Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-03 / 40. szám

TARCA. Mire kell az uj énekes könyv szerkesztésénél különösen vigyázni ? — ajánlva Főt szt. Nagy Péter erdélyi ev. ref. püspök urnák, mint a központi énekügyi bizottság elnökének. — Többször kifejeztem már sajnálkozásomat a felett, mily kár volt jelenleg használatban levő énekes könyvünk szerkesztésekor, hogy nem volt a bizottságban csak egy zene-értő egyén is — e miatt történt meg a nagy hiba, hogy némely örök becsli dallamok (miket e t. lapok mult évi 22. számaban kimutattam) csaknem örökre eltemettettek, a gyarló szöveg nem illvén be az uj énekes könyvbe ; míg más részről az alkalmi szöveg miatt több olyan dallam vétetett át, a mit nem hogy énekelni, de csak látni is mártyromság ! A másik nagy hibát is a zenészek hiánya okozta, ez pedig az, hogy minden tekintet nélkül irtak a sz. poéták szöveget bármely zsoltár vagy hymnus dallamára, s így előállt a nagy hiba ; hogy igen kevés énekünkben egyez össze dallam a szöveggel, vagyis charakterizálja a dallam a szöveget — s a hol ezt feltaláljuk is, pusztán véletlenségnek, vagy az illető szerző egyikmásik dallam iránti előszeretetének tulajdonítható ! Nagy István és Pál András életében például sehol se találtam rá, hogy akármelyik is csak kevéssé képzett zenész is lett volna, mégis legtöbb énekeikben a szöveg a választott dallammal teljesen öszhangzik. Nézzük például Pál András gyönyörű versét: (218. dicséret) »0 isten mi is ha szállunk a porba* — mindenesetre talán egy dallam se charakterizálná emez énekben foglalt s leirt eszméket úgy és annyira, mint a 137. zsoltár búsbánatos dallama. Vagy nézzük Nagy István ,0 isten ki a törődött szívet meg nem utállod* megható szép énekét, ezt is hasonlókép a 42. zsoltár magasztos dallama charakterizálhatja csak legjobban. Míg ellenben Horváth Ádámnál már — pedig alakilag Ő írt legcsinosabban — soha sem találjuk ezt a zeneiránti érzéket. Nézzük például a vastag dogmaticumokat magaban foglaló s csaknem a patripassianimusig menő 9. dicséretet; Nagy-pénteki éneket, mely a keresztyén ember lelkét kell hogy a Golgothára vezesse — a 39. zsoltár komoly, ünnepélyes s épen e miatt nehézkes dallamán írni, valóságos absurditas ! Arra kell tehát sz. poétainknak mindenekelőtt vigyázni, hogy a szöveg charakterizálja a dallamot, melyen írni akarnak, hogy például Nagy-pénteki éneket ne írjanak a 39. 43. zsoltárok dallamán; se Húsvétit a 36. 91-42. 80. zsoltárokén ; Pünkösd dallamul hasonlókép nem jó a 33. 77. zsoltárok melódiaja. Legyen elég ennyi példa felhozása. E végből kell, hogy a zenészek és sz. poéták között a legszorosabb összeköttetés és egyetértés létezzék. Különösen vigyázni kell az egyméretü dallamoknál 1 Mielőtt ezt bővebben kifejteném, a zsoltárokról kell egyet-mast elmondanom. A Goudimél-féle zsoltardallamok dlassicitása legfókép abban áll, hogy azt az eszmét, szellemet, a mely az illető zsoltár szövegében benfoglaltatik, a reá szabott dallam teljes tökéletességgel kifejezi, charakterizálja • vagy mint közbeszédben mondjuk : szöveg és dallam annyira összepasszolnak, hogy egyik a másiktól szinte elválaszthatlan. Idézzünk példakat: a 78. zsoltár Izráel nagyszerű történeti viszontagságait adja elő s írja le Jákobtól Dávidig, melyeken keresztül mindenkor meglátszik a választott népet majd aldó, majd verő — de mindenkor gondosan és atyailag vezérlő isteni kéz! Az emberiség történetében eme páratlanúl álló nagymérvű eseményekhez méltókép van alkalmazva a dallam, az a magasztos maestoso dallam, melynek parjat csak egy Beethovennél egy Halevy-nél kereshetni! Ennek nótajara megy a 90. zsoltár, ezt nem szükség charakterizalnom, legyen elég ha kimondom a fentebbi ítéletet még egyszer: szöveg és dallam ebben is egymástól szinte elvalaszthatlanok ! A vallasos költészet legmagasb fokán álló 65. zsoltár fenszárnyaló dallama, szinte igen szerencsésen van alkalmazva a 72. re stb. ' f Goudimél'nagy szellem volt, teljesen at tudta érteni, érezni és felfogni Béza és Marót lelkületét, melyet — hogy úgy mondjam — bele raktak ők Dávid fenlengő költészetébe ! A mi áldott emlékű sz. poétáink nem vették észre — de nem is csuda, mert zeneileg nem voltak képzettek — ezt a Béza-Marot-Goudimél szellem nagyszerű találkozását, és írtak Húsvéti éneket péld. a 36. zsoltár dallamán ; holott sokkal alkalomszerűbb lett volna a 47. zsoltár dallamán írni, melyben a dallam maga , örvendezik nagy felszóval, tapsol szép hangossággal, hol a zengő verseket mintegy trombitaszók kisérik* s tökéletesen kifejezik azt az örömöt, mely a buzgó keresztyén lelket athatja az Eletfejedelmének dicsőséges ünnepén ! Igy állván a dolog a zsoltárok szóvege és dallamánal, különösen vigyázni kell sz. poétáinknak a fentebb jelzett, egyméretü dallamokra. Nézzünk ezekre is példakat, mert ha valahol — így a zenében áll az exempla docent —- mondás. A 80. 94. és 105. zsoltárok egyméretüek, s a mi énekes könyvünk tudós szerkesztői naivul oda tették, hogy a 24. dicséretet mind a három zsoltár dallaman énekelhetni Holott — mint rögtön kimuiatjuk — egyik dallam sem charakterizálja a 24. dicséretet. A 80. zsoltár könyörög Izrael jó pásztorához, hogy lássa meg a nép lelki-testi nyomorúságát, teljes hittel, istenbe való bizodalommal levén, hogy ha az Ur megvilágosítja az ő szinét a népen, megtartatik az. Ezt a könyörgést, ezt a jó pásztorba vetett rendületlen bizodalmat meghatóan fejezi ki a moll hangnemben keresztül vitt dallam.''