Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-04-18 / 16. szám

figyelmeztettem a gyülekezeteket; helyessége beismerte­tett ; egyházmegyénk e vidékének értelmes előljarósága pedig társadalmi utoni beszüntetését keresztül vinni ha­tározott Ígéretet is tett, sőt R. Sz. Királyon már 3 éve önként elhatároztatott beszüntetése ; Szóban pedig be is szüntetettnek van nyilvánítva, mely elhatározásnak ha csak anyagi értékét vesszük is számba, egyházmegye­szerte 1367 halotti torra csak 10—20 frttal véve is fel, 15—30 ezer forint évi megtakarítást eredményez. Népiskolánkról a tanügyi biz. elnök tiszte levén tüzetes jelentést terjeszteni be, én csak annyiban szólok, a mennyiben mindazon iskolákat megtekintve, a melyek megvizsgálásahoz időm volt s így atalános áttekintést nyerve, mondhatom, hogy a tantermek tisztábban tar­tatnak, hogy kivéve a biralaton aluliakat, a taneredmény tekintetében is, némi javulás mutatkozik ; azonban a fogalmazásra, a szépirasra, az Írásgyakorlatok átnézésére, az értelem fejlesztésére, egykét tavai is kiemelt iskolát kivéve, alig van gond. Az ismétlő iskolák is átalában felállitvák s ezek közül különösen ki kell emelném Barla Szabó József lelkésznek, a visontai ismétlő vallásoktatás­bani elismerésre méltó ügybuzgalma szép eredményét. Az iskolamulasztás felényire szállt, különösen a sziget­vári, n. atádi, és csurgói járásokban, a mennyiben mig a mult évben 47 községi biró semmi bírságolást nem tett, jelenleg csak 26 találtatott, többé-kevésbé köteles­ségét mulasztónak. A kaposvári járásban egyetlen biró sem büntetett mulasztókat, minélfogva ezen járás egymaga ép annyi kötelesség mulasztó birót tüntet fel, mint a többi szol­gabírói járásbeli gyülekezetek községi birói s e körül­ményből kitűnik, hogy a kaposvári szolgabiróság annyira elhanyagolja e tekintetbeni kötelességét, hogy még a többi járásokból felemlített birók csak többé-kevésbé, az e járásbeliek teljes mérvű mulasztóknak tűnnek fel. Figyelmem tárgyává tettem can. visita alkalmával az iskolatermek minőségüket is, s tapasztalva, hogy mily számos szűk, sötét, alacsony s így egészségtelen s a tanügy érdekeinek sem megfelelő tanterem van egyházmegyénkben, mint, hogy csak a kirívóbbakat említsem: Viszlón, Csertőn, Bürüsön, Tamási, Zádor, | Kálmáncsa, Béc, Orci, M. Atád, M. Egres, Hetes, Csoknya, Jád, Udvarhelyen, s hogy a teljesen használhatatlan, sőt botrányos allapotban levőt ki ne hagyjam : Galambokon megtettem a figyelmeztetést, azonban csak 4—5 helyt talalván, azóta már el is mosódott viszhangra, kérem a t. közgyűlés célhoz vezető intézkedését. — Megtekin­tettem a merenyei s gy. melléki községi iskolákat is, hitsorsos tanoncaink értelmi és vallásiakbani taníttatások, szempontjából, fajdalom, nincs mit mondani e gazdátlan iskolákról. — Néhány faiskolát is megtekintettem. Ki­válóbbak az illető tanitó kezelése alatt a visontai, mely­ért Vecsei Sándor tanitó a n.-atádi gazd. egylet által 50 frttal jutalmaztatott; a r. sz. királyi a kis- és nagy dobszai, a kadarkűti és lábodi. Es most áttérek a csurgói gymnasiumra. A két uj i választott tanár állomását elfoglalta ; előadásaikat, vala­mint a többieket is, t. segédgondnok úrral s Máté Lajos bizottsági taggal együtt, megtekintettük s működésüket reményre jogositónak találtuk ; részt vettünk a Fleisch­hacker tanár úr által alakított önképző kör gyűlésében is. Igazgató tanár úrral megtekintettem a tanulók szál­lásaikat is : több rend és tisztaság jelével találkoztam s úgy össsezsufolva, mint a m. évben s az egyházmegyé­nek a szállásokra vonatkozó rendszabályát csak a tanár urak néhánya nem respectálja. — Az alumnísták étke­zését kielégítőnek talaltuk. Curgó községe az állami tanítóképezde tárgyában kötött szerződés foganatosítása végett egész erélylyel odaműködik, hogy már ezen év uj tanszakára, uj helyi­ségébe költözhessék át a képezde: ennélfogva beállott annak szüksége is, hogy a vallás és közoktatásügyi ministeriumnak ez egyházmegyével kötött szerződésére vonatkozó nyilatkozata már e gyűlésen megbeszéltessék, hogy az egyházmegyei gyűlésen a szerződés is felbon­tathassák. Körmendy Sándor, esperes. KÜLFÖLDI EGYHÁZ És ISKOLA. .A. próságo k-A katholikus hittérítő társulat, mely csaknem min­den kath. missiót magába ölel s melynek központja Rómában van, a lefolyt 1879 évben 6 millió francot kapott, melynek legnagyobb része India és China mis­siójára fordíttatott. A protestáns hittérítésre ötször ennyinél is több fordíttatik, mert ennek múlt évi budgetje meghaladta a 32 milliót. Hír szerint a Chinában pusztított éhségnek 7—8 millió ember lett aldozata. 45-Közelebbi kiszámítás szerint a földnek 1439 millió lakosa van. 8 millió izraelita ; 371 millió keresztyén ; 103 m. musulmán; 139 m. indus; 483 m. buddhista. A többi fetista s nem igen ismert vallások követője. A quákkerek száma az egész világon 89.000. 15000 Angliában, 67000 az Egyesült-államokban, 4000 Irlandban és 3000 széllyelszórtan Svéd és Norvégiában, Franciaországban, Ausztraliaban s Amerika tartomá­nyaiban. * A »zsidó hitterjesztő társulat® szerint, melynek székhelye Berlinben van, a föld kerekségén 7—8 millió zsidó van ; az az csaknem annyi, mind Dávid dicsőséges uralkodásakor.

Next

/
Thumbnails
Contents