Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-03-28 / 13. szám

egy rendszeres és pragmatikus áttekintés fog befejezni. Nem fognak elmaradni a betűrendes tárgy- és névmutatók sem. Évenkint a munkából mintegy 30 nyolcadrétű ívet szándékoznám közrebocsátani, az előfizetőknek 3 írtjával. Hogy ezt mikor kezdhetem meg, részletesen meghatározni nem merem. Terhére, zaklatására lenni a közönségnek semmi esetre nem akarok, nem is fogok. Ha jobb időket ád az Isten, majd megteendem az értesítést. Addig is azonban szükségesnek látom, liogy a tiszántúli ref. egyházkerület legközelebbi gyűléséhez egy rövid jelentést nyújtsak be ez ügyben, nem csak azért, mert kiváló mértékben e kerület múltjának története forogván itt szóban, megkívánja az illendőség, hogy az illető kormányzók és más elöljárók tudomást nyerjenek ez ügyről; hanem azért is, mert nem tartom lehetetlennek, hogy a gróf Lónyai nagy tekintélyű elnöki neve s a protestáns egylet firmái a alatt fel fognak hivatni az egyházkerületek, hogy a monographiák vállalatához stb. csatlakozzanak. Semmi szándékom nincs most ez ügyben, különösen nyilvános téren bárkinek is, annyivalinkább a kerületeknek javaslatot vagy tanácsot osztogatni; csak azt óhajtom, hogy ne mondhassák se barátaink, se ellenfeleink, hogy itt nálunk Debrecenben a fenforgó nagyfontosságú ügyre nem tekint és nem gondol senki s azt munkálkodással előbbre vinni nem akarja senki. Ajánlom csekély nézeteimet és szándékomat mind tiszántúli hitfeleimnek, mind az egész közönségnek szives figyelmébe és pártfogásába. Révész Imre. TARCA. Hol a baj ? vagy inkább a*bajnak forrása?*) E kérdés, e becses lapok téréin már túlságosan meg volt vitatva, elkeseredéssel, ingerültséggel, kölcsönös sértegetéssel, mi többet ártott, mint használt. Mert a bajnak okát, véleményem szerint, föl nem fedezte. A bajnak oka, forrása ugyanis, magaban a Jézus evangyeliomának irányában van. Hogy azonban ezen vakmerő, ezen oxymoron állításomat indokolhassam : kissé feljebb kell kezdenem a dolgot. Az özönvíz után elszaporodott emberi nemzet sokféle országokra és nemzetségekre oszlott. Minthogy semmiféle nemzet vallás nélkül nein lehet, mert azt szívében hordozza: tehát ezen sokféle nemzet is kiki önképzelödése szerint vallást alkotott ő magának. El lehet már gondolni, mily gyarló vallási szertartások lehettek ezek ! mikor még az emberi pallérozatlan elme, úgyszólván bölcsőjében szunnyadozott. Másunnan pedig, p. o. valami jó könyvből, de még akkor írni sem tud*) A 75 évet meghaladott derél: lelkész ezen lelki frisseséggel ír.: cikkére különösen fölhívjuk olvasóink figyelmét Szerk. 1 tak; vagy valami isteni jelentésből, de azt, mely eddig történt, a babona közöttük hasztalanná tette, mást pedig nem nyertek, ha csak némely képzelődőknek elragadtatását s álomlátását — visióit — annak nem tekintették a természet néma szaván s újj mutatásán kivi.il, útmutatást és okatást nem vehetett. Alkotott tehát minden nemzet magának valahány, annyi féle vallási rendszert. De, mely nyomorúlt volt az, megtetszik avagy csak onnan is, hogy a legborzasztóbb cselekedeteket, mint kötelességeket ajánlotta — a bűnt erénynyé keresztelte — az Istent a legkegyetlenebb zsarnoknál, magát az embert az oktalan állatnál alább valóvá tette : midőn magokat bölcseknek vallanak lenni, balgatagokká lettenek, elváltoztatván a halhatatlan Istennek dicsőségét madaraknak és állatoknak hasonlatosságára. Pál. Még az olyan vallások, melyek szerint napot, holdat, állatokat, növényeket vagy, a mit reggel legelsőbben meglátott a szem, egész nap azt imádta Isten gyanánt, bármely illetlenek is emberhez, nem a legirtóztatóbbak. De már az olyanok, melyeknek isteneik embervérrel, még pedig ártatlan vérrel éltek s engeszteltettek meg, mint p. egyik az elfogott idegeneket áldozta meg isteneinek, elevenen megégetvén s ezen vallási kötelességből leste, kereste az idegen utasokat s erőszakos rárohanással hordta el a szomszéd népeket, csak hogy áldozatra való állatból szükséget ne szenvedjen ; másiknál vallás volt minden első szülöttet a kép-1 zelt Istennek feláldozni, még pedig hogy ? Óh borzasztó ! ke gyesség ! az Istennek, akarom mondani a bálványnak képe rézből volt kiöntve, mely belől üres levén, tűz rakatott abba s a kisdedet ezen bálványnak karjaira kötözvén, elevenen feláldozták. Volt olyan nép is, melynél szokás volt a holt testet elébb megégetni, s csak hamvait temetni el. Ez ugyan magában véve nem a legborzasztóbb, de midőn ehhez az is járult, hogy a meghalt férjjel élő özvegye is megégettetett, hogy hamvaik együtt temettessenek el?! Már ettől borzad az emberi természet! De ki győzné előszámlálni azon borzasztó vallásokat, melyek az egész világon különböző módon s alakban dühösködtek ! Midőn már az ember oly nyomorult féreg volt a földön, melyet eltiporni, akármely erősebb nem irtózott, midőn az emberrel, mint barommal kereskedtek, vele dolgoztattak, rajta szántottak, vadászták, fogták, lopták, vagy fegyveres erővel elfoglalták a szomszéd országukat, s a népet papjaikkal, királyukkal együtt láncra fúzve elhajtották, a csecsemőket felmészárlották stb. A ki erősebb volt, az volt a nyertes, azt szerette az Isten. Sírt és sínlődött az emberiség. Nem volt kihez folyamodni ; nem volt ki rajta könyörüljön, nem volt vigasztaló vallás, nem ismerték az Istent! Az egy zsidó nemzet volt az Egyptomban, mely, ha nem a leghelyesebben is, de csak egy Istent tisztelt. Ennek az egy igaz Isten magat kijelentette, neki törvényt, prófétákat, s ezek által mind nagyobb felvilágosodást s míveltséget advan : őtet az élet legboldogabb 26