Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-20 / 25. szám

BELFÖLD. A protestáns árvaházi felvételekről. Ezelőtt néhány évvel ezen lapok hasábjain közrebocsátottam egy rövid cikkecskét, melyben ecseteltem a prot. orsz. árvaegylet igazgató választmányának örömeit és szomorúságait. Sok édes öröm jut ezen választmánynak — mondám — osztályrészül, mert hiszen kinek ne örülne lelke, mikor ősz felé megpillantja az újonnan behozott s felvett io—12 árvát, érzi, hogy ha csak kis részben is, de mégis tényező ő is abban, hogy ezen néhány ártatlan gyermek kiragadtatott az anyagi és erkölcsi nyomorból, érzi, hogy egykor rettegés nélkül állhat meg, legalább e tekintetben, Isten itélő széke előtt, s az árvákra mutatva mondhatja : íme igyekeztem tehetségem szerint Idvezítőm parancsait teljesíteni; engedtem, hogy a gyermekek hozzám jöjjenek, siettem az éhezőnek kenyeret, a mezítlennek ruhát nyújtani. ' Vagy midőn évközben, meglátogatva az árvaházat, köriilzsongja az embert 60 -70 egészséges, piros arcú, egyszerűen, de mégis tiszteségesen ruházott árva, s a ki közülök még az előtt néhány hóval is egy szót sem értett nemzetünk nyelvén, az most a többiekkel egyenlő folyékonysággal beszél : mely magyar, s mely vallásos keblű ne örvedezne lelkében ? Vagy p. o. karácsony estén, még a kinek saját magának is gyermekei vannak, siet az árvaházi ünnepélyre, mert a karácsonesti örömet, a keresztyénségben rejlő humanismus áldásait alig érezhetni bárhol is oly élénken, oly megragadólag, mint egy ily intézetben, az ajándékok halmaza alatt görnyedező asztalt körül álló arvagyermekek szemeiből előtükröződő örömsugarak világánál. Van azonban igazgató választmányunknak — mint ugyanazon cikkben említém — minden évben egy kínos napja is : mikor az árvaházba leendő felvétetés érdekében benyújtott folyamodványokat kell átvizsgálnia, s az ezekben okmányokkal illustralt (ha ugyan szabad ezt a szót használnom ily sötét helyzetre vonatkoztatva) nyomort kell mérlegelnie és szavaznia mintegy élet és halál felett, néhányat kiválasztania az életre, a többit, mivel az ő nyomorúságok valamivel enyhébbnek látszik, mint a kiválasztottaké, veszni engedni. Ilyesféle gondolatok voltak azon cikkben elmondva és ezen gondolatok közelebb ismét felelevenedtek, vagy talán újra születtek lelkemben, átélvén a héten a valasztmány ismét egy oly napot, melynél kínosabb e tekin tetben még nem fordúlt elő, mióta egyletünk fenáll. Az isteni gondviselésbe s az emberek nemesszívűségébe vetett hit és bizalom hozta létre, s ez élteti egyletünket. Ezen hit batorította a választmányt arra, hogy árváiuak számát évről-évre szaporította. Csak a közelebbi években felemelte azok számat 40 ről 50-re, majd legközelebb hatvanra. Nincs okunk panaszkodni. A mustármagról nőtt csemete fejlődik, erősbödik s pedig kettős irányban is, ugy is mint eszme, ugy is mint egylet. De másrészt az is .igaz, hogy egyfelől uj árvaházunk építési költségeinek terheit, másrészt az egymásután fokozódva következett rossz évek hatását egyletünk Í3 megérezte, és jelenleg nem hogy nem emelhetjük feljebb az eddigi létszámot, de a jelenleginek megtartása is már némi deficittel járt és jár. — És e mellett éppen a jelen évben esetleg abba a helyzetbe jöttünk, hogy most az iskolai év végével csupán 5 árva lép ki intézetünkből, és így csak öt ujabb árvát vehetünk fel. Beérkezett összesen 38 folyamodvány, melyekben oly 40 gyermek felvétele kéretik, kik — talan egy pár kivételével — isteni és emberi törvények szerint s alapszabályaink értelmében felveendők volnának. De csak ötöt lehet. Melyik ötöt már a negyvenből ? Mélyen lenyomatik a mérlegnek mind a két serpenyője ; ez is rendkívüli nyomorban van, amazt sem szabad elveszni engednünk; ennek nincs se apja, se anyja; amannak van apja, de tébolydaban ; a harmadiknak van anyja, de hónapok óta kórházban fekszik; a negyediknek is van anyja, de szolgálatban, csekély béréből nem győzi gyermekeit csak az éhenhalástól is megmenteni. Egy másiknak meg sem apja sem anyja nem tudatik, még szopós korában kiadták egy kath. nőnek, azóta ennél sínlődik, senki nem fizet, nem érdeklődik érte. Ismét egy másiknak, harmadiknak előnye volna a felvétetésnél, mert hiszen vagyontalanul elhúnyt atyja az úr szőllejének volt munkása, vagy mert atyjat megölte az iskola pora. De csak ötöt lehet felvenni. Mit volt mit tenni, megkeményítettük szívünket, az apátlan anyátlan árvák közül kiválasztottunk ötöt, ezeket felvettük, a többieket hagytuk ott, a hol vannak, szenvedjék ők és anyjuk azon csapásokat, melyeket a megmásíthatlan végzet reájuk mért. Úgy hogy kénytelenek valánk mellőzni — a mi eddig alig történt meg — atyátlan és anyátlan arvákat, lelkész- és tanitóözvegyek gyermekeit is, sőt volt folyamodvány, buzgó egyleti tag által kiállított okmányokkal felszerelten, melyben rimánkodik egy szegény özvegy, hogy hét szerencsétlen árvája közül, kiknek legidősbike 10 éves, vegyünk fel legalabb egyet, hisz ő kénytelen szolgalatba menni, miből taplalja őket ? Es mi kénytelenek valánk előtte a szeretet épületének ajtajat becsukni, mert csak ötöt lehet felvenni, öt pedig az apátlan- és anyátlanokból is kitelik. Ezen sorok célja azonban nem az, hogy meddő fájdalmaink ecsetelésével untassam a t. olvasót, hanem hogy a folyamodók, ezek partfogói s ajánlói előtt igazoljam az igazgató választmány eljárását, hogy némileg elejét vegyem azon megütközésnek, melyet méltán ébreszthetne bennök jól felszerelt, s méltó jogon esdő folyamodványaiknak kedvezőtlen válaszszal való visszaküldése. Fájdalommal hajlunk meg a szigorú körülmények parancsszava előtt, de meg kellett hajolnunk.