Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-06 / 23. szám

talanokat. A gyakorlat úgy is megteremtette már ezeket; jobb lesz e gyakorlatot szabályozva kodifikálni, mint örökös zavarban hagyni egyházi közigazgatásunkat és törvénykezésünket. Hogy mily föltételek mellett kapják meg egyes gyülekezetek e kiváltságot ?',-.. azt döntse el a zsinat. Föl lehetne venni a. népességet (M.Vásárhely, Debrecen stb.) műveltséget, vagyoni állapotot, a fenntartott iskolák minőségét stb. Es még egyet! A vagyonkezelés s annak ellenőrzésén kívül legtöbb összeütközésre adnak okot, nagyobb gyülekezet és egyházmegye között a pap választások: jó lenne el valahára nem az üres kongó hang, az eltanult korteskedés és más efféléknek biztosítani az előnyt a papi katedrákon, hanem a képzettséget is tekintetbe venni. Most minden állásponton igazolni kell a képzettséget, csak a papválasztásoknál nincs erre tekintet ; Geleji-Katonaféle kánonok azon paszszusának érvénye, Hogy az esperes assessortársaival ítélje meg, ki milyen egyházra méltó, rég elenyészett. A káplánok s papok korteskednek, a nép s vezetői eladják magokat; az árak különféle ígéretek, pénz, pálinka s mindenek felett fizetés leengedés! A rendes, erélyes pap, a nem vesztegető káplán, nem kell; a kit esperes vagy püspök ajánlott, jobb egyházba soha be nem jut stb. A korteskedés ioo eset közül alig egy kettőben sül ki csak, pedig később maga a felséges nép és hős izgatói bánják meg az efféle választásukat. Igy mennek tönkre jó egyházak silány emberekkel; így lesz örökös perpatvar a traktus és superintendentia által levonni nem engedett fizetés miatt! . . . Fontolják meg ezt "az illetők s klaszszifikáljéik úgy az ekklézsiákat mint a papokat, követve az erdélyi jónak bizonyúlt példát. Ajánlom e dolgokat e lap t. olvasói s az egyházi hatóságok és a konvent figyelmébe. A szervezkedés ideje itt van. Segítsünk a bajon! Ha ignorálni akarjuk: orvosolva soha sem lesz! Egy assessor. ISKOLAÜGY. A prot. nőnevelésről. — Észrevételek Cinke J. röpiratára. — I. Kedvesen lepett meg engem Cinkének a nőnevelésről írt kis füzete, annyival inkább, mert a Prot. Egyli. és Isk. Lap 1879. dec. 28-diki számában „Protestánsok ébredjetek 1® címii nagyérdekű cikknek ez a viszhangja, mely után oly sokáig vártam. Midőn e cikket figyelemmel s az író lelki buzgóságához hasonló buzgalommal átolvastam, többeket figyelmeztettem arra, többek előtt elolvastam s gondolkodóba estem, ne legyek-e én — mint a kit közvetlenül érdekel, az első viszhang, ki e kitűnő cikket méltányoljam, egyszersmind saját tapasztalatomból elmondjak egyet-mást, melyek tájékozásúl szolgálhatnak a prot. hazai közönségnek, különösen a nőnevelés terén nem eléggé tájékozottaknak, mily nagy érdekű, mily kiszámíthatlan fontosságú a protestáns nemzeti nőnevelés kérdése ! De az emberi természethez alkalmazva magamat, mely kivált ma, mindent az érdekből kifolyónak tart, hallgattam, nehogy azt mondják reám, hogy Cicero pro dorao sua beszél, s vártam, s megvallom világi részről vártam inkább, hogy e nemes, fenkölt szellemű cikkhez valaki érdemlegesen hozzá szól s elvégre megindúl az az üdvös mozgalom protestáns köreinkben a prot. nőnevelés körül, mely azt joggal megilleti s a mely mozgalomtól annyi sokat lehetne várni. Két, három hónapon hasztalanúl vártam. A „Protestánsok ébredjetek!® című cikkre azok a jó, szabadelvű, a haladás zászlóját fennen lobogtató, vallásokhoz, autonomiájokhoz hűn ragaszkodó protestánsok még sem ébredtek; a protestánsok közül — sem egyházi, sem világi részről — senki sem felelt arra a cikkre, mintha azt mondották volna: még mindig nem eléggé fontos thema arra, hogy felette eszmét cseréljünk. A „Protestánsok ébredjetek !® című cikk után végre most, három hónap múlva, megjelent egy 24 lapra terjedő füzet ily cím alatt: „Kiáltó szó protestáns nőnevelésünk érdekében, ajánlom különösen a tiszáninneni protestáns közönség szíves figyelmébe®. A röpirat irója Cinke István, sárospataki ref. s. lelkész. Megengedi nekem az igen tisztelt segédlelkész úr, hogy mint igen közelről érdekelt fél, becses munkájára megtegyem észrevételeimet, közvetlen tapasztalatok alapján, állásomból kifolyólag. Mielőtt azonban ezt tenném, a „Kiáltó szó® lelkes írójának legmelegebb köszönetemet nyilvánítom s megköszönöm azt az igen megtisztelő és reám nézve igen hízelgő elismerést, melylyel csekély egyéniségem iránt nyilatkozik. Egyúttal alkalmat veszek magamnak arra is, hogy elmondjam, miképen kívánnék én protestáns hazai nőnevelésünkön segíteni ? Nézzük tehát az említett röpirat I. cikkét: ,A