Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-03-14 / 11. szám
örömmel kell üdvözölnünk. Mert mint az ez ügyben felvett jegyzőkönyv helyesen constatálja, a ^ magyar prot. egyh. tört. némely részletére nézve már most is össze van hordva annyi adat, (bár kevés, de annyi van) hogy azokból egyes monographiákat feldolgozni lehet*, kell is; de ezt sem a prot. egyl. firmája alatt, mely ma már mint szerves egylet alig létezik; hanem »prot. egyh. könyvkiadó-vállalat* vagy >; i Prot. Theol. könyvtár* címe alatt, mely utóbbi könyvkiadó vállalatnak szinte előnye az, ha minden dogmatikai vagy egyházi párttól függetlenné tétetik s kiválóan is pártszinezet nélkül a prot. egyházat érdeklő theologfiai s történelmi dolgozatok kiadását tűzi célúi. o o Igy a működés e téren is egyetemessé, általánossá tetetik s az eredmény is az egyetemes prot. egyházra kiható leend. Egy ily vallalatban már a prot. főurak s tudósok epen ugy részt vehetnek, mit p. o. a ^Franklin-társulat* vagy „Athenaeumu c. társulatban részt vesznek; a mi, hogy valóban igy is történjék, az igen kívánatos és szükséges. Ezeket kívántam a fennforgó fontos kérdesben elmondani, hogy ha történelmi jelentőségű nagy dolgokat nem tudunk is mivelni, legalább mentsük meg s szedjük össze a multak törtenelmi belbecscsel bíró maradványait. Görömbei Péter. A vallás és iskola. II. Azon összefüggésnél fogva, mely a vallásoktatás és a tanitó vallásos állapota között van, nem lesz fölösleges, ha e helyen azzal és annak indokaival kissé közelebbről foglalkozunk. Hisz ez indított, úgyszólván, az egész cikk megírására. A tanító a vallásosság terén is növendekeinek elő mintakepe legyen; mert minden oktatásnál jobban vonz a példa. Ez okért nemcsak megengedhetőnek vélném azt, mint a törvény teszi, hogy a tanitó az istenitiszteletek tartásánál nyilván vagy hallgatólagosan közreműködjék, sőt köteleznem őt legalább időnként az istenitiszteletben való részvételre, esetleg közreműködésre (kántor) még a községi iskolánál is. Ily módon ez utóbbira nézve meg lenne szüntetve azon balfogalom, mely azt a vallástalan iskolával azonosítja, s nem egy helyi viszály (a kántorság stb. miatt) csirájában íojtatnék el. Szüksége van a tanítónak nem csak iskolája érdekeben, hanem saját lelki nyugodalma szempontjából is a vallásra. Ha végig tekintünk a mai társadalmon, vajmi kevés tagjánál találjuk azt a lelket megnyugtató, belső vallásosságot, melyre nemcsak a tanítónak, de minden embernek szüksége van a végből, hogy az élet zivatarai közben őket érő csapásokat úgy tekintsék, mint egy fölöttük álló gondviselő lénynek atyai figyelmeztetéseit. Ebből folyólag aztán elégedetlenek, a sors ellen folytonosan zúgolódnak, terhükre vannak maguknak és embertársaiknak. Bizton merem állítani, hogy az ilyenek minden sorsban elégedetlenek lennének. Ha ma hercegi koronát nyernének, holnap királyi után vágyakoznának. Vannak a kartársak között — és talán ez a legnagyobb szám — kik a vallást érintetlenül hagyják, hanem a helyett vagy általában a lelkészi kart, vagy az egyes lelkészeket támadják meg. Ezek nem gondolják meg, hogy a köznép a lelkész személyéhez köti a vallást; ha már most a lelkészben való hite el van véve, az által egyúttal vallasossága is megrendül. o o A lelkész is csak ember, az sem lehet hibák nélkül való, de nekünk tartózkodnunk kell e hibák feszegetésétől, nehogy a lelkész személyében a nép, illetőleg az iskola vallásossaga legyen megtámadva. Ezen utóbb jelzett felfogással ellenkezőleg nem kevesen vannak, kik a lelkésznek befolyását az iskolára minden tőlük kitelhető módon — nyilvánosan és magan úton — kiküszöbölni törekszenek; nem gondolván me'.g, hogy helyettök a tanügyhöz a legtöbb esetben semmit nem értő, sokszor rosszakaratú, akadékoskodó, kicsinységükben a tanítókon hatalmuk súlyát éreztetni akaró intézőket nyernének. A vallásos lélek hiánya oka lényegileg azon elégedetlenségnek is, mely van a tanítók legnagyobb részénél, állítólag azon különbség miatt, mely van a papi és tanitoi jövedelem között. „Mi reggeltől késő estig munkálkodunk, és még is alig jutunk annyi jövedelemhez, hogy magunkat és a mieinket az éhen haláltól megmentsük, míg a lelkészek a semmittevés mellett tejben-vajban fürödnek" szólnak ők. Távol legyen tőlem, hogy e panasznak jogosultságát egy bizonyos határig el ne ismerném. Joguk van nekik is, hogy létük feltételeit fáradságukért a társadalomtól, melynek érdekében izzadnak, megköveteljék, sőt ehhez még azt teszem, hogy ez értelemben hatni, küzdeni minden igaz honfinak erkölcsi kötelessége; csak arra kérem kartársaimat, hogy ebbeli buzgalmukban magukat túlságba ragadtatni ne engedjék és ne sértsek azon kart, melynek egyes tagjai lehetnek bár ellenségeik, de egészében ügyüknek buzgó pártfogói. Midőn a tanitó javadalmait a lelkészével akarjuk egybe vetni, még a következők megfontolását ajánlom figyelembe
