Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-13 / 24. szám

keresztül ingyen ellátást és kiképeztetést nyert, ezen felül kilépésekor, minden nemesi származású növendék 2000, polgári származású ioo rubelt kapott. Második Katalin kezdeményezését nagy mérvben folytatta I. Pál özvegye, Mária Eeodorowna. Az általa még életében létesített intézetekre s hasonlók állítására végrendeletileg roppant vagyont hagyott, melynek jövedelméből 25 leánynevelő intézet dotaltatik s ezen felül 43—50 ezer rubel fordíttatik évenként, az ujabban állított női gimnáziumok költségeinek pótlására. Es mily népességűek ezek! Sz. Péterváron a hat teljes női gimnázium 3000 tanulóval, Moszkvában a négy teljes női gimnázium 1400 tanulóval és a többi 15 intézetben 7000— 7500 növendék. így az összes 25 intézetben körülbelül 12.000 leány tanul. Egy-egy intézet 25.000 rubelbe kerül. És mily gond van fordítva az iskolai ünnepélyekre ! Azok egyszersmind udvari ünnepélyek is. Ha csak lehet, — különösen a császárné, — személyesen vesznek részt az iskolák ünnepélyein s a hova el nem mehetnek, táviratilag fejezik ki részvétüket és örömüket. J S mi következik ebből ? Hogy a cárné s az uralkodó családnak ilyen tevékeny gondozása mellett, a női intézetek már is erős tényezőivé váltak, — főleg a tatár, osztyák, vogul, német és lengyel határvidéken az orosz szellem, orosz míveltség terjesztésének. Hat abból mi következik nagyon természetesen, hogy a klérus olyan dúsan látja el a zárdákat s oly annyira olcsó iskoláztatást teremt? Az, hogy a jövedelmes érsekek s püspökök ilyetén pártfogása által a női intézetek már is erős tényezőivé váltak a protestáns vidékeken a katholikus szellem és míveltség terjesztésének. Szomorú dolog ez, de még szomorúbb az, hogy ezzel szemben mi tétlenül, mozdúlatlanúl ülünk s ha akad is egy ember, ki szavát fölemeli, ki föl akar rázni aluszékonysagunkból, — mint a milyen volt a „Protestánsok ébredjetek* című cikk írója, nem felelünk rá, agyonhallgatjuk, ideális, kivihetetlen dolgokra törekvő embernek tartjuk azt. III. Nagyon figyelemreméltó a harmadik cikk, melyben szerző közvetlen tapasztalatok alapján, lélektanilag azt fejtegeti, mily vétkes dolog, hogy protestáns leányok zárdaban növelteinek. A zárdai nevelésre vonatkozólag én az igen tisztelt szerző úr sorait következőkkel egészítem ki : Midőn a miskolci zárda 1878. októberében megnyittatott, egyelőre azt gondoltuk, úgy voltunk értesülve, hogy az egy 6 osztályú, teljesen berendezett elemi leányiskola leend, a milyenre Miskolcon szükség volt és még mindég szükség van. Ide tehát a róm. katholikus gyermekek járnak. De nemsokára hallottuk, hogy e 6 osztályon felül egy felsőbb tanfolyam is nyittatott az emeleten, hol 2 frt. (ma 4 frt.) havi díj mellett neveltetnek a gyermekek. (Az elemi osztályokban 1 frt. évi tandíj van). Erről már azt gondoltam, hogy egészen felsőbb tanfolyam lesz, de csakhamar értesültem, hogy itt is vannak 8—9 éves leánykák. Tehát egyik elemi iskola a másik felett. S miért történik ez ? Mert az alsóbb elemi osztályokban a nép minden rétegéből, mindenféle vallás képviselve lévén, némely szülő nem örömest bocsátja gyermekét ilyen vegyes társaságba. Nem hiba-e ez a nevelésben ? Lehetne-e egy iskolának szentebb hivatása, mint illő érintkezésbe hozni azokat a különböző osztályú gyermekeket ? Arra való a tanitó, vagy tanitónő, hogy a két osztály között a szigorú fegyelem és szeretet elve által, minden illetlenséget eltávolítson. Mily hatással van a vagyonosabb szülő gyermekére a szegény, de szorgalmas gyermek, azt mindenki tudja, ki az ilyeneket figyelemmel kisérte. Krisztus azt mondta: „bocsássátok hozzám a kisdedeket!® Minden gyermeket karjaiba fogott ő; minden gyermeket szeret és vezet az ő isteni lelke. E hibán kívül, egy sokkal nagyobb, nevelési hiba következik. Nem említve az olcsósága miatt valamely iskola túlnépesedését, — mely mindenesetre kártékony az egészségre, akadály a tanitas sikerére, — vegyük a dolog erkölcsi oldalat. Akármennyire közönyös a mi szellemdús korunk a vallás iránt, mégis főszerepet játszik az ma is a társadalomban, kezdve a kereszteléstől a hant utolsó kapa földjéig. Hol van a vallás eszméje oly magasra helyezve, — habár legtöbbször külsőségekben — mint a róm. kath. egyházban ? Most mar a zárdában összejő róm. katholikus, gör. katholikus, refor* mátus, evangelikus és nagy számú izraelita. Tessék e felett komolyan gondolkodni. A protestáns, izraelita növendék a maga családi körében, dc mar előbb látogatott, saját felekezetű iskolajában is a maga vallásos tanaiban, a maga vallásos légkörében neveltetik. Itt a zárdában kész az ellenmondás a gyermek lelkében. Hol van itt megoldva egy iskolának feladata a vallásos, erkölcsi nevelésre nézve ? A prot. nevelő-intézetekben ez ellenmondásnak nincs helye a prot. szabadelvűségénél fogva, míg a zárdákban attól az egységes hitelvtől, — melyen nyugszik Péter székétől le az egyes falusi parochiáig az egész egyház, nem lehet eltérni, anélkül, hogy azon rés ne ejtetett volna. Ha pedig megmarad annál szigorúan, amint meg kell maradnia, kész a másfelekezetű gyermekek lelkében a botránkozás. Mily roppant hatással van az érező gyermek lelkére, ha csak egyszer hallja is ama megkövesült dogmát: »egyedül a róm. kath. vallás üdvözít !€

Hát az ő nem róm. katholikus édes atyja és anyja, kedves testvérei, hiába emelkednek Istenhez, hiába a hit, szeretet, bizalom ; hiába az üdvözítő benső tisztelete, példainak igaz követése ?! Hasztalan a jóság, az igazság, a becsület, a kegyes vallásosság, szorgalom, mihelyt a hívő szerencsétlenségére nem a róm. kath. vallásban született és neveltetett. Es ilyen botránkoztató dogma, hány van azoknak az ájtatoskodó tisztelendő nővéreknek, de magának a vallást tanítani bejáró úgy nevezett gyóntató atya ajakán ! ? Jaj a bot-