Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-20 / 25. szám

szép sikerrel letette a papi vizsgát. Ugyanezen évnek november havában főtiszt. Karsay Sándor, ki a tehet­séges ifjút már gyermekkora óta szerető figyelemmel kisérte, régi szándékához híven, maga mellé fogadá se­gédlelkészül. Nagy Zsigmond e hivatalában kötelessé­geit a legaprólékosabb dolgokra is kiterjedő figyelem­mel és szigorú pontossággal végezte; magvas és szép­irályú templomi szónoklatai által pedig közkedvességet vívott ki magának. De régi baja a mult ősz óta roha­mosan erősödött, s állandóan a szobában maradásra kényszerité. Folyton ingerűit kedvetlensége és elége­detlensége mellett, melyet tétlenségre kárhoztatása mi­att legyőzni nem tudott, végtelenül jól esett neki az a páratlan kímélet és figyelem, melyet főtiszt. Karsay Sándor úr és családja részéről tapasztalt. Május elején kiment a közelfekvő Ménfőre, hogy onnnét junius kö­zepén Gleichenbergbe utazzék gyógyulást keresni. Ez volt utolsó reménye ! Azonban e hónap elején teljesen megtörve tért vissza Ménfőről szülőihez, s azok kar­jai közt végezte szenvedésekben gazdag életét. Nem volna egész e különben is kis keretű kép, ha meg nem toldanók néhány vonással irodalmi mű­ködéséről. Halhatatlan műveket nem teremtett, de szép remények szálltak vele sirba ! Már algymnasiumi tanuló koraban feltűnt eleven előadása s merész határozottsága, melylyel tanuló társai előtt gyermek olvasmányainak és különösen a szinhazban látott daraboknak tartalmát elmondani és megbírálni tudta és merte. Dolgozgatni 1872-ben kezdett, s első versei a soproni ifjúság >: ) Bimbó­füzér* cimű kis lapjaban jelentek meg. De csakha­mar dolgozni kezdett a Győrött megjelent ,Szabad Polgáriba, a melynek megszűnése után munkatársa lett a »Győri Közlöny *-nek, majd a »Győri Lapokénak s végre a »Hazánk"-nak. E mellett 1876 óta levelezője volt a Toldy István ,Nemzeti Hirlapc < -jának, a múlt év óta pedig a Csukassy József ,Pesti Hírlapijának s ezek­hez nemcsak élénken irt helyi híreket, hanem költemé­nyeket és értekezéseket is küldött. Többféle irányú dolgozatai közt aránytalanul nagy számmal vannak a lyrai költemények, melyek legnagyobb részének tartal­mát a szerelem képezi. Igen sokan tudják Győrött, hogy szerelmi költeményeinek tárgya nem költött ideál volt. Az 1878 év elején elpattant lantján a szerelmi dalok húrja s ez idő óta leginkább műfordítások által keresett lelkének szórakozást és enyhülést. Két műfor­dítását felolvastak a Kisfaludy-társaság ülésén, az egyik­ről Greguss Ágost, a másikról Győry Vilmos nyilatko­zott elismeréssel. Egy kis vígjátékát előadtak a győri színházban. Az utolsó időkben mindig ritkábban szólalt meg, míg végre a kíméletlen halai örökre elnémitá. Megírtam a hogyan tudtam ! És most Isten ve­led korán elhunyt barátom ! Ne bántsa lelkedet e hé­zagos közlemény, melynek megírása olyan nehezen esett az enyimnek! Baráti kötelességet akartam ezzel iranyodban leróni, nem tehetek róla, hogy csak