Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-26 / 39. szám

i r>s házkerületnek kellene egyező véleményre jutni : minél fogva ez irányban a Xm. vallás- és közoktatási miniszter úr elé ez alkalommal határozott és kötelező nyilatkozat nem volna terjeszthető, hanem csak általános kívánalomképpen volna kijelentendő. Pápán 1880. Aug. 28-án. Közli Antal Gábor TÁRCA. ^Zsidó-kérdés* a protestáns egyházban. Motto : »Ne gyűlöljed a te atyádfiát szívedben, hanem feddjed meg bátorsággal a te fele barátodat és el ne tűrjed ő benne a bíínt.« (III. Mózes. XIX. i7.) A »zsidó-kérdés* nemcsak a külföldön indított nagyobb mozgalmat, hanem hazánkban is élénk hullámokat kezd vetni, mindamellett nem az általános divatnak- való hódolás, nem is a felekezeti, vagy nemzetiségi gyűlölködés emelteti fel velem a tollat; bizonynyal mondom : nem ! Ep oly távol állok ettől, mint a negélyzett világpolgárság képzelt magaslatától, hanem egy sokunk által érzett veszedelem, mely prot. egyházaink jó részét végmegsemmisüléssel fenyegeti, késztet arra, hogy írjak. „Pusztulunk ! veszünk/ Volt idő, midőn e becses lap hasábjain felszólaltam, kérve prot. egyházunk őreit, hogy oly eszközökről gondoskodjanak, melyek lehetőleg hivatva lennének meggátolni magyar prot. egyházunknak halálozás által történő nagy mérvű fogyását, ez a felszólalásom talált is némi visszhangra; azonban mivel talán ezt a hivatottabbak nem tekintették oly nagy bajnak, mint én : az ügy szépségesen elaludott; van azonban, egy sokkal szembeszökőbb veszedelem , melyről szomorú tények beszélnek, s mely, ha fokozatosan így megy, ma holnap több, nem rég virágzott egyházunk végképen elpusztul ; ez a veszedelem a zsidó/,- rohamos terjeszkedése magyar prot. híreink anyagi romlásával s végleges tönkre tételével. A hosszú üldöztetés és nyomattatás után emancipált zsidók kevés kivétellel a régi hagyományos és természetes gyűlölséggel léptek be a polgári jogok élvezetébe ; a hosszas elnyomattatás megtanította őket nélkülözni, az anyagi javakban keresni létfenntartásuk egyedüli biztositékát, megedzette kitartásukat, s a keresztyénség által ápolt és létesített testvérszeretet és jogmegosztás épen nem tette őket hozzánk simulókká, humánus szivűekké, hanem most a polgári jogok teljes élvezetében is megtarták régi természetüket, sőt nem csekély része magát az emancipatiót is az ő hatalmok és befolyásuk eredményének tulajdonítja ; így a mostani > áldásos4

(?) törvények védelme alatt (melyek ezer kijátszásra engednek utat és módot) rettentő fosztogatást visznek véghez. Xe magyarázza félre senki szavaimat! Én több becsületes, humánus, a kor színvonalára emelkedett zsidóval jó, sőt egynehanynyal bizalmas, benső viszony ban állok, de ezek épen ugy elitélik a thalmud-zsidók rettentő harácsolásait, mint én, s velem együtt szóljak az apostol szavait: „Xe társalkodjatok azzal, ha valaki holott atyafiunak neveztetik : fösvény, avagy bálványimádó . . . ragadozó . . / (I Kor. VII. II.) En igaz, hogy tartozom hirdetni és meg_ is tartani: „áldjatok azokat, akik titeket kergetnek és ne átkozzátok azokat* Rom. XII. 14. „Jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek/ Máté V. 44. ... De végtére is mindennek van határa! Az önfentartás pedig erkölcsi kötelesség ; s ha az igazságtalanság, jogtalanság ellen az ember szóval és tettel fel nem lép : bűnt követ el; s végtére is ha minden sérelmet pulya lélekkel fogadunk: mindig csak a jók s türelmesek húzzak a rövidebbet, s az igazság ügye diadalra soha sem emelkedhetik. I la tehát mi henye és tétlen nézői leszünk továbbra is azon megdöbbentő rombolásnak, melyet egyházunk híveinek vagyoni állapotán a zsidók elkövetnek : haszontalan szolgák leendünk, kik a gondjaink alá bízott kincseket elpusztítani engedtük. Hogy felszólalásom nem alaptalan jajveszékelés, annak bebizonyítására álljanak itt a szomorú adatok: Sényőn egy rövid évtized alatt a ref. lelkek száma 600-ról alig kétszázra csökkent, s jól megjegyezzük, nem halálozás, vagy valami egyéb baj miatt, hanem azért, mert a zsidók a jómódú gazdákat birtokaikból kiforgatták. Ma Sényőn a lnvek nem bírják az egyházi épületeket gondozni, a belső embereket fizetni. Apagy 900-—1000 lélekről egy évtized alatt 300 lélekre apadt s ezen hajdan a legvirágzóbb egyházak egyike, maholnap affiliáltatni fog. Ilyen sorsa van Jákónak, s előszámlálhatnék még itt 10—15 egyházat csak a f. szabolcsi egyh. megyéből, melyek felett a zsidók okozta veszedelem Damocles kardjaként függ, s nem sokára az előbb emiitettek sorsára jutnak. Mit tegyünk ily nehéz körülményekkel szemben ? Az a kérdés ! Annyi bizonyos, hogy ez a zsidó nyavalya nem minden földben képes magának gyökeret venni ! Mint az élősdi növények csak a romlani indult hulladékokból szívhatnak táplálékot : úgy ezek a „csele-csala® „huza-vona* zsidók is csak ott vihetik végbe pusztításaikat, hol a nép erkölcsi életében már a rothadásnak bizonyos jelei mutatkoznak, hol a nép iszákos, dobzódó, rest, fényűző, ott előre beláthatni, hogy a mostani csapásos évek mellett különösen, egy évtized múlva a község vagyonilag elpusztul, s a magyar prot. gazdák birtokain Izrael utódai fognak megosztozni ; ha ez áll: akkor a józan logika szerint az okot kellene megszüntetni, hogy az okozat magában elessék, vagyis, erkölcsében kellene teljesen ujjá szülni népünket ! azonban