Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-08-22 / 34. szám
elesnek e dicsőségtől s helyökbe Csanád, Szeged, és Belényes lépnek. Az adatok, miket Csanád és Szeged mel- , lett, Tasnád és Cegléd ellen fölhoz, igen erősek, s az érvelés, melylyel állítását védi, igen alapos; hallgatólag szerző mellett bizonyít Ember Pál is, ki Szegedinek működését Tasnádon és Cegléden nem említi; és bizonyosnak mondható, hogy mint Debrecenben, ugy Tasnádon, a reformátió Martinuzzi életében gyökeret nem verhetett. Sajnáljuk, hogy Belényesről Békés ellenében nem mondhatjuk azt, mit Csanádról és Szegedről mondottunk. Itt szerzőnk adatot nem hoz föl, sőt nem is érvel. Nem az vezette-e szerzőt e megállapodásra, hogy Skarica (,Thurino functione sesquiannorum expleta Bekenesium justa vocatione concessit ad 15SS-8 ) és utána Cwittinger és Ember Pál is Bekenesium-ot irnak, noha ez utóbbinál Bekezesium áll ? És mikor Békés Bekenesiumnak soha sem neveztetett, a belényesi egyháznak pedig fényes múltja volt : nem leírási- vagy nyomdahibát vélt-e föltételezhetőnek ? Skaricánál másolási- vagy a külföldi nyomdánál nyomdahiba nem történhetett-e ? S így Belenesium helyett hibásan áll Bekenesium ; e vélelem fölött elöntő ítéletet mondani a kritika föladata. Szegedinek idézett életiratát úgy tekinthetjük, mint szerző a tárgybani vizsgálatának s kutatásának végeredményét. Csak sajnálnunk lehet tehát, hogy a könyv előző részében ezen állásponttal ellentétes adatokat ol- j vashatunk. Igy például a 49. lapon: „annyit kétségtelen történeti tényként tudunk, hogy Sz. Kis István 1553-ban tanított Békésen, Túrról menve oda< ( ; az 54. lapon : „Sz. Kis István Békésről ment Tolnára® ; az 59. lapon: „a békésiek magok hívták meg őt,< ( t. i. Szegedit. Minek tulajdonítsuk egy és ugyanazon műben ez ellentétes adatok szereplését ? Az idézettekből annyi bizonyosnak látszik, hogy szerző, műve megírásának utolsó idejében tért el — bizonyos hatás alatt — az eddigi közértelemtől s ekkor tette Békés helyébe Belényest Szegedi működési helyévé. De mégis, hogy maradhatott meg könyvében e lapsus ? Talán az utolsó simítás előtt ívenként küldötte nyomda alá munkáját, és a kiszedett ívekben többé törlést, változtatást nem eszközölhetett ? De hiszen módjában lett volna ezt utólagosan, par szóval helyrehozni. Sajnos, hogy nem tette. E mulasztás a műnek Achilles-sarkává valhat az elfogult bírálat előtt. A Tornán vagy Toronán (Tornya, Toronya) 1 549. és 15 50 ben tartott egyetemes zsinatok tartási helyéül a magyar egyháztörténelmi írók altal fölállított s kisebbnagyobb mértékben védelmezett vélelmek közül szerzőnk egyet sem tart elfogadhatónak, sem Tornát a hasonnevű megyében, sem Túrt, s eddig Ember Pal nyomdokán jár; sem Nagy- és Kis-Toronyát Zemplénmegyében, sem Temesvárt, s bár a 67. lapon beismeri is Ember Pál helyes érzékét, midőn mondja: „áldott emlékű egyháztörténészünket, Ember Pált Temesvárra vezették e zsinatok helyének kutatása alkalmával a nyomok4 : nem tarthat vele együtt mégis azért, „mert hogy valaki Temesvárt Toronának mondotta volna valaha, azt semmiféle okmanynyal igazolni nem lehet/ (62. lap.) Azonban, mivel „a ragadozó madarak által üldözött gerliceként szorongatott, fojtogatott protestáns egyház biztos menhelyet ez időben az ország más vidékén nem találhatott4 (64. lap) és „e zsinatok helyét földrajzi tekintetben hazánkban másutt keresni nem kell, sőt politikai tekintetben másutt keresni nem is lehet, mint egyedül azon területen, hol Petrovics Péter parancsnokoskodott* (67. lap): ennélfogva itt keresi ő is, és itt találja meg ama zsinatok helyét Torony nevű mezővárosban, s ezen nézetével fölállítja az ötödik véleményt. Torony a Maros ágai közt fekvő, várral biró mezőváros volt (67. lap), melynek helyén ma Arad szabad 1 <ir. városa díszlik (257* l^p)- Szerzőnk a toronyi zsinatokon egybegyűlve lehetett reformátorok nevét is fölemlegeti a 69. lapon, s Torony városát e zsinatok helyéül legalkalmasabbnak véli, mivel ez ama területnek, melyen ez időben Petrovics védelme alatt a protestantismus akadalytalanul terjedhetett, központját képezé, Gyula, Temesvár, Makó és Boros-Jenő között (257. lap). Szerző adatai s érvei itt is figyelemre méltók. Nem vétünk talán ismertetői tisztünk ellen, ha megemlítjük, hogy szerzőnk műve Aradvármegye főispanja, Tabajdi Károly ur buzgóságának s áldozatkészségének köszönheti megjelenését, ki ezt 100 példány aláírása által tette lehetővé. Még egyszer és ismételten e művet a szaktudósok figyelmébe könyvünk azon szavaival ajánljuk : „ne ítéljiink szeretetlenül, hanem lakozzék mindnyájunkban a Krisztus lelke* (17. lap.) Sz. BELFÖLD. Kérdőpontok a domestica ügyében. A convent a domestica ügyében, mint emlékezhetnek rá olvasóink, Pap Gábor püspök úr elnöklete alatt egy albizottságot küldött ki. Hogy ezen albizottság sikeresen működhessék, a püspök úr következő kérdőpontokat tette föl, valaszt kérve azokra püspöktársaitól : I. Vannak-e az egyh. kerületben, és ha igen, hol és minő számmál vannak oly diasporak, melyekben messzeterjedő területen szétszórva, de összevéve mégis jelentékeny számmal vannak hitünk sorsosai, kik közvetlen lelki gondozásban nem részesülhetnek ? biztosítvák-e ezek, és ha igen, minő intézkedések által biztosít yák más felekezetbe olvadas ellen ? ha esetleg más felekezetbe olvadnának, nincsenek-e fenyegetve nemzetiségileg is ? szemelhető-e ki az ily diasporákban oly központi helyül tekinthető község, melyben nagyobb számmal lakván együtt hitfeleink, kismérvű segélyezésük mellett is oly rendes lelkészi állomás lenne szervezhető, mely körül aztán a szórvanyban lakó többi hívek is csoportosíthatók lennének ? vagy ha ily központ nem
