Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-22 / 8. szám

ban is olvashattuk, hogy Bécsben az úrnap ünneplésének nagyszerűsége évről-évre hanyatlik s már árnyékát sem képezi ama tömérdek részvétnek és ragyogó pompának, melyet például 1848. előtt mutatott fel. Hangsúlyozták a lapok, miszerint eme szembeötlő változásnak főoka korántsem keresendő egyedül azon körülményben, hogy O Felsége a császárné a menetben többé részt nem vesz. A menet magában véve a kor áramlata folytán sokat veszített hajdani fényéből. Az udvari hivatalnokok, a fungáló papok és az árvagyermekeken kivül, mindazon testületek, melyek azelőtt tömegesen képviselve voltak, most egészen elmaradnak s míg benn a városban a menet ide s oda mozog, inkább kirándulnak a „frissbe." Nyilván való, hogy tehát a vallási közöny nem képezi ennek vagy annak a felekezetnek mai árnyoldalát, hanem előttünk áll mint a 19-ki század általános culturhistoriai, felette fontos mozzanata. Bátorságot veszek magamnak, erre vonatkozólag az ,.Oesterreichischer Protestant" ez évi i-ső számában közlött, idevágó cikknek kivonatos tartalmát igénybe venni. „Mi, az egyházaktól és egyházi szertartásoktól való azon eltávozás és elidegenülésből" — így hangzik az érintett cikk — mely mai nap oly nyílt és általános, még sem vonnók le azon következtetést, hogy jelen századunk a keresztyénségtől és általában a vallástól mindinkább elfordul. A ki ezen-, conclusiót azon nem tagadható tényből, hogy az egyháznak befolyása a lelkekre mindinkább fogy, levonja, annak látszólagosan igaza van. A 19-ik század nem jár templomba, misét és prédikációt nem hallgat. Egyház és papság a 19. századtól nem kedveltetnek. Miért ? Mert a keresztyénségről és a vallásról semmit sem akar tudni. Eme következtetés látszólag helyes; de valóságban még sem az. Ha szigorúan logikaiak akarunk lenni, úgy nékünk nem szabad azonnal az utolsó következtetésre átugornunk, hanem előbb a közelebb fekvő és kevésbé messzire vezető körülményeket kell szemügyre vennünk. Az első gondolat, melyet fontolóra kell vennünk, az, hogy az egyház és annak hittanától való elidegenűlés nem a vallásos érzelem kipusztulásából, hanem azon körülményből ered, hogy az egyházak és annak hitvallásai századunk szükségeinek többé meg nem felelnek. Minek keressünk kényszerítő szükség nélkül kellemetlen magyarázatot? Az emberiség történelme a fenálló istentiszteletek iránti ily látszólagos vallási közöny és hidegség korszakait bő számmal mutatja fel, melyekben mégis a vallásos szikra hamu alatt lappangott. Ily helyzet volt például a róm. világban időszámításunk három első századában. .. Elenyészett azért a vallás ? Nem volt többé vallásos szüksége az emberiségnek ? Lehet, hogy némely pap elkábítva Jupiter, Márs vagy Venustól oly gondolatokat ápolt. Lehet, hogy némely materiálista, ki a kopárságnak és szárazságnak saját kebelében örült, hitte, miszerint az észszerűség korát, úgy, mikép ő képzelte azt magának, üdvözölheti. Amaz és emez tévedésben voltak. A pogányság halála, mint a levelek hullása őszkor a fákat, egy időre kopárokká tette a lelkeket, de az ó vallás haldoklásában az emberiséf/ száméira közelfekvo megujulása készült elö. A keleti Pantheonok és az Olympus imádóinak fiai az alatt, mig atyáik és isteneikért szomorkodtak, már az „ismeretlen Istennek" emeltek oltárokat, „uj menyről" álmodoztak és az ifjú keresztyénség már magával ragadta őket.... És ma ne o 0

0 forogjanak fel hasonló viszonyok ? A fennálló cultusnak hanyatlása, az egyházi tanok csekély népszerűsége, a növekedő közöny, az ellentállás, a hajlatlanság, melyekkel a 19-iki században a 10-ik és 16-ik század vallásos nézetei találkoznak, ne legyenek összehasonlíthatók azon tüneményekkel, melyeket 1900 évvel ez előtt a pogány világ alkonyán találunk ? Mi úgy hisszük, hogy igen; de nem csodálkozunk, ha a vallástalan materialistát és a papságnak bizonyos részét felkiáltani halljuk : „A vallás tönkre megy, a keresztyénség sírba száll!" . . . Hogyan lehet csudálkozni, hogy egyének és népek, kik bizonyos tanokat ápolva, bizonyos vallásos szertartásoknak hódoltak, de azokat elvetették, a hitetlenségbe merülnek, különösen, ha nem tudunk velük jobban tenni, mint nekik újra és újra ugyanazt nyújtani erővel, mit maguktól már elutasítottak ? Ha az ember gyermekkori hitét elveszti, igen nehéz magának mást kikiizdeni. De ez nem bizonyítja azt, hogy a vallás elpusztul. — Ez csak látszat. Ma is léteznek vallásos szükségek és törekvések ; csak bátorságukból vesztettek azon lehetetlenség folytán, hogy némely dolgot, mely nekik mint valódi keresztyénség nyújtatott, ilyennek elfogadjanak; csak elgyengültek kellő táplálék hiányában. Hadd ujongjon a scepticismus, a materialismus, a hitetlenség, hogy ők a vallásos szükségek mint szellemi halottak felett diadalmaskodtak: e halottak nem aluszszák az örökálmot, ébren vannak, már nyitják füleiket és szemeiket; sohajtások kelnek kebleikből és Istenhezemelkednek Vallás és keresztyénség nem múlnak el; sőt ellenkezőleg jönnek és feltarióztatliatlanúl nyomulnak előre a tökéletesség célja felé" Eddig a kérdéses cikk. Sejtelemteljes Ömlengéseiből kiviláglik, hogy mint mindenben, a vallás dolgában is átmeneti korszakot élünk, kiviláglik, hogy ily korszak mindig arra int minket, hogy uj bort ócska tömlőbe szedni nem lehet, s hogy nekünk, lelkészeknek, nagyon is kell ügyelnünk