elnökéhez sietett s előadta neki fölfedezését. Az önképző kör aztán meg is vette az adóslevelet s Petőfinek többi ereklyéi közé helyezte el. A 1 cocsmáros úgy nyilatkozott, hogy rég el akarta égetni ezt az adóslevelet; annál nagyobb örömére szol­gait, hogy 1 5 valtóforintos, behajthatatlannak tartott kö­vetelése most egyszerre megtérült, mert 25 pengőt kapott érte. * Öreg Rákóci György kegyességének érdekes tanujeléről emlékezik meg Szőcs Sándor dévai ref. lel­kész >: > a dévai ref. ekklézsia régiségeiről" a Huny ad című lapba irt cikkében. Miután elmondja, hogy az ekklézsia tornyában lévő harangok közt a legkisebb 1501-ból való, áttér a középsőre, melyet Rákóci György erdélyi fejedelem öntetett s ajándékozott a dévai ekk­lézsiának 1647-ben, amint azt a harang következő la­tin felirata bizonyítja : „Campanam hanc fundi fecit Illustrissimus ac Celsissimus Transylvaniae Princeps Dominus Dominus Georgius Rakoci senior in usum ecclesiae Devensis etc. Anno 1647/ Egyébként öreg Rákóci ilyenfajta kegyességének a dévai harang nem egyetlen bizonysága: a debreceni Rakóci-harangot is ő öntette. * Mennyit ér egy jó szó a maga helyén, tanúsítja az az eset, melyet a nagyveszverési ev. gondnok ad elő a Rozsnyói Híradóban. A veszverési ev. egyház ugyanis, toronyépítés s egy nagy harang megszerzése folytán igen eladósodott. Az őszi gyűlésen tehát a gyülekezet lelké­sze Kellner Gusztáv, ki 27 év óta fáradozik a községben, buzdító beszédet tartott, hogy a jó aratas után adakoz­zon az egyházra minden egyes házaspár 21 liter vagyis egy régi véka zabot. S az annak idején, s a maga he­lyén emelt buzdító szó nem tévesztette el hatasát: a hívek be sem várva a zabgyüjtésre kijelölt napot, oly nagy mennyiségben vitték ebbeli adományaikat az egy­ház oltárára, hogy alapos remény van arra, miszerint a gyülekezet eddigi zavaraiból kiszabadulva, adóssága jelen tékeny részét törleszti, s gyorsan fog haladni újbóli fel­virágzása felé. * Jó katechetának bizonyult Dancs János uram, a biid-szentmihályí ref. harangozó, kit egyik rokona leg­közelebb kötendő házassága alkalmával tanúnak hivott. A menyasszony kath. és szomszéd falubeli volt, hol mi­dőn a tanúk jelenlétében beírásra jelentkeztek a jegyesek, a harangozó előadta a kath. papnak, hogy ezeknek a jegyeseknek óhajtásuk volna a szentmihályi ref. templom­ban esküdni egymásnak örök hűséget. Erre a plébanus

Next

/
Thumbnails
Contents