Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-04-06 / 14. szám

magát az érthetőséget, az értelmes kifejezést is feláldozhat ónak tartja. Persze arra, hogy a fordítás alaki minőségére is súlyt fektessünk,1

mindenek előtt szükséges, hogy hagyjunk fel a szórágással, a betűhöz való ragaszkodással, s ne capricirozzuk magunkat valamely kifejezésnek állandóan ugyanazon szóval való visszaadására, hanem válaszszuk az alkalmas kifejezést a gondolatot egyaránt kifejező szavak közül. Ezen szempontból kell pl. megitélni fordításunk eltéréseit. 1. Kor XlII-ra nézve eltekintve a kevés exegeticai eltéréstől, melyek más szempont alá esnek. Sikerült-e az eredeti szónoki nyelvezetet valamennyire megközelítenem, azt én nem Ítélhetem meg, — de hogy M. úr ezt meg sem kisértette, látom. E szempont volna az, a mi a jó fordítót különösen megpróbálja • de e szempontról jelen fordításnál nem is beszélhetünk, mert e szempont arra nézve nem is létezik. Még inkább megpróbálja a fordítót a szójátékok visszaadása, még ott is, a hol az egyszerűen ugyanazon gyökszóval, de más-más alakítással s más fogalmi árnyalat közbejátszásával eszközöltetik. Természetesen a szójáték visszaadása csakis akkor sikerül, ha meg tudjuk választani azon szót, melylyel az a fogalmi árnyalati különbség is visszaadható. Ha nem, inkább fejezzük ki a gondolati eltérést más szóval, tehát a szójáték feláldozásával, mint hogy a szavak azonosságát megtartva a gondolat specifieus élét elvegyük. Ha valaki, mint M. úr azt az elvet követi, hogy minden szót mindig, még más iratban is (!) ugyanazzal az egy szóval fejezzük ki, a szójáték minden fejtörés nélkül, önkényt magától, megszületik, csakhogy természetesen halva születik, ott van a szó teste, csakhogy a lélek kirepült belőle, sőt benne sem volt. Pl. 1 Kor VIII 1—3 egy könnyű szerrel viszszaadható szójáték van. Lássuk, mit csinált vele M. úr ? „A bálvány áldozatokra nézve pedig tudjuk, mivel mindnyájunknak van ismeretünk. (rtavreg yvcooiv e%of.iev.) (Az ismeret felfuvalkodást szül, a szeretet pedig épit, ha pedig valaki azt képzeli, hogy megismert valamit, az még nem ismer semmit sem úgy (ovjtto eyvco), a mint kell ismerni; ha pedig valaki szereti az Istent, az meg van ismerve (!) ő tőle.) A bálvány áldozatok evésére nézve mondom, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon.." stb. Itt a yvcooig, eyvcoxevai, eyvco, yviovai, eyvcoorai szavakban van a paronomasia. A fordításában is hangzik mindenütt az ismeret szó, de nincs benne köszönet, mert a yvcooiv tyogev gondolatát távolról sem fejezi ki, sőt teljesen tönkre teszi ezen kifejezés : „van ismeretünk." Mit tesz ez ? hova vág ezzel az apostol, hogy ismeretünk van ? Természetesen M. úr szerint a yvcooig-1 csakis ismerettel lehet fordítani, mert különben a yivcoo/.co-1 nem volna szabad ezzel sem fordítanunk : „megismerek* (ezt ő komolyan állítja),' s nem gondolja meg, hogy a magyar ismeret szó távolról sem felel meg a görög yvü)0ig-nak, hanem csak is némely állásban, hogy a yvwúig, miként az egyházi Íróknál, úgy Pálnál is, különösen jelenti a magasabb értelmet s a magasabb meggyőződést, a bölcseséget, mely a közhitnek, a babonának, a gyermeteg felfogásnak föléje emelkedett, a mit mi világosod ásnak is nevezünk. S ép itt Pálnál épen ezen értelemben használtatik a yvcooig szó. Hogy a bálványoknak áldozott barmok húsát meg lehet-e enni ? e kérdésre a mi magasabb, felvilágosodottabb meggyőződésünk, a yvcooig azt feleli, hogy igenis meg, mert mi tudjuk, hogy a bálvány épen semmi, de a szeretet azt parancsolja, hogy kíméljük másnak gyarló meggyőződését, babonás hitét. — Miután az 1. versbeli yvcooig-t ekkép kell értelmeznünk s magyaráznunk, ha a szójátékot vissza akarjuk adni, az itt használt kifejezéshez kell a többit is módosítanunk, valami ,olyan kifejezéssel a mi más szóval ugyan, de ugyanazt fejezi ki, ilyenformán: A bálványáldozati hús felől pedig tudjuk, mivel mindnyájan felvilágosodottak vagyunk. — A felvilágosodás felfuvalkodottá tesz, míg a szeretet épít. Ha valaki azt hiszi, hogy valamiben felvilágosodott, az sem világos előtte, mikép kell felvilágosodni; hanem ha valaki szereti az Istent, azt az Isten felvilágosította. — A mi hát a bálványáldozati hús megehetését illeti, tudjuk, hogy a bálvány semmi e világon stb.® — A szójáték szavak körül forgolódván, M. úr elemében érzi magát s szójátékot keres ott is, a hol azt nagyító üvegen át sem lehetne felfedezni, mint 1. Kor. XII. 2. az rjyeoÖE és mrayouevoi szavakban, melyek között az egyetlen árva y betű közös. Ha azonban valaki, mindamellett hogy itt szójáték nincs, ugyanazon gyökszóval akarja kifejezni e két szót, hogy még a szavakhoz is hű legyen \ az ellen nincs semmi kifogásom; csak a gondolat elferdítése árán ne történjék az, s csak tisztességesen legyen magyarúl mondva. Azt azonban már nem hagyhatom szó nélkül, hogy az áyco szóban fogalmilag benne volna a baromként hajt és baromként hajtatás fogalma, mint M. úr állítja. Értem, uram, olyanformán úgy-e, mmt a magyar hajt szóban? Mert a magyar ember nem úgy küldi, hanem úgy hajtja a barmát, tehát a kereket is baromként h a j t j a, s a fa is baromként hajt rügyet? Nézze meg a fordító az aycouev szó állását Máté XXVI, 46-ban, s riadjon vissza alaposan a baromként hajtás és baromként menés furcsa gondolatától. Vagy nem a szóban, hanem az összefüggésben keresi a baromként' haj tatás gondolatát? Ott még kevésbbé találni fel. A félrevezetés (anaysiv) ideája igenis ott van, mint bevezetése a következőknek, de a baromként hajtatás gondolata attól a mi utána, mint vele összefüggő, mondatik, oly távol van mint Makó Jerusaleintől. S még hozzá egy hazug tételt adna az iró szájába, azt állítva, hogy a pogány korintliusiakat papjaik baromként hajtották templomaikba, mintha azok magoktól is nem mentek volna. A mennyiben nemcsak magok, hanem elöljáróik is okai voltak e tévelygésüknek, annyiban félrevezetésről igen is lehet szó, de nem baromként való hajtatásról. (Folytatása következik). P. NAGY GUSZTÁV.