Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-29 / 35. szám

peres díjazása 300 forinttal, hogy legalább magának egy segédlelkészt tarthasson ; a györkönyi egyház kérelme, mely szerint a községi iskolát ismét óhajtaná felekezetivé tenni. Az esperesi jelentésnek sok lélekemelő pontja volt, de annál lehangolóbb volt a némethidasi és nagyszokolyi egyhazakra vonatkozó jelentés, mely egyházak nem hajlandók az egyházi törvényeknek meghódolni. Az első napon a gyűlés után társas ebéd volt, melyben 80-an vettek részt. Talpraesett pohárköszöntők hogy voltak, azt hiszem, mondanom sem kell. (Vége következik.) Poór József, ref. lelkész. KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Külföldi levelek. 1. Tiroli protestánsok. Mikor a beteg ellankadva, eltörődve Meránba megérkezik, csak azon imádkozik, hogy addig meg ne haljon, míg ismét hazaérhet; hanem a második héten már a hegyeket mássza, a harmadikon esküdözik, hogy ettől a levegőtől még a halott is feltámad, ha t. i. be tudja azt lehelni, a negyediken meg otthon ül az irodában s készül a jövő évi kúrához. így nyilatkozott legalább egy törzsvendég, s nem mondott neki ellent senki sem. Hanem egészségesnek nem tanácsos oda menni, mert betegen tér vissza: gondolata, képzelme mindig ott csapong s folyton visszavágyik azon vidékre. Pedig szépsége mellett árnyoldala is van ; valóságos sötétség. A nap, mély völgyeiben egy pár órával mindig későbben jön fel, mint a szomszédban, nem csoda hát, hogy a felvilágosodás hajnala is egy pár századdal később köszönt be hozzájok. A szegénység és gazdagság, a világi állapotok ezen két szélsősége találkozik a konzervativizmusban ; mintha Leibnitzet olvasták volna, ezt a világot tartja mindkettő a legjobbnak, csakhogy a proletár még túltesz a nábobon, a mennyiben amannak van kívánsága, habár tárgytalan, ennek ellenben még kivánsága sincs. Tirolban még a papok közt sincs középosztály : egyik az országházban ül, a másik reggelenkint maga feji meg egyetlen kecskéjét. Semmiben sem hajlandó az ember annyira ragaszkodni a régihez, mint a vallásban s a pápáknak mindig kedvök telhetett a kis ország hű ragaszkodásában és igazhitűségében. A nép boldog volt, boldog, mert nem volt kételye, nem kellett gondolkodnia. Tán a papok végezték helyettök ? Nem, azok sem voltak vele kénytelenek ; a misét tudták, poenitentiás könyveik megvoltak, egyébre meg nem volt szükségök. Es úgy látszott, mintha ezen boldog állapotnak a világ végéig el kellene tartani. De mi történik? 1826-ban, mint futó tűz terjed el a hír, hogy Zillerthalban egész családok jelentkeztek a hat-heti oktatásra. Nem hiaba átkozta el VII. Pius a biblia-társaságokat, mint a melyek „impiae novatorum machinationes,4

a szegény ziilerthali nép, külföldi útjokban hálóikba esett, s most már ^labefactantur ipsa religionis fundamenta/ Mert hogy a jórend felfordul, a közbiztonság megszűnik és az ország elvész, ha a katho. likus egyház egységén rés üttetik , az minden igaz honfi előtt bizonyos volt. Pedig különben, hogy jámbor, becsületes, munkás, mértékletes nép az a ziilerthali, azt mindenki elismerte, csak az nem fért fejőkbe, miért nem akarják az »isten anyát* imádni. A papoknak ki lett adva a rendelet, hogy így meg így járjanak el; hogyan, nem kell mondanom, a mi öregeink is tudnak arról mesélni. Nem használt semmit, a zillerthaliak megmaradtak áttérési szándékuk mellett. Végre megjött Bécsből a határozat, hogy megtehetik, de takarodjanak is ki az országból; holmi Írásokat, vagy bibliát tartani, terjeszteni, vagy olvasni pedig nem szabad. Irtózatos még csak elgondolni is, hogy egy egész nép befalazza a ház ablakát, mert a beömlő világosság elviselhetlen, sötétséghez szokott szemeinek. De a 19-ik században nincs khínai fal : a vasút jobb téritő a missionáriusnál. Mióta az ország szépségei oly könnyen megközelíthetőkké lettek, az idegen touristák és hosszabb ideig ott időzök száma ezrekre megy s Merán környékén mindig tartózkodik egy par száz protestáns. Ezek ne tarthassanak nyilvános istenitiszteletet, halottaikat ne temethessék el tisztességesen, mint szokás, papi kísérettel s énekszóval ? A tiroliak azt hitték, ezt nem engedhetik meg, ha szűz Máriát sérteni, neki fájdalmat okozni nem akarnak. 1856-ban, midőn egy ügyvéd imát akart mondani rokona felhantolt sírja felett, a vigyázó rendőr nem engedte, mivel ima csak a Miatyánk és az Üdvözlégy, beszédet tartani meg nem szabad. Ez az állapot nem tarthatott soká. Nekünk nem kellett pátens, a lajtántúli prot. testvérek örömujjongással fogadták, mint jogaik elismerését, egyházi szabadságuk kifejlődésének alapját. Es igazuk volt. 1866. jan. 6-án kiadatott az uj egyházszervezet, mely nemcsak viszonylagos haladást jelzett, de a legvérmesebb reményeket is képes volt kielégíteni. Ennek alapján szervezkedtek Innsbruckban és Me ránban is és tíz évi felterjesztés, folyamodás, törvényrehivatkozás után a helybenhagyás minden oldalról megérkezett. Ezek ellen, a most még majdnem kizárólag idegenekből álló egyházak ellen protestált a 3 főpap, nem annyira a maga jószántából (mert hisz pl. a salzburgi érsek közelebb is kaphatott volna protestatiójához egyházat), mint inkább a jezsuiták kezében levő világiak unszolására. Mintha föl lehetne tartóztatni a görgeteget jajgatással, vagy a roskatag haz nem dőlne össze, ha 70*