így lehetett azt lerónom ! Sokat tűrtünk és reméltünk mi Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : IDr. D3a.lla.gri HVCÓr. együtt, te mindig többet, mint én, most végleg elvál­tak utaink, Isten veled tehát örökre! Legyen nyugal­mad csendes a sirban ! — ADAKOZASOK. A prot. orsz. árvaházra : Szőllősi Antal makói ref. leik. 3 frt. 97 krt. (Ehhez járúltak a confirmált leányok : Gera Lidia 10 kr., Galamb Vilma 6 kr., Erdei Rozália 10 kr., Sarkadi Zsuzsanna 1 frt., Biró Eszter 50 kr., Kis Erzsébet 19 kr., Vas Viktória 9 kr., Mo­gyorósi Roza 3 kr., Glöckner Ilona 20 kr., Tarjányi Roza 4 kr., Kardos Eszter 6 kr., Szűcs Jolánka 12 kr., Pásztor Eszter 10 kr., Gréczi Katalin 4 kr., Nagy-Gy. Erzsébet 10 kr., Diós Juliána 10 kr., Görbe Juliána 10 kr., Szél Anna 10 kr , Szabó Erzsébet 20 kr., Bárányi Maria 4 kr., Raffaí Lídia 6 kr., Kovács Eszter 10 kr. Bódi Rozália 10 kr., Sarkadi Rozália 10 kr., Szentesi Eszter 4 kr., Szalai Lidia 4 kr., B.-Szűcs Juliána 3 kr., Lengyel Klára 2 kr., Márton Juliána 2 kr., Czina Vik­tória 2 kr., H.-Kovács Etelka 6 kr., Borcsök Eszter 2 kr., Koczkás Juliána 4 kr., Hajdú Katalin 5 kr.) — Boldizsár Imre sepsei ref. lelkész 50 krt., (áldozó csü" törtöki perselypénz). — Morvay Ferenc szaporcai ref. leik. alapítványa kamatjául 6 frt., ezenkívül 1 frt., (mely­hez járultak a confirmáltak : Simon Juli 5 kr., Nagy Juli 4 kr., Dudók Juli 4 kr., Barhó Zsuzsanna 4 kr., Biró Eszter 5 kr., Csöme Zsófi 5 kr., Balog Ján. 5 kr., Pál J. 5 kr., urvacsorai pers. gy. 28 kr., a lelkész 35 kr.) — Lukács Dániel m. túri ref. leik. és esperes 24 frt. 81 kr. (Ehhez járultak : Az aranyági leányiskola növendékei 2 frt. 2 kr., Központi IV. fiiskola növen­dékei 14 frt. 54 kr., Fóti leányiskola növendékei I frt. 75 kr., Berettyóparti leányiskola növendékei 2 frt. 80 kr., Biróféle leányiskola növendékei 2 frt. 20 kr., Újvárosi leányiskola növendékei 1 frt. 50 kr.) — Simo­nides János szécsényi ev. lelkész 4 frt. (Ehhez járultak: Gazsó János 4 kr., Hittig Gyula 50 kr., Hittig Lajos 50 kr., Králik István 25 kr., Ruzsinszki István 25 kr., Matuta Lajos 20 kr., Kadanyecz József 10 kr., Paczek Mária 10 kr., Gonda Anna 1 frt., Oláh Mária 20 kr., és a lelkész 86 kr.) — Miklovicz Bálint hód-mezővásár­helyi ref. leik. 8 frt. 42 kr., a confirmáltak részéről. — Szilágyi Benő gyömrői ref. leik. 3 frt. (Ehhez járultak : a confirmáltak 1 frt. 55 kr., a lelkész 1 frt. 45 kr.) — Arany Antal gyönki ref. lelkész 2 frt. 10 kr. a confir­máltak részéről. — Baróthy József udvari ref. lelkész 1 frt. (perzselypénz). — Grátz Mór göllnitzbányai ev. leik. 6 frt. a VII. szepesi bányavárosi esperesség 1880. évi tagsági díja. — Markó Lajos felügyelő ur a kassai magyar-német evang. egyház részéről 9 frt. 17 kr. — Stiegler Gusztáv aradi ev. leik. 4 frt. a confirmáltak részéről. Szerk. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapest. Mai számunkhoz mellékelve van a Franklin-társulat tankönyvjegyzéke.

Next

/
Thumbnails
Contents