Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-26 / 52. szám

hodox is lelki épület gyanánt forgathatja s tanulmányozhatja. irálya, iránya mindjárt tanúskodik amellett, hogy ő beszédeit nagyon is válogatott gyülekezet előtt tarthatta. Nem fellengző, de mély. Philosophiája igazi életbölcseség, mely a gyermekded ártatlan vallásossággal olyan szépen megfér, mint egy gyöngéd anya a maga kisdedével. Az eszmék, melyeket felölel, az igék, melyeket kidolgozás targyaiul választ, annyira frappánsak s mind oly korszerűek, hogy választását csak helyeselni lehet. Kevés német egyházi beszédet olvastam, melyben a száraz bölcsészet oly vonzó külsőben jelenék meg. Beszédei elejétől végig megkapok, holott uj eszmét, szokatlan gondolatmenetet nem találunk bennök. Érdemök a közvetlenségben s az életből merített hű rajzban áll, s kevés köszörüléssel falusi gyülekezetben is nagy hatással adhatók elő. Állításaim igazolására óhajtanék több példát idézni, de terünk szűk volta korlátoz ; mindamellett nem mulaszthatom el, hogy a „valódi jótékonyság* című beszédének vázlatát ne érintsem. Elősorolja annak forrásait, aztán kiterjeszkedik a jótékonyság gyakorlásának módozatara, végül reámutat az ebből eredő aldásra. A jótékonyságra mindenekelőtt isten iránti hálánk ösztönöz; ez ama tiszta forrás, melyből minden jó származik; majd a jótékonyság módjainak elősorolásánál reámutat s fenyegetőleg mutat a hiúság tetszelgő alakoskodására, mely midőn jót tesz, csak kacérkodik, s a szegények orcájára a szégyen pirját borítja ; reámutat a kényszerített jótékonyságra, mely inkább kötelezettség a társadalom iránt, nem pedig belső szivszükség. A szivszükségből eredő jótékonyság az, mely igazi áldást oszt s hoz. — Ez az egész beszéd oly bensőséggel van tartva, hogy olvasás közben is könyeket csal ki. Épen ily szép, ily megragadó az „Élet a Krisztusban,4

„Jézus siralma Jeruzsálem pusztulása fölött, komoly intés a jelenkor számára/ — továbbá „Menjetek a tévelygők után4

stb. De miért soroljuk elé egyenként a 17 beszéd címét. Elég záradékul annyit mondanunk, hogy e beszédek közül több önállóan jelenvén meg, harmadik, negyedik kiadást ért. Ez a legjobb ajánló levél. Ajánljuk a becses művet olvasóink figyelmébe, s teljesen meg vagyunk a felől győződve, hogy azok lelki haszonnal tanulmányozandják. K. T. K. BELFÖLD. A maskovai ügyhöz. E lapok 44-dik számában Holles Danó, dobrocsi ev. lelkész „A bányai kerületi gyűlés egy végzése4

cím alatt hozzászólt ama nagyhorderejű, de sokak által nem eléggé méltatott maskovai ügyhöz, melyben a bányai ág. evang. egyházkerület, és pedig névszerinti szavazás útján, oly végzést hozott a nógrádi esperesség végzésével szemben, mely felett nem annyira boszankodni, mint inkább kacagni lehet, a mennyiben tudniillik a maskovai egyházba, annak megőrült s jelenleg gyógykezelés alatt álló papja helyébe a nógrádi esperesség által behelyezett administrátort, a papválasztási novella XII. c. pontja ellenére, mely ily esetben határozottan a helyettes pap alkalmaztatását rendeli el, rendes papnak nyilatkoztatta ki, s a szerencsétlen lelkészt hirói ítélet nélkül, minden kánoni vétség hiányában, állásától elmozdította, még pedig csupán közigazgatási úton. Azt kéri tehát Holles, hogy ez ügyhöz szóljanak hozzá, különösen jogi szempontból, evang. egyházunk hivei. De azóta csak nem mozog senki, s habár két hónapja annak, hogy e felhívás elhangzott, denique nincs semmi hang, mely ezen „noli me tangere4

kérdéshez hozzászólott volna. No mert hát minek is? — ezt mondják magokban az opportunisták ; talán még magára vonhatná az ember az ügyhöz való részrehajlatlan hozzászólás által a „nagyok haragját/ holott meg sem ^érdemli a maskovai ügy, hogy az ember a kerület intéző- és vezér-I egyéniségeivel ezért coliisióba jusson s azok indígnátió: ját magára vonja ; hiszen az eset által úgyis csak a papok existentiája lett aláásva 1 No jó, csak aludjatok tovább, ti szundikáló pásztorok, kik a „nagyok4

uszályába szerettek kápaszkodni s azok kegye árnyékában hüselődni és hivalkodva nézni, mint tépi szét — nem a farkas a nyájat, hanem ez esetben maga a főpásztor egy nyájnak a pásztorát. Én más természettel birok; nekem —amicus Plató, amicus Aristoteles, sed maxi ma amica veritas. Én hozzászólok a kérdéshez, akár fog tetszeni valakinek akár nem, s kimondom az igazat, ha mindjárt betörik is a fejem. A dolog érdeméhez, mint a melyhez már oly sokszor szólottam más úton, jelenleg nem fogok szólni; hanem Hollessel szemben csupán azon kérdést szándékozom megvitatni, váljon ez ügy már csakugyan végleg be van-e fejezve és nem felebbezhető-e ? Hát honnét következteti azt Holles, hogy felebbezésnek már nincs helye ? Tán abból, mert a bányai kerületi gyűlésen tetszett az elnökségnek így nyilatkozni? No majd mindjárt meglátjuk. Megkísérlem úgy a bányai kerületi elnökséget, mint Holles barátomat ez ügyben felvilágosítani. Ehhez azonban okvetlen szükséges, hogy a bányai kerület által 1879-ben szentesített s 1880 ban már lábbal tiport papválasztási novella 12-ik pontját szóról szóra idézzem: „12., Helyettes pap, ki a rendes pap minden kötelességeit teljesiti s minden jogaival él, alkalmaztatik: a,, ha a pap nélkül való egyházat akár a távolság, akár az utak járhatlansága, akár bárminő más ok miatt nem lehet a szomszéd papok kiküldése által kellően ellátni; b., ha a pap hivatalától felfüggesztetik; c., ha a pap testi vagy lelki elerőtlenedése miatt papi teendőit nem végezheti; d., ha az egyház a szabályszerű idő alatt papot választani vonakodik. A helyettes papot az első két esetben rövid és meghatározott időre az esperes nevezi ki; a harmadik esetben szintén az esperes ; de