Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-07 / 45. szám

1451 1452 mondassék ki, hogy a hol papi állomásra rendes lelkész konkurrál, oda segédlelkész ne legyen választható. Ezt a javaslatot szerencsésen megbuktatta nyers őszintesége. Most azonban a tatai egyházmegye állott elő egy oly javaslattal, melynek lényege amazéval egyezik, célzata más nem lehet, csakhogy ezt nem vallja meg oly őszinteséggel Azt mondja e javaslat, hogy ám választhasson a gyülekezet az egész egyházkerület rendes lelkészei közül; de segédlelkész csak egy, t. i. az illető egyházmegye legidősebb segédlelkésze választathassék, és ez is csak akkor, „ha négy rendes lelkész a választató bizottság által szavazás alá nem bocsáttatott/ Valóban úgy látszik, mintha a szabályalkotási kedv megpihenni sem szándékoznék addig, mig a gyülekezetek kezei közül minden jogot ki nem ragadott vagy az úgynevezett választói jogot egészen nevetségessé nem tette s az egyház jövőjét teljesen alá nem aknazta. Pedig a gyülekezetek joga nem csupán kedvezmény, hanem terhes kötelezettségekkel is van összekötve, úgy hogy némely helyen az egyházi adó az állami adónak kétszeresét is meghaladja, s épen azért a jogok elvétele, a kötelezettségek lerovásától, majd az egyháztól és vallástól való idegenkedést is megszüli. Az egyház jövője tulajdonképen a segédlelkészektől függ. A dunántuli ref. e. kerület segédlelkészei oly helyzetre vannak elitélve, melyben önképzésük majdnem teljesen lehetetlen, melyben a haladó kortól okvetlenül el kell maradniok, s melyben lassanként szellemi tompultságnak és az akaraterő, a jellem ernyedésének, szerencse, ha nem teljes felbomlásának kell bekövetkeznie. Es ime, a rendes lelkészeknek eszökbe se jut, hogy a káplánok helyzete is javítandó lenne ; sőt azok választhatásának megszorításával, helyzetüket még súlyosabbá tenni igyekeznek.*) Mutatkozik már az ilyen eljárás eredménye a dunántúli reform, egyházkerületben. A segédlelkészek igyekeznek a dunántúlról más kerületbe jutni és az is előfordul, hogy előre haladt koruk dacára polgári pályára lépnek. Ébredjen tehát fel már valahára a gyülekezetek közvéleménye. Mozduljanak meg az egyes gyülekezetek élén álló azon lelkészek, kiknek az ügy iránt való igaz érdeklődésük jótevő hatással lehet. Ha pedig az egyházkerület önmaga nem világosodnék fel saját érdeke felől: ébredjen fel a konvent, s annak idejében a zsinat figyelme. Tisztázza az egyházkerületek egymáshoz való viszonyát, és segítsen az általunk elsorolt bajokon. Egy református. *) A komáromi e. megye nem rég huszonegy forintban állapitá meg a káplánok évi diját ; a káplánokkal pedig e. megyei vizsgadíj fejében 36, mond : harminchat forintot fizettet. Egyházlátogatás Pestmegye felső részében,*) (Vége.) Szeptember 15-én d. u. érkezett a superintendens Csővárra, melynek határán bandérium várta s kisérte a paplak udvarára, hol Mildóssy János lelkész magyar, és Pohánka József tanitó tót nyelven üdvözlék. Este a jegyzőkönyv olvasasánal jelen volt a két lelkes Prónay báró: Dezső, mint helyi felügyelő, Gábor, mint esperességi helyettes felügyelő. Ugyancsak ők, másnap Ácsáról átmentek az isteni tiszteletre, melyet Miklóssy J. ifjú tűzzel végzett. A püspök teljes megelégedését fejezte ki a látottak és hallottak felett. Azután a lelkész vendégszerető házánál gazdag ebéd, volt melyen talpraesett felköszöntések fűszerezték a kedélyes időzést. Megjegyzem, hogy 40 év előtt a regényes fekvésű csővári vár egy, még akkor ép termében vendégelte meg néhai báró Prónay Kálmán az akkori püspököt, Dr. Szeberényi Jánost és kíséretét ; ma a vár csak omladozó rom. Szeptember 16-án d. u. 5 órakor az acsai egyház küldöttsége a határon fogadta a főpásztort, kit az egyház őszszakálú érdemült jegyzője: Raksányi Adolf melegen üdvözölt. A nemzeti zászlókat lobogtató lovas csapatot Micsinay Mátyás közs. és egyházi jegyző és Jochmann Gábor gazdatiszt vezették ; a püspököt vivő díszfogat mellett, díszruhában, báró Prónay Adorján hadnagy lovagolt; a község elején Melcer Etelka nyújtott át a püspöknek szép virágcsokrot. A Galga hidjánál az acsai banda játszott. A templom megetti magaslaton dörögtek a mozsarak ; a majorátusi kastély kertje bejáratánál és kapuja előtt két-két nagy nemzeti színű zászló hirdeté az örömnapot. A templom előtti téren sorfalat képezett a tanuló s nagyobb ifjúság s az „Erős vár nekünk az isten* című éneket éneklé. Itt álltak a lelkész s a díszmagyarba öltözött két deli termetű báró : Prónay Dezső és Prónay Gábor urak, az előbbi hatásos beszédet intézvén a főpaphoz. Este felé a paplakon olvastatott a szokásos jegyzőkönyv, melyből kitűnt, hogy az egyházban mindenek ékesen és jó rendben történnek. Ezután báró Prónay Dezső úr adott fényes vacsorát. Reggel Budapestről az aszódi lelkészszel megérkezvén a megye alispánja s az esperesség felügyelője : Földváry Mihály, a díszes templom megtelt minden rendű és rangú hallgatósággal. A szószéki beszédet, az egyház főnyelvén — tótul — tartá a helybeli lelkész : Melcer Gyula; az oltár előtt épületes, kenetteljes magyar s utána tót beszédet mondott a főpásztor, hálásan emlékezvén meg a kegyes báró Prónay család áldásdús százados működéséről. Az első Prónay Gábor, 1752-ben építtette, nagy küzdelmek s fáradalmak után a templomot, melyről, mert építési engedélyt nem kapott, azt mondá, hogy magtárt épít. Ugyanazt 1862-ben közel 12000 frtnyi költséggel beboltoztatta s átalakíttatta a nagy b. Prónay Gábor, kinek hamvai számára hálás fiai *) Ld. lapunk 40. 41. szamait.