Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

nép mivelődési állapotára. Aschaffenburgban egy házasparnak volt két malaca. Ezek egyike nemrég megdöglött s a másik is csakhamar követte társát. A malacok gazdája erre bepörölte szomszédját, azzal vádolván ezt, hogy a malacokat megboszorkányozta. A dolog törvényszék elé kerülvén, a biró azon kérdésére, hogy a malacokon volt-e valami külső sértés látható, a következőleg felelt : „Semmi sem volt rajtok látható. A malackák este még egészen vigak voltak, ettek, ittak: az ól be volt zárva, s másnap már az egyik megdöglött. A vádlott később az udvarra jött, s akkor boszorkányozta agyon a malacokat. Ugy beszélek Önnel biró ur, mint atyámmal, s felkérem önt hozassa el a vádlott doktorkönyveit, azokban meg van irva, hogy kell boszorkányozni. Különben a vádlott mar másszor is megboszorkányozott bennünket, ugy hogy egész haznépünk megtetvesedett.* A biró visszautasította a megboszorkányozott házaspár panaszát, ezek azonban telebbeztek (de nem a józan észhez!). * Az isten anyja rendjellel. Rómában e héten nagyon sajátságos szertartás ment végbe. Monsignóre Pinto, braziliai követ ugyanis a portugál Villa Vicozai Miasszonyunk-rend jelvényeit kapta meg. Monsignore mindazáltal e rendjelet nem tartotta meg, hanem Rómába küldte, hogy akaszszák a Della Frare templombeli „Madonna del Miracolo* néven ismeretes Isten anyja képre. A képnek a rendjellel való feldiszitése megfelelő ceremóniák közt ment végbe. Ennél sokkal értékesebb ajándékot kapott a pápa, kinek a Lombardiából nem rég Rómaba érkezett zarándokok ajándékul egy ezüstből vert körtét nyújtottak át, melyben egy kis pénzmag, nem kevesebb mint 12.000 lira arany volt elhelyezve! * Gyászhírek. Kovásznáról jelentik Cofalvi Csia Albert, volt honvédhadnagy, háromszékmegyei pénztárnok, törvényszéki ülnök, utóbb orbai-jarási szolgabíró és az orbai ev. ref. egyházmegye gondnokának folyó hó 11-én délelőtt 9 órakor 53 éves korában történt gyászos elhunyát. — Antal Zsigmond, a sepsiszentgyörgyi ref. „Mikó tanoda4

pénztárnoka s Háromszékmegye árvaszéki ülnöke, e hó 13-án, 66 éves korában elhunyt. — Lapunk zartakor értesülünk a szomorú hírről , hogy Zsolnay István ó-lejértói ref. lelkész f. hó 14-én végelgyengülésben kiszenvedett. Béke poraikra ! NECROJLOG. Révész Imre. Mint a szomorúfűz ága búsan hajlik le a sírhalomra : akként hajlunk mi meg e nehéz órakban keservünk kimondhatlan terhe alatt; akként borulunk le a még laza sirhantokra, hogy elsirassuk pótolhatlan veszteségünket. Révész Imre meghalt 1 E szó nyilallott a hazan keresztül: egy röpke szóban annyi fajdalom. Annál mélyebb, annál lesújtóbb ez érzet, mert mint felhőtlen égből a villámcsapás, oly hirtelen és oly váratlanul jött a gyászhír, mely egész valónkat a velőkig megráz-kódtata. Praecipe lugubres cantus * Egyháztörténelmünket a mult hetekben egymásután három nagy csapás érte. Elvesztettük Rosenauert és Fabritiust, a legkitűnőbb monographusokat, s ma egy hete örök bucsut kellett vennünk attól a nagy lélektől, kitől, egyháztörténelmünk épületének betetőzését varhattuk. Fekete gyász talpig beborita egyházunkat. Vájjon, hogy bírhatja el óriási fajdalmait! ? Kit sűrűn látogat az Ur rettenetes keze, a keservek iránt csak fogékonyabbá válik, de nem lesz erősebb azok elviselésére. A természetben is, vihar ha ujúl, a megtépett fán csak felszaggatja s mélyebbre szántja a seb-barázdákat. # Mit vesztett a magyar nemzet, s abban különösen prot. egyházunk ez oszlopférfia kidőltével, jelen életrajzi vázlata lenne hivatva kitüntetni. Oh de nem egy Necrolog szűk keretére való feladat ennek feltüntetése ; hiszen tetteinek, műveinek száraz lajstromozása is felülmúlja a korlátokat, melyeket e rovat szűk térfogata állit föl. Révész Imre 1826. jan. 14-én született Szabolcsmegyében Ujfehértón, hol atyja jegyző volt. Szakadatlan nélkülözések közt vergődött fel a gymnasiumba, s „multa túlit fecitque puer sudavit et alsit." Gymnáziumait Hajdu-Böszörményben s Debrecenben elvégezvén, ugyancsak Debrecenben végezte a theologiát. 1844-ben a m. kir. egyetem a Schwartner-alapítványból pályakérdésül tűzte ki, hogy „mi az oka, hogy Magyarország fennáll, és nem enyészett el, mint a hunnok, gepidák, avarok és más népek által a Duna és Tisza mellett alapított birodalmak/ Révész Imre ekkor 18 éves volt, azonban pályamunkát írt e kérdésről. Kevés idő múlva megbánta ugyan e tettét, s művét vissza akarta venni, de már akkor késő volt : a birálók készen voltak, a jutalom kihirdettetett, s a pályázók közt Révész Imre lett a nyertes. Akadémiai tanulmányai befejezte után, két évig a 3-ik, egy évig a 6-ik gymnaziumi osztály tanítója volt, s utolsó évben akadémiai segédtanársagot is viselt. 1849 — 50-ben a főiskolai ideiglenes könyvtárnokság bízatott reá. Már ekkor nevezetes volt rendkívüli tudomá nyosságáról, s különösen nyelvismeretéről. Nemcsak latinul és görögül, de még héberül is igen jól tudott, úgyszólván beszélt e nyelveken. 1851-ben balmazujváros lelkészszé választatott, de mielőtt hivatalaba lépett volna, utazni ment. Bécsben félévig kellett várnia, mig útlevelét megkapta. Ez idő alatt ott a könyvtárakat búvárolta, a magyar nemzet történetére vonatkozó codexeket, kéziratokat és nyomtatványokat tanulmányozván. Innen Európa beutazására indult s bejárta Belgiumot, Hollandiát, Helvetiat, Németországot, s Ausztria több tartományát. Mindenütt a tudományos életet s könyvtárakat s azokban a hazánk és nemzetünkre s a protestáns egyháztörténelemre vonatkozó adatokat tette figyelme legfőbb tárgyává. Utjának több pontjáról az akkori „Magyar Hírlapiban terjedelmes közléseket adott ki. Lombard-Velencében befejezvén utazását, Trieszten és Bécsen keresztül visszatért balmazújvárosi híveihez és kedvenc tanulmányaihoz. Éveken át dolgozó társa volt a Magyar Hírlap, Pesti Napló, 16*