Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-13 / 24. szám

jó irányt nyerjenek és túlkapásaikban kellő mértékre szállíttassanak. Vájjon képes-e ezt az államhatalom inaugurált szellemű szervezetében teljesíteni ? Az államhatalom, mely magát egy jogállam mindenhatóságéinálmeglrizójéiul tekinti, megvetvén a vallási' és hivatkozva a nép szavára, mint Isten szavára, alig képes rendeleteinek kellő nyomatékot adni.€ Ezen szavakat a kath. egyházi lapban többek közt a következő megjegyzéssel kisérték : ^így történt, hogy az inaugurált felekezetnélküli, azaz Istent önmagából kizáró rendszer mellett néhány év alatt oly fordulat állott be hazánkban a becsület, a tulajdon, a bölcsesség, a jog stb. fogalmára nézve, hogy azon nemzetre, mely az említettek tekintetében egykor példányképül szolgált, ma már alig lehet ráismerni. Az állam felekezetnélküli voltának kimondása valóságos rémes pusztítást okozott a nemzet vallásosságában és a közéletben szereplő nagyok példája a nemzet nagy részét magával ragadta a hitetlenség és erkölcso o o telenség posványába . . . E szomorú látvány közepette valóban itt volt az ideje, hogy végre találkozzék valaki, ki a sötét helyzet forrásait megjelelve, kimondja a nagy és igaz szót, melyet eddig kimondani senki sem merészelt az országházban. E feladat teljesítése is, mint sok más, egy katholikus papra várakozott.^ Felette fontosak eme idézések mind az általuk kimondott igazság, mind a bennük rejlő törekvés és célzás folytéin. Az el nem vitázható igazság az, hogy társadalmi életünknek tényleg igen sajnos bajai és nyomorai vannak és azokat, ha pusztulni nem akarunk, okvetlenül orvosolni kell. A törekvést és célzást tisztán megjelelik: azon óhajtás, hogy a vallás politikai rendszerünket átlengje; azon rosszaléis, hogy államunk oly jogéillamnak tekinti magéit, mely a felekezet nélküliség elvén alapszik; azon öröm, hogy emez államot meglevő fogyatkozásaira egy kath. pap figyelmezteti, egyszersmind megjelelvén azon gyógyszert , mely egyedül képes itt megmentést nyújtani. Midőn tehát a fennforgó bajok megjeleltetnek, azoknak közvetlen és közelfekvő forrásai egy óriási ugrással mellőztetnek és az egész bűn a legtávolabb, • legutolsó okra, a modern, a hitfelekezet nélküli jogállamra hárittatik, mely ellen az egész támadás éle fordíttatik azért, hogy eltöröltessék és helyébe a pápai hűbér állam rendszere tétessék, mely egyedül képes, a népeket boldogítani és minden kihágástól megóvni. Akaratlanul visszasietünk a múltba, példák után nézni, melyek minket meggyőzzenek, hogy akkor, midőn a reformatiói elvek még nem léteztek és az azokból kifejlődött modern államról még álmodni sem lehetett: jobb, erényesebb, boldogítóbb társadalmi viszonyok léteztek-e, mint ma r Hazánk történelmét tekintve, elménk véletlenül megakad Il-ik Endre uralkodási időszakán. Palesztinából, vallásos érzelmeinek megnyugtatására viselt szent hadjárata után, hazaérve, 1218-ban ezt írja Honorius pápának: ^Midőn Magyarországba visszatértünk, úgy találtuk, hogy az egyháziak és világiak oly gonoszságra vetemedtek, melyek minden képzeletet felülmúlnak. Az ország összes kincseit eltékozolva találtuk, úgy hogy még azon adósságok le. óvására sem vagyunk képesek, melyeket útközben kénytelenítettünk tenni s hogy tizenöt év sem elégséges, országunkat régi jobb állapotába visszahelyezni/ És a király, ki e panaszokra fakadt, dacára annak, hogy a törvényt már senki sem tisztelte, hogy a kincstárt kirabolták, hogy a nép az adószedőktől rettenetesen zsaroltatott, mégis kénytelen volt népét uj adóval terhelni. Hogy mily zilált viszonyok uralkodtak akkor, ki lehet venni abból: >> Miszerint több főispán a királyi várjövédelmeket elsajátította s a szomszéd tartományokba menekült velők. Jakab, váci püspök, miután jövedelmeit s a püspöki szék jószágait lakmározásokra és részegeskedésre vesztegette, clerusának fosztogatásához látott, az ellenállókat a keresztyén egyházból kiátkozta, sőt néhányat közülök agyba-főbe veretett részeg béresei által. Péter, zágrábi püspök, kiről Honorius pápa mint gyilkosról és gyujtogatóról tesz említést, gonoszságot gonoszságra halmozott püspöki székén. Az adószedő izmaeliták, kivált az erőszakos pénzváltás alkalmával törvénytelen kárba ejtették a népet, s ez még azáltal vélt magán segíthetni, hogy a tisztviselőket megölte/ De ne bántsunk egyes concret eseteket; a történelem úgyis arra tanít, hogy a társadalmi előforduló ethikai bajok azonosok az emberiség physikai életében feltünedező betegsé gekkel; ren-