Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-05 / 40. szám
mint alapból, idővel határozott életnézetük és szellemi önállóságuk fejlődhessék ki. 158. §. A rendes tanfolyam 4 évig tart, egymás után következő, egy-egy éves osztályban végezhető el, s tananyagát és tantervét illetőleg is magában befejezett egészet képez. A befejezett 4 éves tanfolyam fölé állitható még egy továbbképző tanfolyam is azon célból, hogy általános műveltségükhöz tartozó ismereteiket gyarapithassák oly nők, kik a rendes 4 éves tanfolyamon felül is még nyilvános intézetekben akarják tanulásukat folytatni. E tovább képző tanfolyam egy vagy két évig tarthat ugyanannyi osztálylyal, de mindegyik osztályban befejezett tantervvel. 159. §. A női középiskolához előkészitőül kapcsolható, illetőleg vele egy intézetben és egy főigazgatóság alatt helyezhető el akár egy egész elemi népiskola, akár annak egy vagy több felső osztálya, de a mely a közép" iskolaitól külön és egészen elemi iskolai tanfolyamul szervezendő és kezelendő. Ezen elemi iskolai tanfolyamra, vagy annak egyes osztályaira megfelelő számmal képesitett tanitók és tanítónők alkalmazandók. 160. §. A középiskolai tanfolyamra, középtanodai tanárságra képesített tanárok és teendőikre kellően képzett nők alkalmazandók. A rendes 4 évi tanfolyamban az igazgatóval együtt legkevesebb 5 rendes tanár alkalmazandó, a kisegítő tanítónőkön kivül. A hol tovább képző tanfolyam is állíttatik, ott a teendők az adandó órák számához és a tanítandó tárgyakhoz képest szaporitandók. Mindegyik osztálynak rendes osztálytanára (illetőleg osztály tanítónője) van. Mindegyik osztályban az igazgatónak és az osztálytanárnak (ha az férfi) egy nő is segédkezik a nevelés, rendtartás és fegyelem ügyeiben; ki a tanórák közötti szabad percekben is a növendékek között van. — E célra több osztályban is alkalmazható egy azon nő. 161. §. A tanárok díjazását, nyugdijázását és az általuk kötelezőleg adandó, valamint az adható tanórák számát illetőleg a 131, 132, 133. §-sok tartandók meg. 1G2. §. A középiskolai négy éves tanfolyamban kötelezett tantárgyak : a) hit és erkölcstan, b) magyar nyelv és irodalom, c) német nyelv és irodalom, d) francia nyelv és irodalom, e) ének, f) rajz és mértan, g) történet (magyar és világtörténet), h) földrajz, i) természetrajz és a természetrajzhoz, meg a női háztartáshoz szükséges vegytani ismeretek, k) az embertanból nőknek is szükséges ismeretek, 1) számtan, m) természettan, n) testgyakorlat, o) női munkák (kizárva minden luxus munkát). Rendkivüli tantárgyul tanítható az angol nyelv és egy vagy több hazai nyelv, — sőt egyes helyeken megengedhető, hogy vagy a francia, vagy a német nyelv a rendkivüli tantárgyak közé helyeztessék, A továbbképző tanfolyamban taníthatók : rendes tárgyakul: a) magyar irodalom, b) németnyelv és irodalom, c) francia nyelv s irodalom, vagy angol nyelv s irodalom, d) ének e) történet, f) természettan és vegytan, g) háztartástan közgazdasági ismeretekkel, h) szükségesebb neveléstani ismeretek, i) testgyakorlat. 163 A tanórák heti száma a tanulókra nézve, a testgyakorlaton kivül hetenként az alsó két osztályban . legfölebb 26, a felsőbbekben legfölebb 28. 164. §. A kötelezett tantárgyak minden növendékre nézve kivétel nélkül kötelezők. Azonban testi fogyatkozás miatt ideiglenesen vagy 1 állandóul fölmenthetők : a testgyakorlás, rajzolás, és I ének tanulása alól. A rendkívüli tantárgyakat a tanulók az év elején szabadon választják, de erre nézve is a 135. §. értelmében kell eljárni. A továbbképző tanfolyamban a tanulók szabadon , választják a tantárgyakat, de a választottak reájuk nézve kötelezőkké válnak az egész tanévre. 165. §. Egy-egy osztályba rendszerint 35, — és csak felsőbb engedélylyel vehető fel legfölebb 40 tanuló. Egy tanintézetben egy-egy osztályban összesen 3 parallel osztálynál több nem állitható. 166. §. A tandijat az iskolaszék határozza meg a helyi körülmények szerint, a felette álló iskolai felsőbbség jóváhagyásával. 167. §. A tanulók rendes tanulók. Felvétetnek a legalsó osztályba legalább 11 éves oly leányok, kik az elemi iskola 6 éves tanfolyamát, vagy a polgári iskola alsó két osztályát, kielégítő sikerrel végezték és előképzettségökből felvételi vizsgálatot állanak ki. A felsőbb osztályokba mindig a megfelelő képzettségnek nyilvános iskolai bizonyitványnyal vagy felvételi vizsgálattal igazolása mellett vehetők fel. Felvételek a tanév kezdetén a kitűzött időben eszközölhetők és évközben csak a 147. §. eseteiben. — Valamint a 148. § a női középiskolákra is érvényes. 168. §. A tanitás szakrendszer szerint eszközlendő. 169. §. A rendtartási és fegyelmi szabályokat, a tanárikar meghallgatásával, az egyházkerület állapítja meg. A tanterv megállapítása és a tankönyvek kijelölése a 136, 137. §-sok szerint történik. 170. §. Egyfelől a tanfolyam rövid tartama miatt, másfelül azon körülménynél fogva, hogy leányokat még inkább szemléltetve és kísérletekkel kell tanítani, mint a fiukat : a női középiskoláknak a szükséges gyűjteményekkel és taneszközökkel ellátására még nagyobb gond fordítandó, mint a gymnasiumok és reálisiskolák felszerelésére. 171. §. A szorgalomidő a közben eső ünnepnapokkal együtt, de minden egyéb szünnapot bele nem szá-