Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-02 / 5. szám

Pedig Isten boldogokká akar tenni bennünket, de a vi- j lág meg mi érttünk megváltozni nem fog. Nekünk kell tehát megváltoznunk, nekünk kell az életet máskép felfogni. Fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze. Nem a paradicsomi nyugalomban, nem a föld javainak tétlen s csapások által nem háborított élvezetében fekszik a boldogság, hanem folytonos küzdelemben, melyet folytonos győzelemmel harcolunk vég'g. „Harc, harc az élet, bűn a békesség!5

A hol nyugalom uralkodik, ott a halál országa van, minden a mi él, küzd ama számtalan viszontagságok ellen, melyek az életet szakadatlanul veszélyeztetik. Gondtalan élet, felhőtlen ég, örök tavasz, örök béke mind hű ábrándok, melyek e földön soha nem léteztek és soha se fognak létezni. Küzdelem az élet. S a vallás arra int bennünket, hogy ebbe, mivel azt megváltoztatni nem lehet, mivel az a végetlen örök hatalomnak intézkedése, keresztyéni megnyugvással nyugodjunk bele. E megnyugvásból származik a boldogság feltétele, a megelégedés, mely Tompa szavait juttatja eszünkbe : „így, így szeretem én az életet Zaj s küzdelemben, mint a katona !* IV. Fiamnak. Es mi az az erő, mely e küzdelemben kitartásra buzdít, felújítja csüggedő lelkünket még akkor is, mikor „az utolsó árboc" is széttörik. Mi csepegtet az ember szívébe uj bizalmat, hogy reménye „örökös" legyen. Nem más, mint az a vezérangyal, ki a szent emlékű vértanúkat, a meggyőződés herosait, a máglyára s vérpadra kiséré, hogy azok rendületlenül megállnának életük utolsó lehelletéig; az a vezérangyal ki Imre szívéből ama gyönyörű gondolatokat fakasztja; „Ki ruházta fel a mezők liliomát stb. El még a jó Isten, ő engem is szeret s megadja ha kérem a mai kenyeret,® ugyanaz, mely költőnkkel ezt mondatja: „Kinek az ég alatt már senkié sincsen, Ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten® és más helyen : „Gyermek szívvel, öntudatlan, nyugszom meg e gondolatban, hogy övéit el nem hagyja, ki mindnyájunk édes atyja" ; ugyanaz, melyről ezen „Fiamnak" című költeményben azt mondja a költő, hogy drága kincs az a szegénynek, ezért ápolja neveli azt kedves gyermekének ártatlan szivében. Ez az őrangyal a vallásos hit. Midőn beesteledett s pihenni készül minden, midőn „hazaszáll a megtört lélek" (Reg és est) ; a szenvedések, különösen a honfiúi fájdalom által lesújtott költő buzgó vallásosság s a legmélyebb, leggyengédebb apai érzelem által áthatott kebellel intézi szavait kedves gyermekéhez. Vallásos és apai érzés, hiszen e kettő egymástól elválaszthatatlan, de tulajdonkép minden érzelmeink — habár még o-y profánaknak, világiasoknak látszanak is, — csak akkor igazak, ha vallásosságban gyökereznek, ha nem, úgy nem is erkölcsösek. Vallásra, hitre tanítja fiát az apa, mert nem adhat neki drágább kincset. Valóban nincs szülő, ki ennél becsesebb és biztosabb örököt hagyhatna gyermekére. Láttuk azt Imre példáján. Mert a hit megtanít tűrni, az az a szenvedések közt, melyeket el nem háríthatunk, nyugodtan s rendületlenül megállani, abba a mit mi meg nem változtathatunk, belenyugodni. Megtanít remélni, az az megőrizni szívünket az elfásulástól, buzdulni kitartó küzdelemre s készen lenni uj jövendő örömök befogadására. Három helyzetre figyelmezteti a költő gyermekét, három oldalról várhat ol;y tapasztalatokat, melyek szivét el fogják keseríteni, hogy vallásos vigaszra lenne szüksége. Először az ember kikerülve a szülői ház oltalma alól — mint Imrénk — tapasztalni fogja, hogy azon idegenek, kikkel érintkezésbe jő, távolról sem oly gyengédek, oly előzékenyek, mint szeretett szüleink valának. Nem hogy csupa gonosz emberek vennének körül bennünket, kikhez hiába fordulnánk bajainkban segítségért, kikben nem bízhatnánk meg, szóval kik minket nem szeretnének, — Arany mint fentebb láttuk oly távol van a pessimista fekete álláspontjától, mint ég a földtől — nem; de visszatetszést szül bennünk az, hogy míg az édes otthonban mi voltunk a ház összes működésének központja, érettünk dolgozott minden ; addig ide kint azt látjuk, hogy az embereknek sokkal fontosabb dolgaik vannak, hogysem a mi szerintünk ugyan fontos, de szerintük aprólékos bajainkkal törődnének. „Kenyér után indul a sokaság!" mondja Kölcsey. Valóban, és a köznapias sürgés-forgásban vajmi gyakran elfeled egy-egy pillanatot vetni a sinlődő felebarátra. A tömeg megindul a poros országúton s nem egyszer megtörténik, hogy azt, ki tovább haladni nem bír, eltapossa. Az érzelemdús kebel, mely minden pillanatban részvétteljes hangot ád a külvilág bármely érintésére, mely felebarátjaival együtt sír és örül, igen gyakran tapasztalja, hogy a tömeg nem viseltetik oly részvéttel az ő sorsa iránt. „Közönyös a világ, az élet egy összezsúfolt táneterem!" (Kertben). De ha ez a tapasztalat mély sebet üt sziveden : „Balzsamul a hit malasztja legyen Az elfujtott néma könyeken. ...4 (Folytatása következik.) SAS JÁNOS. BELFÖLD. Három különböző hitvallású lelkész érdeklettsége, vegyes-házaspár összeesketési szertartása körül Rév-komáromi születésű, de Vasmegyében, toronyi földbirtokos, tek. Trugly József úr, ágost. evang. vőlegény, thúri-szakállasi születésű róm. kath. jegyesével megjelenik Ekecsen, főt. Haitsy plébános úr előtt, szivóhaját nyilvánítván a menyasszony, miszerint ő, a róm. kath. templomban kívánna megesküdni evang. vőlegényével. A plébános úr beleegyezését nyilvánítja, oly föltét alatt, ha az evang. vőlegény reversalist ad ma-