Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-30 / 22. szám

egyike volt azon nemes érzésű segédlelkészeknek, ki apám mellett szolgálván, midőn ennek fölhívására a mezei munkából hazatérteknek bort osztogatott, s az ivók közül egy ekkép hálálkodottt: ^Kedves tiszteletes úr, de jó borral kínálgat bennünket ! az Isten áldja meg ! Hej! ha meghalna az öregünk, nem is lenne más apapunk, csak kegyelmed !* a hízelgő szóra így felelt: >;

>

Hát . . . ! nem tudod kinek a borából iszol ? azt a fát túrod, melyről hull számodra a makk!<<

: Kétségtelen, hogy nem áll e szép példája a tiszta jellemnek magában; de az alkalom, a célhoz jutás miatti türelmetlenség elragadhatja, botlásra vezetheti a különben jó, de gyenge, ingatag fiatalt ! Jobb, a közvetve nem örökölhetés kimondásával szegény lelkészek részére biztosítni legalább a nyugalmat, a lelki békét! ! A mi a lelkészek helyzetének javítása lehetőségét illeti, részemről mindenek előtt ajánlanám, hogy a gyarló fizetést adó egyházak ne töltessenek be, hanem affiliáltassanak és az időről időre fogyó anyaegyházak tehermentessé tétele végett szüntessék meg a vékás krajcáros párbért. Inkább 5 egyháznak legyen tisztességes módon díjazott egy lelkésze, mint 5 nyomorgó pap. Mert bizonyára, ki ínséggel küzd, és az éhen-halás, rongyoskodás kínjaitól gyötört szolga nem lesz hithős ! más részről a mindennapi élet bizonyítja, hogy sokkal buzgóbbak a filiák hívei, kik a legkegyetlenebb hidegben is elzarándokolnak az anyaegyház templomába, míg a helyben lakók sokszor elmaradnak. Mert emberi gyarló természetünkben gyökerezik, hogy a mindennap élvezhetőre ráununk! Ha egyházi kormányunk a halálozások alkalmait a jobb fizetés végetti csoportosítás és a hivek terhe könnyítésével időnként foganatosítni, elég buzgó és jóakaratú lenne: akkor nem állna elő oly szomorú körülmény, miszerint a föld terméketlenségével sújtott, és a néptől nem fizetett lelkész, midőn a szolgabírót kéri fel, hogy ne hagyja éhezni kenyérben is szükséget látó családját, ily feleletet kap: ^ilyen időben a fizetést exequáltatni lehetetlenség! így nem fog ismétlődni a tihanyi öngyilkosság a lelkészek körében; távol fog járni még a gyanúja is annak, hogy inség által gyötört tanitók közül még rabló is telhetik ki. Az egyházi szolgák sorsa javítását én nyugintézet és segélyalap teremtésével is látnám esz- , közölhetőnek. JLehetne e

végett arra kényszerítni az uj állomások elfoglalóit, a kezdőket, hogy első vagy másodévi jövedelmöknek felét tartozzanak a gyámtár javára, özvegyen árván maradó családtagjaik jövője biztosítására beszolgáltatni. Segíts magadon! az isten is úgy segít ! A jelenlegi évente befizetni tartozott 2—4—6 forint, csak egyházi élhetetlenségünk, gyámoltatlanságunk bizonyítéka. Miért ne lehetne, hogy a cudarságig el ne rongyosodjék, alá ne szálljon, a papi hivatalviselőt, mikor házasodni akar, cautio letételére kényszeríteni ! Hiszen napjainkban csak egy pár gyermek tisztességes neveltetésének terhe szakadjon a lelkész vállaira: nem leend képes lángeszű fiát is egyébre, mint papnak, tanítónak, prókátornak nevelni ! De ez hagyján lenne, bár több már is az ügyvéd, mint a per; több a papságra készülőmint kellene; és sokkal kevesebb a jólképzett tanító, mint a mennyi szükséges volna. Nevelhetnénk mesterségre fiainkat. Mert az iparnak jövője van, de nem a kisvárosi kontárságnak, hanem az ipartanodában művészetig fejlesztett, a külfölddel is versenyezni tudó iparnak! Ámde ehhez is pénz kell! Azt várom én azért a világi elemtől is, hogy ügyünket, az egyházi szolgák elhagyatott ügyét nemes buzgalommal felkarolandják. Ezt van jogom várni azon magunktartása méltánylatáért is, melynél fogva a világi férfiakkal karöltve lelkesedéssel küzdöttünk a minket jobb ellátással kecsegtető 1859-iki pátens ellen. Ezt várnom bátorít aristokratfánk dicső múltja, mert az uqigtevio igéből származott nevök is arra utalja, hogy önmagukat minden szépért jóért lelkesedni tudással kitüntetők, a mások boldogitásában lelki gyönyört, boldogságot kereső nemes áldozatkészség bajnokai legyenek. — így nem fog halványulni, sőt élénkebb szinben ragyogni az . a nimbus , mely uraink fejét, még ma is tiszteletre intőn környezi és egyszersmind, egy régóta háttérbe, mondhatni lomtári tárgyak közé szorított, valóban sok szellemi kincset gyakorlati haszon nélkül hevertető, jobb sorsra érdemes osztály a prot. papság örök hálájára érdemesülni. Jól tudom, hogy sokan a világi részről, elvből ellenségei a papok anyagi jólétének. Mert hierarchicus hajlamokat vélnek a jó állapotban levőknél fejledezni. En részemről azt látom a világi elemnél is, hogy minél magasabban áll születésben, rangban valaki, nála annál nagyobb mérvű szerénységgel, humanitással találkozunk. S természetes! mert neveltetésének nem hiányozván anyagi kellékei: a műveltség kincseit annál inkább volt módjuk megszerezni. S megfordítva a tételt és az osztályt : nem kell-e olykor világi urainknak saját felekezetök papját, a gazdag egyház szolgáival szemben, ugy külső csín, választékosság mint társalgási csiszoltság, finomság hiányáért szégyenleni r Ne keressék azért jobbjaink a mi szegény prófétaságunkban büszkeségükét, hanem arra igyekezzenek büszkék lenni, hogy mindenikünk, derekasan megállhassa minden tekintetben a sarat! Édes' Ábrahám. e. m.:'e. tnnácsbiró.