Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-16 / 20. szám
csekélységet is köszönettel fogadtuk s ma sem célom, annak egy vagy más cím alatt elébb-utöbb különben is okvetlenül bekövetkezendő felemelését, így melleslegesen szorgalmazni, hanem csak azt kérem, hogy a fent jelzett csekély összeg allíttassék vissza eredeti mennyiségére s ne vonassék abból le, mint 1877 óta s jelenleg is történt, évenként 5% minden 100 frt utan, mi altal az előttünk fekvő kimutatás tanusaga szerént e levonás folytan ma nem részesülnénk már 61750 ftnyi I összegnél többen. E tárgyban mindjárt az első levonás utan egyenkint remonstraltak superintendentiaink az illető minisztériumnál ; hasonlót tett későbben egyetemes conventiink s folyamodását, a kormány altal meg nem hallgattatván, magahoz a képviselőházhoz intézte ; minő eredménynyel, ezen targyalas alatt levő 6-ik szám mutatja, mely a harmas bizottság előtt is szóba hozatván általam, ott azon felvilágosítást nyertem, miszerint ezen levonás nem valami rossz szándékból, hanem csupán megtakarítas címén történt. Nem akarom vizsgálni, ha váljon méltanyos-e, hogy mig egy oldalról a hasonló célokra fordíttatni határozott sokkal nagyobb összegek érintetlenül hagyattak, épen szegény, gyakran nyomorral küzdő egyházaink, lelkészeink, tanítóink, ezek özvegyei s árvái rövidíttessenek meg ily érzékeny módon ; — mert hiszen hogy ezek részesülnek leginkább ama pár ezernyi államsegélyben, köztudomású lehet ; — a m. főrendek bölcseségére bizom annak is megítélését, ha váljon ezen nagy részt megannyi Ínségesektől elvont fillérek megtakarítása, fölér-e azon erkölcsi veszteséggel, mely az ilyetén szűkkeblű eljárás miatt a kormány iránti bizalom csökkenésében találja keserű kifejezését. De meg ki biztosít bennünket róla, hogy a mostani 5 szaztoli levonást, még nagyobbak nem fogjak követni s későbbi ministeriumok nem fogják-e mindaddig lejebb s lejebb apasztani s más célokra fordítani e segélyezési összeget, míg az végre reánk nézve egészen elenyészik. Aztán van a dolognak még egy oldala, melyet érintetlenül nem hagyhatok; lehetetlen ugyanis be nem látni, hogy mennyire kívánatos lenne mind a két részre, ha az elmúlt időkből öröklött s azoknak reánk protestánsokra vonatkazó eseményeiből könnyen kimagyarázható hagyományos hidegséget, bizalmatlanságot, gyanakodást minden ellen, a mi a kormánytól jön, ki lehetne a protestánsok kebeléből oltani s meggyőzni őket a felől, hogy a parlamentaris uj aera reájok is ki kívánja terjeszteni jótékony hatását s nem csak lehetetlenné teszi hajdani üldöztetések ismétlését, illetőleg folytatását, sőt ma már saját érdekében is kész az allani jólétüket, felvirágzásokat elémozditani, a mi azonban csak oly módon érhető el, ha tettleg bizonyul be az allamnak ezentúli, ez ideig, valljuk be, igazán inkább csak papiroson maradott jó indulata. Mar pedig hogy az olyatén kíméletlen eljárás, mint a melyről most szólok, nem látszik e törekvésre mutatni, nem igényel hosszas magyarázatot. Miután tehát mi protestánsok különben is eleget áldozunk magunk erejéből egyházunknak s tanintézetinknek, miután száz meg száz ezreit vettük azon terheknek magunkra, melyeket különben az államnak kellene viselnie, miután az érintett levonást leginkább azok sinlik, kiknek az által, mondhatnám, a kenyér vétetik ki szájukból, — s végre miután nem lehet az országnak érdekében, hogy három millió lakosa kétségeskedhessék az allamnak irántuk való jó indulataba, az ilyetén fukar rendelkezések pedig okvetlenül ezt eredményezik, kérem a többször említett államsegélyt eredeti épségében fentartatni.* II. „Az igazságügyi miniszter úrhoz bátorkodom, budgetjének épen felolvasott pontjara vonatkozólag egy kérdést, illetőleg kérést intézni : Időnként több oldalról merülnek fel panaszok az iratit, hogy az itt elősorolt országos fegyintézeteknél nagyon rosszul, sőt több helyeken épen nincsen a protestánsok, legalabb a református fegyencek vallásos oktatásáról s egyéb hitökre vonatkozó egyházi teendőkről gondoskodva. Megszerzém magamnak az egész országból az e panaszokra vonatkozó hiteles adatokat s ezeket felírásom kíséretében, hitfeleim megbízásából még a m. september hóban felterjesztém orvoslás végett a magyar igazságügyi ministerium elibe. Ezen adatokból az derült ki, hogy ncmely intézeteknél egészen eltöröltettek az annak előtte létezett lelkészi állomások, másutt a régi dijjak vagy egészen eltöröltettek, vagy annyira leszállítattak, hogy azok a lelkészeknek, kik több esetekben távol helyekről kénytelenek a fogházakhoz utazni, még csak uti költségeiket sem fedezik ; a mint hogy innen aztán a lelkészek s allamhivatalnokok között sok kellemetlenségek s félreértések származtak, s maga a főcél, úgy mint a fegyencek oktatása is vagy egészen elmaradt vagy lehető leghanyagabbbul eszközöltetett. Miután tehát feliratunkra mind ez ideig valaszt nem nyertünk, bátorkodom kérdeni, történt-e annak folytan valami intézkedés ? — mert azt hiszem, hogy az államnak, a hazai társadalomnak érdeke azt kívánja, hogy a fegyencek minden felekezeti különbség nélkül nyerjenek vallásos oktatást s részesülhessenek a vallas vigasztalasaban/ Amint magánúton értesültünk, úgy a vallas-, mint a pénzügyi minister megígérték, hogy az általok 50 0 -íil devalvalt allamsegély a jövő 188 i-iki budgetben minden levonás nélkül eredeti mennyiségében lesz beállítandó. Chi vivra, verra. Pauler igazságügyminister úr pedig arról biztosított, hogy mar is gondoskodott lehetőleg a fegyencek körül foglalkozó protestáns lelkészekről. A vasárnap megszentelése ügyében pedig a belügyminiszterhez fölterjesztett feliratra Vay Miklós főgondnok úrhoz, következő válasz érkezett : „Nagyméltóságú baró úr ! A vasarnapok és nagyobb ünnepek első napjainak megünneplése érdekében tett nagybecsű előterjesztése folytán, van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel értesíteni, miszerint az összes közigazgatasi ha-
