Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-19 / 42. szám

való nevelést, magáért a munka kedveért elő kell mozdítani. A kézimunkaoktatás túlnyomólag nevelő hatása, a mennyiben arra utalja az asszonyt, hogy csekélységekben is takarékos legyen, és ezáltal idegen segélytől függetlenítse magát. A kézimunkában oktatás gyakorlati jelentősége mellett széptani művelő becse is figyelmet érdemel, mivel kétségtelen, hogy az a mi a női egyéniségnek sajátságos jelleget kölcsönöz, inkább szépészeti, mintsem az értelmi tehetség határain belől keresendő. Ugyanazért merőben téves nézet, hogy ezen oktatási szakban a gépies jártasság betanítása már elégséges. Ellenkezőleg éppen ezen szakmának oktatásában igényelnek a neveléstani mozzanatok kiváló figyelmet.® A 2. cikk: „Tanfelügyelői levelek.® Ebben Réthi Lajos „az iskolák jövedelmeiről® szól. Itt különösen a gör. kath., gör. keleti és községi, sőt államsegély -lyel fenntartott iskolák tanítóinak iniseriáit írja le, nem túlzott, de a valóságnak megfelelő színekkel. E sötét állapotot nem fejtem ; a ki meg akar ismerkedni vele : nézze meg csak saját kálvinista papjaink és tanítóink helyzetét a falvakon és kisebb városokban s legott megismerkedik vele. (Folytatása következik.) EGYHÁZFI. TÁRCA. „Milyen legyen a hű lelkipásztor jelleme, János ev. 10-ik fejezete és az élet útmutatása szerint?" (Folytatás.) „Hol vegye a szegény ember a pénzt, mikor alig él meg napról-napra." Szeretetteljes dorgálás után panaszáért, melybe elégületlenség is vegyült, először is a reá nézve legérzékenyebb oldalról, a baj anyagi oldaláról, igyekeztem őt meggyőzni róla, hogy nem járt el helyesen. Mert — mondám, — ha százakat költött volna is fiára a betegség beálltakor, hogy egészségét helyreállítsa, az ép, a kigyógyult fiu szorgalmas munkájával már régen hatszorosan megszerezte volna a reáforditott költséget 5 azután bebizonyítottam neki, mily illetlen dolog az egy evangyelmi keresztyénhez, babonákban hinni. Végül pedig felvilágosítottam az iránt, hogy az isten által jeánk mért csapásokat türelemmel, megnyugvással kell szenvednünk ; a mi azonban ki nem zárja azt, hogy azokat tőlünk telhető tisztességes és erkölcsös úton és módon elhárítani ne igyekezzünk; azután pedig arra kértem őt fel, hogy engedje át a fiút nekem, én majd gyógyítani, illetőleg gyógyíttatni fogom őt a magam költségén, azon kikötéssel azonban, hogy ha netalán Isten megsegít és 0 újra visszanyeri egészségét, nekem a fiu a maga munkája szerzeményével fogja visszatéríteni a költségeket. Az apa beleegyezett s a fiu örömmel kapott rajta, bár örömében (annyi keserves tapasztalás után természetes) némi kétkedő, tompa lemondás is volt észlelhető. Úgy éreztem magamat ezen uj lekötelezettségemben, mint magát a Krisztus hű szolgája érezheti, a ki ismét egy világos példában bizonyítja be, hogy a nagy mester nyomában kiván haladni. — Hiszen ő az, kit igen gyakran festenek úgy, mint pásztort, a ki folyton karjain hordozza a beteg juhot s szerető kebléhez szorítja azt, míglen a beteg juh kigyógyulván, újólag az épekhez csatolható vissza. Némi gyógyászati ismereteim voltak ugyan, mert hiszen lelkésznek azok nélkül nem szabad lennie, s úgy tehettem is némi az életrendre vonatkozó intézkedéseket, melyek a beteg tisztántartására, testi és kedélyi nyugalmának nem zavarására, egyszerű, de erősítő ételekkel való rendes és mértékletes ellátására vonatkoztak, azonban magam erejével e bajon segíteni nem akarhattam, hanem egy jó hírnevű orvos barátom szakavatott ügyességét és ápolását kértem ki és biztosította m a szerencsétlen számára ; (mellesleg legyen mondva: minden lelkésznek kötelessége valamely orvossal a legjobb barátságban, ismeretségben állani, hogy ahoz mindenkor bizalommal fordulhasson). Az orvos magára vállalta kérésem teljesítését s hűséges gonddal ápolta a szegény szerencsétlent. — Eleinte nem nagyon biztatott s már meglehetős hosszú ideje ápolta, s a gyógyszerekre fordított költség is már meglehetős tetemes volt; midőn a szülék kétkedvén a sikerben, az egész dologgal való felhagyásra szólítottak fel, mert „hogy hát azon segiteni egyáltalában nem lehet.® — Nem elég, hogy ezeket kellett biztatnom, csendesítenem s hogy már magamnak is némi szemrehányást kezdtem tenni azért, hogy talán be nem teljesedhető reményeket költöttem az érdeklettekben, hanem még az is tetézte gondomat, a kellemetlenséget, hogy egyszer csak beállít hozzám Földi barátom s minden további szó nélkül kikacag. Kérdésemre, hogy mi az oka ezen ő ilyetén magaviseltetének, azt feleié : „No hiszen te csak gyógyítsd a falu minden betegét, hiszen csak vedd magadra minden hívednek baját; szeretném tudni, honnan veszed a költséget ? hiszen a mit szerzesz mind ráfordítod és a parochia nem parochia, hanem „ispotály® lesz s te nem pap, hanem betegápoló lész — Azon kérdésemre, hogy lát ő ebben valami különöst és szokatlant ? — csak még az elébbinél is hangosabb kacajjal felelt, sőt kigúnyolt, hogy nem jól értem a Krisztus azon szavát: „Nem küldettem hanem csak az Israel beteg juhaihoz.® Máté 15, 24, mert hiszen ott nem testi, hanem lelki ápolásról van szó. — De, midőn elmondottam neki, hogy a lelkész éppen azért lelkész, hogy a szerencsétleneken, ügyefogyottakon és betegeken segíteni igyekezzék, s hogy a lelkésznek, mint szerető atyának éppen beteg gyermekeit kell legjobban szeretnie, s hogy az a paplak legszebb hivatása, ha abba azon hitben lép be mindenki, hogy abban testi, lelki bajában irt, vigasztalást, segítséget, részvétet talál, s hogy miután Krisztus is mondja: „Nem az egészségesekhez küldetik,