Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-12 / 41. szám

gyermeki ártatlanság. Mily figyelemmel és elragadtatással hallgatja a gyermek a históriákat! Mily könnyű ilyenkor szívét megindítni, értelmét felvilágosítani s benne a jóravaló szándékot felkölteni és megerősíteni ! . . . . Míg a kathedrából is a köznépnek, az emberkort ért gyermekeknek jobb lenne ez uton tanítani a vallást, inkább figyelmeznének, többet tanulnának belőle. . . . Erkölcsi tanításokba, kötelességek magyarázatába helyezik sokan a vallás tanitását. Helytelen eljárás. Ha a gyermekben Isten s Jézus iránti bizalom és szeretet meg van, parancsolatja minden okoskodás nélkül többet ér, inkább hat a gyermek szivére, mint a moralizálás. . Ha a csodákról tanítunk, a mesterség csodáiról a természetiekre vigyük át. . . . Tegyük figyelmessé azon tömérdek csodára, melyek bennünk s körülöttünk történnek minden nap. . . . Mondjuk ilyenkor a gyermeknek :* Jézus mindent tudott, mindent tehetett s majd természetesnek fogja találni a mik általa véghez vitettek.* — Ezután áttér a mű alakjára s dicséri, hogy elbeszélő s nem kérdő alakban van szerkesztve stb. Kazincy a kéziratára tett ezen megjegyzéseket alig vette figyelembe, midőn munkáját sajtó alá adta. A 2 - i k cikket „Tanfelügyelői levelek* cim alatt Réthi Lajos irja, előadván ez alkalommal a tanfelügyelő teendőit. Kivonatozni ezt mit sem ér, egészen kellene átirnunk, de e helyett csak annyit mondunk : egy oly lelkiismeretes tanfelügyelőnek, mint Réthi ur s oly területen mint az övé, — igen is van dolga: ott vannak másfélék is! — Ezután jő Mayer Miksa „V isszapillantása a székesfehérvári országos kiállítás tanügyi osztályára.® Véleménye végeredményileg ez : »A hazai tanügy nagy mérvű előhaladása híven visszatükröződött ez alkalommal, különösen a női kézimunkák és a háziipar termékek tekintetében. De valamint nálunk — a tanintézetek különfélesége folytán egyöntetű fejlődésről szó sem lehet, ugy egyöntetű rendszert a kiállításban sem lehetett tapasztalni. Sok még a sallang, a fölösleges. Főleg önálló tanszerkészitőkben vagyunk szegények. A mit azonban látni lehetett, felülmulta a várakozást s ez határozottan arra vall, hogy a magyar tanügy gyors léptekkel közeledik azon színvonalhoz, hol a nyugoti cultur-államokban áll. Ezt elismerte a biráló bizottság is, mely a kiállítók és közreműködőknek 12 díszoklevelet, 12 arany, 29 ezüst és 67 bronzérmet adományozott.* stb. EGYHÁZFI. (Folytatása következik.) TÁRCA. „Milyen legyen a liű lelkipásztor jelleme, János ev. 10-ik fejezete és az élet útmutatása szerint?" (Folytatás ; lásd lapunk 33-ik számát.) Leendő híveim a magokkal hozott msghívási okiratot a szerintök elmaradhatlan módon velem közölvén, — kíváncsian lesték szavaimat. - - És én bár a nálam természetesen jelentkező s a régi egyházi irók által oly erősen hangsúlyozott örömmel nyilatkoztattam ki a meghívás elfogadását, — figyelmes szemmel néztem meg az okiratot. Nem a jövedelmet néztem benne s nem is annak beszerzése módját, mást néztem én ; azt, váljon egyház rendezeti törvények szerint van-e kiállítva ? S miután vettem észre, hogy arcvonásaik elkomorodtak, azon, talán nem épen alaptalan gyanú kelt szivemben, hogy ők az okmány vizsgálatát jövedelmi revisiónak tekintik, a mi könnyen azon feltevésre vezethette volna őket, hogy én túl a rendén becsülöm az anyagiakat s a meghívás elfogadásánál főleg arra vagyok tekintettel; azért tehát ezen félreértés elkerülése végett megmagyaráztam nekik tettemet. Elmondottam nekik, hogy ezen okmánynak pontos törvényes alakúnak kell lennie, mert hiszen ez azon SvqcúqÓs Ján. 10, 3, azon külső, — törvényes ajtónálló, a ki megnyitja a pásztornak az ajtót, mint a lelkesültség az isten országáét, a Krisztus, Ján 10, 7, 9, az utat a lelkészi hivatáshoz. (Mert hiszen ő azon egyedüli ajtó, mely a nagy juhakol több nyájához vezet. Es aki nem ezen át, hanem másunnét (önzés stb.) hág bé »lopó és tolvaj az* Ján. 10, 1. Mert csakis Krisztus az ajtó, csak általa lehet bemenni; aminthogy a 8-dik 3 vers minden önhatalmú, tisztátlan indoku fellépés ellen szól.) — Vettem ugyan észre, megvallom, olyasmit is az okmányban, mely a régi, több évtizeddel ez előtt irott okmány szerint lévén kiállítva, sok olyat tartalmazott, a mi korát múlta, — a mire méltányos megjegyzéseim lettek volna; de azokat a közelebbi ismeretség idejére halasztottam, nehogy, amitől minden lelkésznek őrizkednie kell, a házsártos színében tűnjek fel. A lelkész állásához illő s a körülményekhez képest kellőleg rendezett lakoma után megbeszéltük az átköltözködés módozatait s előre megállapítottunk mindent, nem a szerint a mint az én kényelmem vagy akaratom, hanem mint azt az egyház szükségletei és jogos kívánságai igényelték. Megjött a búcsúzás órája s én szorongó kebellel váltam el azon háztól, melyben annyit tanúltam, s melynek lelkészszé való kiképeztetésemben oly sokat köszönhetek s elindultam könyes szemekkel a könyezők közül, hogy örüljek az örülő hívekkel, kik gyors fogataikon röpítettek engem az uj otthon felé. — Féltem, hogy országunk azon szerencsétlensége, melyaélfogva az utak