Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-12 / 37. szám

Miként mozdíthatjuk elő utódaink anyagi jólétét ? Nálunk protestánsoknál a haladás legnagyobb akadalya az anyagi szegénység. Az a cél, melyet a protestantismusnak meg kell közelíteni, igen sok anyagi erőt kiván. Egyetem, protestáns nőnövelde, bel- és külmissio stb. stb., jelenben mind pium desiderium. Miért ? Azért, mert nincs anyagi erőnk, nincs pénzünk. Az a buzgóság, mely őseinket lelkesítette, kialvó félben van. A szegény nép túl van terhelve, pedig prot. egyházaink legnagyobb részét a nép verejtékkel szerzett fillérei tartják fen. Ki tagadhatja, hogy a protestantismus, legalább Magyarországon folytonos harcban áll, a harc folytatásahoz peclig három dolog szükséges , u. m. pénz, pénz, s végre ismét pénz. Aggódva tekintek a közel és távol jövőbe. Látom lelki szemeimmel, sok prot. egyház megsemmisülését ; most még küzdenek ama paizsos férfiúval, a nyomorral, a szegénységgel ; de meddig ? Ki tudja megmondani ? Egyházaink nagyobb része el van adósodva. Kisebb egyházainkban, melyekről szólok, az egyházi épületek javítasra, újításra várnak. Honnan vegyék azok az anyagi erőt, a pénzt ? Most még egy darabig javítgatják a rongyos épületeket; de hátha a folt hátára rakott folt összeszakad ? hova forduljanak akkor segélyért ? A nép önző, mert szegény, ujabb terhet nem akar magára venni, mert a régi is tűrhetetlennek látszik előtte. Legtöbb egyházban az egyházi adókulcs ugyanaz, mely 1848 előtt volt, a kiadás peclig azóta, biztosan el lehet mondani, legalább is megkétszereződött. A nagy adó, a fa árának folytonos emelkedése, az épületek évenkénti javítgatása, felemészti az évi bevételeket, s ha az épületeken nagyobb javítás, vagy újítás szüksége bekövetkezett, — a nép bízva a jövőben,— épít adósságra. De ki tudja a jövőt ? Most még egyházi épületeink úgy a hogy megfelelnek a célnak, de hát 50 vagy 100 év múlva ? Őseink gondoskodtak rólunk is, oly egyházi épületeket emeltek, hogy napjainkban igen kevés egyháznak volna elegendő anyagi ereje, azok újból való előállítására. Hát mi nem vagyunk-e arra kötelezve, hogy unokáinkról, kik 50 vagy 100 év múlva élnek, gondoskodjunk ? Már pedig egy halhatatlan testület életében, mily rövid azaz 50 vagy 100 év? Ha a józan okosság azt javasolja az embernek, miszerint annyira takarékos legyen, hogy évi bevételéből még önmegerőltetésével is né hí íny k rajcárt félre tegyen, inkább éhezzék egy keveset, szem előtt tartva amaz angol példabeszédet : »jobb éhes hassal lefeküdni estve, mint reggel adóssággal felkelni:® a takarékosságnak ezen elvét, a halhatatlan testületnek sem szabad soha szem elől téveszteni. Jól tudom én, hogy lelkésztársaim hely, idő és alkalom szerint mindent megtesznek egyházuk felvirágoztatása érdekében, a gazdagabb, népesebb egyházak virágoznak is ; de mit tegyenek a kisebb egyházak, hol a nép szegény ? Mindent az utódokra hagyjanak ? engedjék, hogy az úrháza, s a többi egyházi épületek az unokák feje felett összeomoljanak ? s akkor aztán azok segít, senek magukon úgy, a hogy tudnak ? Tekintsünk vissza a múltra, a mult tanúiságot szolgáltat a jelennek, megmondja, mit kell tenni. Gondoskodjatok utódaitokról, miként őseitek gondoskodtak rólatok, — ez a mult felelete. Őseink ezerekbe kerülő épületeket emeltek, s hagytak reánk. Nem mondom, hogy most oly vállalatokba kezdjünk, melyeket meg nem bírunk, hiszen szegények vagyunk ; de tegyük meg azt, a mi szegénységünktől telik. Én csak filléreket kérek, nem a gazdagoktól, hanem magától a szegény néptől, attól a szegény egy-I háztól, mely alig képes jövedelméből fedezni kiadásait ; mert úgy hiszem, nincs prot. egyház jelenben, ha a jó szándék lelkesíti az egyház elöljáróságát, mely évi bevételéből 3—6 frtot meg ne takaríthatna; még akkor is, ha éheznie, rongyoskodnia kellene elszakíthatja magától ama csekélységet, ha tekintetbe veszi azon óriási eredményt, mely az így évenként félretett néhány forintból 50 vagy 100 év alatt származik. Számítsunk. 50 év alatt 3 frt évenkénti betétel 6®/0

kamatos kamatjával 914 frt 5 kr., 100 év alatt ugyanez összeg évenként betéve 6®/0

kamatos kamatjával 17,978 frt 70 krra növekszik. 50 év alatt csak 150 frtot, 100 év alatt csak 300 frtot tesz félre az egyház, s az unokáknak mily jó leend a közel ezer, illetőleg 18 ezer frt. Vagy ha 100 frtot teszünk a pénztárba egyszer-mindenkorra, hogy ez összeg 6®/0

kamatos kamatjával növekedjék, tehát a 3 forintos évi betét tőkéjének kétszeresét, akkor az eredmény is két annyi lesz, nevezetesen 50 év alatt 1828 frt 10 kr., 100 év alatt pedig 35,957 frt 40 kr. Számítsunk tovább a legalsó alapon. Ha a dunamelléki h. h. egyházkerület mindenik egyháza erejéhez aránylag egy bizonyos összeget tőkésítene, egyre-másra lehetne tenni 6 frtra az évi betéteit az egyes egyházaknál, 50 év múlva 453,371 frt 28 kr, 100 év múlva pedig 8.817,435 frt 20 kr. készpénze lehetne az egyházkerületünkben lévő egyházaknak összesen, s anélkül, hogy az egyházak magokat legkevésbé is megerőltetnék, ily óriási vagyon birtokaban lehetnének. S ha a magyarországi prot. egyházkerületek egyházai öszszesen csak 5-ször ennyit tőkésítenének, 100 év múlva 44.087,176 frt gyűlnék össze. Mondhatnak-e akkor unokáink, hogy szegények vagyunk ? Hiszen a 3 frtos évi betéteiből 100 év múlva a legkisebb egyház is 17—18 ezer frttal rendelkezhetnék. Tudom, hogy erre azt mondjak sokan, ez a pium desiderium. Van kifogás ellene sok, az ellenvetések elég erősek. Megvallom, én sem tartom egyébnek, mint kegyes óhajtásnak nemcsak azt, hogy a magyarországi összes prot. egyházak, de hogy valamelyik egyházkerület, vagy csak egye? egyházmegyék egyházai is ekképen biztosítanák utódaik anyagi jólétét, mert ismerem az akadályokat, melyeken hajótörést kell e tervnek szenved-