Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-18 / 3. szám

hogy akár a klassikai, akár a modern irodalom remekeit, az örök ifjúság vizének eme soha el nem apadó kútfejeit megszerettük volna ; a nélkül, hogy bármelyiknek mély" ségeit lelkünk csak szárnyahegyével is érintette volna. És ez nem jól van így. S az még kevésbé van jól, a hogy a papnövendéket az akadémián theologussá tovább képezik. Mert ebből a képzésből is hiányzik a „ruách", a megelevenítő szellem ; hiányzik a bölcsészeti előképzés, tehát az alapvetés. Már pedig aki csak homokra épít, minden alap nélkül, az hiábavaló munkát művel, mert művét a legelső nagyobb szél összeontja, tovasepri s a mi ott marad, az megint csak — sivár homok. Nincs a világon olyan theologiai tanár, a ki ily hiányos előkészületű, a theologiai tanfolyamhoz szükséges alapot nélkülöző hallgatósággal tartós eredményt érhetne el s az egész folyamon át csak kín lesz az élete neki is, meg a tauitványoknak is. Mert a theologiai tantárgyak kemény eledelek, sőt bölcsészeti előképzés nélkül megemésztethetlenek. Hanem azért, »bevágják" ifjaink az érdemjegy kedveért, de mikor ezt cselekszik, akkor ők lélekölő betümagoldst végeznek, mely fogfalkozáshoz a gondolkozásnak nincsen semmi köze. Nem csuda hát, ha igen sokra nézve válnak ilyenformán ezek a tantárgyak unottá s a szokásos vizsgák letudása után »mellőzötté". A gymnasiumból a theologiára, a theologiáról az életbe azzal a megkönnyebbült érzéssel és fohászszal lépünk át, hogy hála Isten a tanulás nyűgétől megszabadultunk. A múltban történik vala ez is ellenkező módon. Akkor az ifjaknak jobb része iskolái bevégzése után is benmaradt az alma mater kebelében s alkalmaztatott köztanitói hivatalra. S az ily minőségben eltöltött évekvoltak aztán rájok nézve a komoly tanulmányozás esztendei. A magot, mit tanáraik elvetettek, most ők öntözni kezdették s alapos készülgetés által növelék s érlelék a „nem hitvány* gyümölcsözésre. S mikor a mag már magasra nőtt, még ekkor sem hitték azt, hogy ők már eleget tudnak, sőt a felébresztett ismeretszomj igazi munkáját csak most kezdette meg s a több-több után való sóvárgás űzte őket a külföldi egyetemekre. És a lélek növekedik vala erőben, hatalomban, mígnem megszületnek a tisztelendő s tudós N. N. urak. Most nem csinálunk ennyi teketóriát. Célhoz érünk hamar, talán annál is hamarabb, mintsem a papnövendék a theologiai tudományoknak a réginél most már igen sokkal gazdagabb rendében csak tájékozni is tudná magát. Hát akkor hogy kedvelhetné meg r Hanem azért még így is akadnak — bar nem annyian, mint >azok várnák, kik az emiitettem okokat figyelembe nem veszik — de csak akadnak mindig többen vagy kévesebben olyanok, kik vagy mar bent az iskolában, vagy kint az életben (a szerencse kedvezése folytán egy tudomány-kedvelő főnök mellé jutván segédül, ennek buzdításaira) a komolyabb tanulmánynyal is ismeretséget kötnek, hogy azután azt meg is szeressék. A másik résznek még ha kedve volna is a további munkához, bizony mondom, hogy káplánjaink nyomorúságos fizetése s káplántartó papjainknak egy bibliából s Ángyán-féle imádságos könyvből álló könyvtára folytán alkalma nincs szellemi táplálékhoz jutni. Ezen a bajon kell segítenünk, de nem űgy, mint t. űr megkisérlette, hogy megakarja javítani azt a ki hibás s úgy jár el, hogy a piacon veri arcul azt, a ki ártatlan (mert a kikre csakugyan talált az ön közleménye, azoknak az se nem fájt, sem pedig rajtok nem fogott, mert, épen ők el sem olvasták). Aztán meg kívülről ráerőszakolni valakire a tudományt nem is lehet, azt meg kell vele kedveltetni. Ezt pedig csak űgy érjük el, ha alakítunk megyénkint (vagy kisebb területen is) papi önképzőkör-féle egyesületeket, a hol is egymást kölcsönösen buzdítva, értekezéseket s más papi dolgozatokat olvasva, palyakérdéseket tűzve, bírálva, vitatkozva, tanácsolva, stb. talán többekkel | szemben fog az sikerülni, a mi az iskolanak nem sikerült, t. i. felébreszteni bennök a munkakedvet, az ismereteknek önmagukért való szeretetét. Továbbá, igyekezzünk alkalmat nyújtani a tanulni szeretőknek központi könyvtárak felállítása által a tanulmányozásra (a mint hogy j ez némely helyeken már így is van). Mindezekben azonban nem nekünk, de önöknek kell jó példával elől menniök. Csak arra vigyázzanak önök akkor is, hogy tévútra ne vezessenek bennünket olyas tanácsokkal, hogy >;

>

ha a papi tudományok mezején elfáradt már a lélek, hát kalászolgasson más mezőn*. Isten őrizz! Igen nagy tévedés lenne az a mi részünkről, A papi tudományok mezeje ma már annyira tagas tér, hogy egyes ember még ezt sem veheti egészen művelés alá, hanem megosztozunk felette, mindenikünk választ magának egy darab részt belőle, csupán annyit, a mennyivel megbír és azt műveli. Ez a kis rész is igénybe veszi egész életünket, minek lábatlankodnánk tehát a mások földein, a hol nincsen semmi jussunk. Szakszerűen ma már csak egy mezőt művelhetünk s ha másuvá is ki-ki találnánk csapni, azt majd úgy neveznék mások, hogy kontárkodunk. Ezeket akartam elmondani kedves tisztelendő ur. S most elhallgatok abban a reményben, hogy ön, a ki annyira szivén hordja egyházunk jövendő sorsának ügyét s a mi sorvasztó betegségünket, bizonyosan a sikeres orvoslási módról is gondolkozni fog s lesz szives azt velünk megismertetni. S most Isten önnel. Legyen mint eddig, ezután is oly éber Vigil. Csak egyre kérem. Minthogy a Vigilek