Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-11-02 / 44. szám

merni, hogy mióta a mi egyetértő boldogságban lefolyó I házas életünket szemlélik híveink, nagy ritkán van reá eset, melynél civódó házas feleket, széthullani akaró | házassági viszonyt kellene gyógyítanom, pedig bizony azóta még sokkal éberebb figyelemmel kisérem, hivatalos kötelességemnek megfelelőleg, (kötelmem !) a házasfelek életét és sokkal közelebb is jutok azok szivéhez^ miután magam is nős vagyok. Mintha csak minden pár a mi boldogságunktól nyerné a buzdítást boldoggá tenni, mintha csak minden házasság, a mi házasságunk áldását akarná elsajátítani, oly szép egyetértésben folynak le községem családjainak napjai! — Ezen látom én, mit tehet egy igazi papné ! — Hogy mit tehet egy igazi anya, arról gyermekeim tanúskodhatnának, a kikről már az a példabeszéd a faluban, hogy azokat angyalok nevelik. S mi boldog vagyok én , midőn abban is, a miben én magamra hagyatva tehetetlen voltam, községem belső családi szentélyében is megnyertem ama ki nem erőszakolt, de épen azért határtalan jóltevő líraimat, a mely sziveket vonz és szíveket fűz össze. Mióta nőm házamnak éltető szelleme, azóta minden könnyebben megtalálja a maga helyét, rendeltetését. Sőt még a vén cseléd és a szolga is, kiknek hűségével okom volt dicsekedni, mintha ujonszülött erővel, ujonszülött belátással, hűséggel és szeretettel áldattak volna meg, sokkal könnyebben, nagyobb kedvvel, biztosabban és pontosabban végzik kötelességeiket, feladatukat! S talán nem is alaptalan híveim azon dicsérete, hogy házamban, mint ok mondják, minden „zsinórra megy®, mert valóban mióta szivem választottja boldogítja életemet, házam példányképe lehet a házasság boldogságának, — a gyermekek nevelésére, az uraság és cselédek közötti viszonyra stb. tekintve. — S az Isten ezen áldását én nem biroin eléggé megköszönni, mert hiszen oly áldás az, ha a lelkész a maga családi életével példányképe lehet a gyű" lekezetnek, hogy azt gyarló ember megköszönni sem képes. — „Én és házam dicsérjük az urat,® naponként kérjük őt, hogy tőlünk ne távozzék s tán meghallgatott imáink azok, tán »házi istenitiszteleteink® áldása az, hogy mi oly kimondhatlan boldogok vagyunk s hogy boldogságunkban annyian kívánnak, annyian szeretnek részt venni. Csodálkoztam, mert hiszen az ember előtt azon nagy kincs, melyet egy igazi nőben bir — csak lassankint tárul fel, — csodálkoztam mondom, hogy bár nőtlen koromban sem éltem szükségben, mióta nőm vezeti házamat, azóta mindenre telik, mindenre jut, minden van és soha semmiféle szűkölködő segély nélkül, soha vendég elégedetlenül, látogató dicséret nélkül házunkból nem távozik. De valóban is, házam a rend és takarékosság mintaképe! Bár dicsekedés nélkül mondhatom, hogy takarékosságra, gazdálkodásra, rendre, munkára, pontosságra intő beszédeim azelőtt sem hangzottak el a pusztában kiáltó szó gyanánt, — mert hiszen prédikációim alkalmával gyakran nyujtottunk olyan képet, mint a juhai által körülvett pásztor, kinek szavát azok hallgatják, mig o a » nótákra* a követendő életszabá-I lyokra tanítja őket; (Ján. 10, 4,) — még is mily nagy különbség ! De annak is meg van a maga oka, hiszen I eddigelé a férfiak voltak legiukább azok, a kikre hatottam, most már a nők is megkapták a magok papját s íme tehát mindenik utánozni igyekszik a tisztelt példánykép példáját 1 — Lám, így képes egy nő, ha igazi lelkészné, uj életet teremteni, mert hiszen minden háziasszony szívében egy-egy éltető szellemet ád a háznak, egy-egy megbecsülhetetlen kincset, kimondhatatlan áldást a családoknak ! Valóságos „Boldögháza®,— ez az én boldog házam és egyházam ! Ki merné kevésre becsülni egy nőnek befolyását papné szerepében a hívekre ? ! A szegénynek vigasztalója, a betegnek orvosa, az ügyefogyottnak útbaigazítója, a kétségbeesőnek támasza, a boldognak öröme fokozója s a szerencsésnek őrangyala az! Kitűnőbb lelkész a legkitűnőbb lelkésznél! Nem képes minden pastoralisi tudományunk és buzgalmunk még csak megközelíteni sem azon hatást, melyet mindnyájunk boldogítására egy olyan »Isten szive szerinti* nő a gyülekezetben boldogságot árasztólag előidézni képes ! — — S óh Istenem ! ha elképzelem, hogy vannak szegény megvert hívek, kik ferde műveltségű papnéiknak (hogy szelíden szóljunk !) kellemetlenek, mert J\ á j f e j ü e k* ; kiknek egész foglalkozása az elhangolt zongora kínzása, idétlen regények olvasása stb. — A gazdaság ? — A hivek ? — Maradhatnak ! — mert hisz ők nem szeretik a parasztot és a parasztmunkát! Néha ugyan édesen mosolyognak a parasztra is, — de az csak olyankor történik, mikor az valamit hoz. (Vannak fájdalom ! olyanok is, akik a híveknél folytonosan csak a zsebet, a zsákot lesik ! stb.) A gyermekek ? A ház ? Fején állhat, felfordulhat, ha egy 'érzelgős regény képzelet-izgató jelenete (avagy valami szaporodás az istálóban) köti le figyelmöket. Egy nap ő nálok a vendégnek egy örökkévalóság, — míg amazoknál hetek muluak, mintha gőzzel rohannának ! A ház külseje-belseje a Csáky szalmája*! S a családi boldogság? Egy pillanat érzelgése s hetek hosszat tartó „faché* változatosságában áll. Nos, és az öröm, melyet ilyen házasság nyújt ? Meg kell szökni tőle! S a lelkész hatása a hívekre ? Kimondhatatlan — mert hiszen nem tudják eléggé kimondani, mennyire sajnálják! S a példa hatása? Leforrázott férjeken — férji gyöngédség által illetett, kék foltos női arcokon szemlélhető ! Hagyjuk el e képet, hiszen mi boldogok vagyunk ! Lám, most is nőm névnapját ünnepli a hívek serege ! S hány ilyen ünnepünk, hány lélekemelő ünnepélyünk volt már nekünk, kiknek minden családi esemény az egyház ünnepe ! ?! (Folytatása következik.) HÖRIÍ JÓZSEF.