Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

mindig mások javára munkált, s csirája minden erkölcsi nagyságnak: széles körben ismerték. Nemcsak a szellemi nagyságat ismerő intelligentia, de a köznép is bálványozta. Egyházi beszédei, melyek magas színvonalon voltak tartva, s „Ünnepi és közönséges egyházi beszédek,® „Temetési beszédek,4

„Egyházi beszédek Robertson nyomán4

cím alatt megjelenve, a legjelesebbek a magyar irodalomban : mindenkor zsúfolt közönség előtt tartattak. Ha fellépett a szószékre, már napokkal előbb, mint eseményt hirdették város-szerte, s prédikációi hallgatására a környékből is bejártak. Ujabb időben az utcán is csak akkor mutatta magát impozáns alakjával, mikor a templomba papolni ment, mi azonban legutóbb, betegeskedése miatt ritkán történt. Nagyban emelte népszerűségét a tömegnél, óriási dörgő hangja, melyről a rege azt beszélte, hogy a forradalom alkalmával a könyvtárt kirabolni akaró muszka katonákat az riasztotta vissza, s hogy a hires Rákóczi-harang is ettől repedt meg (a repedés tulajdonkép az 1802-ki nagy égésnél történt.) A visszavonultan élő tudósnak országszerte nagy liire volt s számos kitüntetésben részesült. Említettük, hogy a magyar tud. akadémia tagjává választotta ; prot. egyházi téren szerzett érdemei méltánylatául a bécsi prot. theol. egyetemi fakultás által tudorsággal díszíttetett fel. Hazánkon kívül Német- s Franciaország egyházi köreiben is elismert és tisztelt volt neve s élénk összeköttetésben állott a legelőkelőbb szakférfiakkal. A magy. prot. egyháztörténelmet csak ő Írhatta volna meg, de a küzdelmek megakadalyozták. Számos, kutatási mezejétől távoleső dolgokat adott ki. Itt-ott apróbb polemiakat is folytatott, mint pl. Hunfalvy Pállal az Ellenőr 1877-iki évfolyamában az Ukkon pohárról, melyet ő poculum usucapionisnak tartott. „Mind e müveken, hogy ugy szóljunk, meglátszik az oroszlánköröm s jövőben is kétségtelen lesz, hogy Révészben a protestáns tudományos irodalom kiváló oszlopférfia halt el, de nagyon-nagyon sajnálhatjuk, hogy tudományának java vele együtt a sírba szállt.4 Korán, oh felettébb igen korán tört meg e nagy lélek ! Az óriási csapásra senki e világon nem lehetett elkészülve, hanemha maga a boldogult, mert igaz marad La-Fontaine ama mondása : La mort ne surprend point le sage II est toujours prét á partir. * Halala megszaggatta minden jó magyar protestáns kebelét. Mennyivel inkább azokét, kiket hoza mély barati vonzalom csatolt! Valóban, e sorok írója megille tődve teheti a vallomást, hogy e lapok szerkesztőjét, teljes világ életében kétszer látta zokogni : több mint tíz ! éve mult, hogy első ízben, ma egyhete másod izben. Révész Imrét valami eszményi barátság fűzte össze Ballagi Mórral. Évtizedeken át két szív egy dobbanás, két testben egy lélek voltak ők. E nemes barátság indokait teljesen megfejtve látom a boldogultnak birtokomban lévő tömérdek levelében, melyek mindenike irodalmi érték tekintetében vetekszik Kazincy leveleivel, s melyek Révész Imre szerető lelkének annyi kedves vonását tárják föl. Többek közt azt írja egy ízben szeretett baratjahoz : „Őszintén megvallom Tisztelt Barátom, hogy ellened mint szerkesztő ellen sokszor igen keményen felgerjedtem : de mint embert folyvást igazán és őszintén tiszteltelek és szerettelek. Sőt mondhatom, hogy valami varázs hatalmat gyakorolsz reám. Ha néha mintegy feltettem is magamban, hogy haragudni fogok ; tüstént elenyészett minden haragom, mihelyest megláttalak vagy soraidat olvastam. Sokaktól, a kik felé egykor nyílt kebellel közeledtem, a tapasztalas folyvást messzebb-meszszebb távolított s a keserű csalódások, a napokkal együtt növekedtek : benned nem csalatkoztam meg soha, s az ottan-ottan feltámadt gyanúk és félreértések elenyésztek. — Bocsáss meg ezen expectoratióért. Nem illetlen ez férfiakhoz sem ; sőt ugy érzem, hogy szüksége van minden becsületes kebelnek erre.4

*) A két lélek benső, mélyérzelmü barátságának reális alapja a közös cél szentsége volt. Mind kettő előtt egy ugyanazon ideál, a hazai prőtestantismus értelmi suprematiájának biztosítása, s morális értékének emelése lebegett. S ez elég erős volt arra, liogy két oly férfiút, kiknek összes értelmi alkotmánya homlokegyenest ellenkezett egymással : egy célra törő közös tevékenységökben, a legmelegebb, a legőszintébb barátságban egyesítsen. Mikor aztán a körülmények épen e közös céljokra nézve támasztottak életbevágó érdekű kérdéseket, midőn mindketten úgy vélték, hogy a hazai prőtestantismus lételéről van szó : erre vonatkozólag ellenkező gondolatviláguk folytán, utaik elváltak. Óriási mérkőzés következett. Propertius igazat mondott : Nullae sunt inimicitae nisi amoris acerbae. Nem hirlapirók hétköznapi birkózása volt az, hanem két hajthatatlan, szent meggyőződés egymás iránt kérlelhetlen, kegyetlen lándzsatörése. Szerény véleményem szerint, az utolsó nagyszabású theologiai polémia irodalmunkban. * Csak e fogyatékos életrajzi töredékekben szólhatunk most (térhiány miatt) nagy halottunkról, kinek utolsó óráiról a Debr. Ellenőrben a következő megható leírást olvassuk : Tegnap még hallottuk őt a nagytemplom szószékéből szónokolni. Az ige, melyről beszélt ez : „Beszélj a földdel és megtanít téged4

(Jób), — mit még január 29-én készített el. Ki hitte volna ekkor, hogy a magyar prot. egyh. egyik legerősebb oszlopa még e napon megszűnik élni. Reggel igen jó kedvű volt, s a kereskedő ifjak *) Révész Imre levele Ballagi Mórhoz. Debrecen, 1865. dec. 17.