Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-04 / 1. szám

van benne, mint a mennyinek egy tankönyvben kellene foglaltatnia ; mert a szerző, igen helyesen, úgy fogta föl a neveléstörténeti oktatást, mint a mely történelmi fejlemények feltüntetésével megvilágosítja és kiegészíti az összes paedagogiai oktatást, és mert közölni igyekezett benne a növendékkel számos, az átalános műveltséghez szükséges, de egyéb képezdei tárgyban elő nem forduló ismeretet. Az átalános részben Schmidt Károly nyomán halad, kinek rendszerét a magyar neveléstörténet előadásánál is alkalmazza. A munka magyar vonatkozású részeit ezen ujabb kiadásban jelentékenyen bővítette, az adatoknak lelkiismeretesen utána nézett és tömérdek, eddig fölkutatatlan forrásokat használt föl műve minél teljesebbé tétele érdekében. Vadász-lap. Mutatvány-szám. A régi és ügyesen szerkesztett Vadász- és Verseny-lap vadászati részének külön kiadása. Szerkesztője Sárkány Ján. Fer. A Vad.-és Versenylap említett részéből a jelesebb, érdekesebb cikkeket veszi át, azonkívül pedig leginkább jóizii és humoros vadász elbeszélésekkel egészíti ki a lap többi részét. Előfizetési ára egész évre 5 frt., félévre 2 frt 60 kr. ; az előfizetések a nemzeti kaszinóban lévő szerkesztőségi irodába küldendők. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek A békéscsabai ev. egyház, mely hazánkban a legnagyobb ev. gyülekezet, Fabiny Theophil kir. táblai alelnök és a budapesti esperesség felügyelőjére adta szavazatai, mint bányakerületi leendő felügyelőre. — Ballagi Mór és Hunfalvi János, a budai ev. egyház felügyelője a fővárosi tanügyi bizottság tagjaivá választattak meg. — Az országos prot. arvaházi bálra a háziasszony szerepét özv. gr. Teleki Sándorné assz. volt szives elvállalni. — Varga György, békési ref. tanitó békés-városi főpénztárnokká választatott meg. — Tatay Sámuel esperes Eó'sze Dezső veszprémi ev. lelkészt m. hó 28-án igtatta be hivatalába, mely alkalommal az újonnan választott lelkész beköszöntő beszédét is megtartotta. * A „ Religio* mi nekünk vagy titkos barátunk vagy rettenetes ügyetlen ellenségünk. Ha biztosan tudnók, hogy vonzalommal viseltetik irányunkban : bámulnánk azt a körmönfont ügyességet, mellyel szúr alatt, ugy hogy olvasói észre nem veszik, közli velünk szive legbensőbb rejtekének titkait. Es ez esetben — legyen róla meggyőződve, lenne annyi diskrétiónk, hogy szemlesütve, némán hallgatnók ömlengéseit, tudva azt, hogy a szerkesztőnek nem használnánk oktalan lármánkkal. Valószínűbb azonban, hogy ellenséggel van dolgunk, még pedig egy olyannal, aki mikor azt hiszi, hogy árt : akkor használ, s aki viszont, mikor saját ügyfeleinek jó szolgálatokát vél tenni : akkor tesz nekik legnagyobb kárt. Legközelebb ismét ránk fogta ez a jámbor ellenség az ostort. S midőn ezért itt nyilvánosan kifejezzük iránta elismerésünket : ebből mindenki megértheti, hogy nem történt semmi bajunk. Mert félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy ha hajdan, a mogyorófapálca fénykorában, a katonának meg kellett is köszönnie a huszonötöt : ma már a fenyítéssel nem jár együtt a köszönet; ma már az köszön, a ki nem kap ki. — A „Religio* ármányos szemforgatások közt ismerteti —a mi lapunk után — az evangelikus szövetségnek mult évi j septemberben, Baselben tartott gyűlését, s nagy megelégedéssel jelzi, hogy e gyűlésen kimondatott, miszerint az emiitett szövetség a positiv keresztyén hit alapján állván, tagjainak csak olyanokat tart, kik legalább Krisztus istenségében hisznek. Miután e határozaton ugy a mi lapunk, mint altalában a szabadelvű protestáns orgánumok megbotránkoztak: ebből a „Religio* nagy megelégedéssel azt következteti, hogy a protestánsok kebelében viszály dúl. Hogy ez állítását annál erősebben bizonyítsa: elég szerencsétlenül épen Linder beszédét közli, azét a Linderét, aki valódi ékesszólással, meggyőzőleg argumentál a szabadelvű protestánsok álláspontjának korrektsége mellett. Ami azt illeti, j hogy Linder is meg mi is megbotránkoztunk az ev. szövetség ama határozatán: ehez a s

Religio* szerkesztője ne szóljon, mert ehez nem ért. A Prot. Lapnak nem a hitvallás ilyen vagy amolyan formulazasa ellen van kifogása, hanem akármilyen hitvallás ellen, mely eretnekit. Álláspontunkat pedig legvilágosabban fejezte ki majd száz évvel ezelőtt Kant e szavakban : Ha Krisztus ezerszer született volna is Bethlehemben, és nem te benned, el vagy veszve. A Krisztus megváltó szeretetét a szivekben éleszteni a keresztyénség főfeladatanak i tekintvén, hittanunk azzal foglalkozik, ami egyesít, mi a hívek érzületét és munkásságát oly irányban fejleszti, mely őket egymáshoz fuzi, és ezért mindent mellőzendőnek tartunk, mi az emberi vélekedés kodét borítván az örök igazságra, meghasonlást, viszályt szül. Ez a mi álláspontunk. Az igaz, hogy ez majdnem annyira különbözik az orthodox protestánsokétól, minta „Religio^-étól s e szerint a szabadelvű és orthodox protestánsok vitáznak egymással, vagy élhetünk, 1 a úgy tetszik, a »Religio* esetlen kifejezésével is — a protestánsok kebelében viszály dúl. De ez a vitázás, — melyet, hogy csak most vett észre a »Religio*, annál különösebb, mert az ugyan abban a bölcsőben született, amelyben a reformatió,— a protestantismus lényegében fekszik, annak természetes fejlődésével együtt jár, s annak büszkeségét és legfőbb előnyét képezi a megkövesült katholicismussal szemben. A protestantismus és a szabad véleménynyilvánítás korrelát fogalmak, melyeknek egymástól való elválasztása a protestantismus megsemmisülését vonná maga után. Ezeket tudnia kellene a „Religió'-nak s akkor nem követné el azt a szanandó együgyűséget, hogy a mi malmunkra hajtsa a vizet, midőn nagy ostentatióval hirdeti, hogy a protestánsok vitáznak egymás közt olyan kérdések fölött, a melyek a gutgesinnt