Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-29 / 9. szám

hogy minden ebbeli igyekezete oly sikertelen lenne, mintha vakon születettnek magyarazná a színek közötti különbséget. Ennélfogva értekezésének feladatául tekinti, hogy a józan gondolkodású, evangyeliomi keresztyének e híven felmutatott képben ösmerjék meg s kerüljék el azokat, kik mint hálátlan gyermekek törnek édes any­juk ellen. Feltünteti a nazarenismus történelmi fejlődé­sét, egész napjainkig s legújabb példákkal bizonyítja, a nazarénusok ferde eszűségét. Nem isten káromlás-e, kérdi, midőn pl. Lacházán találkoztak közülök olyanok, kik természetellenesen csonkították meg magukat; fel­hozza a lapunk 2-ik számában említett szalontai naza­rénus szent ocsmány hőstetteit; megemlíti, hogy egy hódmezővásárhelyi nazarénus álmot latva, Jehova paran­csát hallá, hogy miként hajdan Ábrahám, ügy ő mos­tan aldozza föl neki magazatat, mihez képest kis gyer­mekét az asztalra fekteté és zsoltárokat énekelve, az ártatlan nyakát bárddal vágta ketté; végül bemutatja azt a nazarénust, ki sertvése eltört lábát imája csoda­tévő erejével akarta összeforrasztani. Mindez oda irá­nyul, hogy a farizeusi képmutatás bő köpenye alá rejtőzött „futkározó hamis atyafiakról® (Galat II. 2.) lerántsa a leplet, hogy a hívek tisztán lássanak, és senki altal meg ne csalattassanak. Egy példány ára tiz krajcár, tömeges megrendelésnél minden tíz példányra egy tiszteletp. jár. Megrendelhető utalványnyal vagy utánvét mellett szerzőnél: u. p. Kun-Lacháza. K ÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. A vértesaljai ref. egyházmegye segédgondnokaul Kenessey Kálmán miniszteri osztalyta­nacsos lett szótöbbséggel megválasztva. A világi aljegy­zői állásra Sarközy Kázmér, Sziits Arthur, Sziits Andor és még mások nyertek szavazatokat; mivel azonban ál­talanos többség nem volt, a három első köz*, mint a kik aránylag legtöbb szavazatot nyertek, uj szavazás lesz. —• Az alsóbaranya-bácsi ref. egyházmegye segéd­gondnoki állása, balázsfalvi Kiss Miklós elhunytával meg­ürülvén, értesülésünk szerint, a legnagyobb valószínűség­gel Gál Péter volt országos képviselő fog megválasz­tatni. — A felsőborsodi ref. egyházmegye bánfalvaí gyülekezete főgondnokául Ascher Miksa ott lakó s a népnevelés terén áldozatkészsége S meleg érdeklődése által érdemeket szerzett izraelita haszonbérlőt választotta meg. Választas után közebéd következett, az uj gond­nok pedig a falubeli szegények közt élelmi szereket osztott ki. — Öcsödön az elhunyt Gál Imre ref. rektor helyébe ideiglenesen Miklósi Lajos okleveles tanítót alkalmazták. — A debreceni ref. főiskolaban a Tóth Mihály halála altal megüresedett gyakorlati theol. tan­szék a rank következő áprilisi gyűlés alkalmával be fog töltetni. — T. Hubay László, volt sepsei s. lelkész, a múlt évben előbb Gyönkre, utóbb Aderjásra egyhangú­lag megválasztatván lelkésznek, okt. 13-án Aderjásra a nép altal nagy örömmel a paplakra beszállittatott ; de már dec. 13-án 32 éves koraban elhalván, f. hó 15-én helyébe T. Szendi Lajos pacséri segédlelkész egyhan­gúlag megválasztatott. Közli Sepséről B. I. — Moh-Gyula budai tanitókáplán brassói magyar ev. lelkészszé választatott meg; helyébe Budán Greiffenstein Istvánt alkalmazták. * Deák József alapítványa. A nagykőrösi ref. főgymn. érdemesült tanára, Deák József úr, — a N. Kor. értesülése szerint — testi gyengélkedése miatt, a jelen tanév második felében tanári hivatalának folytatásától visszalép. Vele a latin classicitas egyik buzgó s tevékeny apostola lép vissza 27 évi közhasznú működése után azon palyatérről, melyre őt önmaga s classikusnak mond­ható kora képezte. Lehet, hogy körülményeinek alaku­lása után, a következő tanévben véglegesen is búcsút vesz a szeretett tanintézet tényleges vezetésétől. Deák melegen emlékezve b. e. szüleire, az őt s annyi ezere­ket nevelő főgymnasiumra, de honfiúi érzelemtől lelke­sülten, magasztosan gondolkozva egyszersmind a magyar nemzetnek közelgő ezredéves örömünnepére is, mely 1889. évben lesz, az általa kitűzött feltételek s célok mellett, 7000 forintot tett le, alapítvány levele kísére­tében, a tanügy oltárára a körösi főgymn. javára, a helv. hitvallású egyének és érdekek előmozdítására. Főbb feltétele az, hogy ez Összeg addig gyümölcsöztessék az ő halála után kamatos kamataival együtt és pedig el­különzötten a többi alapítvanyoktól, mig az 22.000 fo­rintra szaporodik. Ekkor 2000 forint kezeltessék külön, szülei Deák Sámuel és Ceglédi Sara emléke címén, melynek kamatat élvezze évenként, testvéreitől leszár­mazott n-kőrösi gymnasiumi tanítvany ; sőt ha ez meg­érdemli felsőbb tanulói palyájának teljes bevégezéseig. Egyenes jogutód nem létében, esetenként a kamat szintén a főgymnásium céljaira fordittassék. A 20.000 forint kamata, mely „Deák József főgymnásiumi tanár alapítványa® címet viselje, a tanari fizetések javítására, a tápintézetre, egyházkerületi tanári gyám- és nyugdíjra, classikus könyvek, főként szótárok szerzésére, a tanuló ifjúsági önképző tarsaság szellemi szükségeinek fedezé­sére, szegény és szorgalmas beteg tanulók gyógyítá­sára és a pénztárnok fizetésének emelésére fog szolgálni. Az ily közhivatalnok emléke, ki tetteivel mutatja meg léleknagyságát, maradandó s áldott leend a jelen és utókor előtt ! * A balaton henyei ref. egyházat, lelkészét és ta­nítóját jan. 20-dikán nagy szerencsétlenség érte. Ugyanis a nevezett napon reggeli 7 órakor rémes tűzkiáltás riasztott fel bennünket s mire széttekintettünk, hogy hol, merre a tüz ? a nagy szélvésztől hordott íiszkök a szél útjában volt minden épületet meggyújtottak s egy­szerre 6 lakház, két gazdasági épület, azok közt a ref. lelkészi lak s az iskola gazdasági épületei is égtek. Mentésről szó sem lehetett, a roppant füst és lángok közül alig tudtunk menekülni. A leégett épületek kettőn

Next

/
Thumbnails
Contents