Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-28 / 39. szám

zelebb vitessék; e mulasztás ápolta az ellenzéki szellemet azoknál, kik máskülönben a dolgok rende szerint minden szabadelvű kormánynak természetes szövetségesei volnának. Nem döntetett el az alapítványok kérdés e, melynek tisztába hozatala, akárhogy üt ki a dolog, mindenképen javára szolgál vala tanügyünknek, mert vagy az sül ki, hogy nekünk is részesülnünk kell az alapítványokból, akkor intézeteink legnagyobb baján, a szegénységen volna segítve; vagy az világlik ki, hogy azokhoz semmi igényünk, akkor tudva, hogy pusztán magunkra vagyunk utalva, e tudat a tanügyért áldozni szokott embereinket uj erőfeszítésre ösztönözné. S végtére, egy évtizednél tovább függőben tartatott közép és felsőbb iskolák törvényhozás utján eszközlendő rendezése, mi természetesen minket is hátráltatott abban, hogy a különben égetőnek fölismert ügyben valamit lendítsünk. Most már ez utóbbi pontra nézve legalább tisztában volnánk; tudjuk, hogy a kormány a közép ós felsőbb iskolákat törvényhozás utján rendezni nem fogja, most tehát reánk vár a szent kötelesség, -hogy magunkról e tekintetben gondoskodjunk, s íme ez képezi a napi kórdóst, melynek megoldására Molnár Aladár tervjavaslata készült. De most előáll Mocsáry t. barátom, ós mint tudvalévő dolgot hirdeti: „hogy miután Molnár A. terve szerint nagy mérvben kellene emelni a tanárok számát ós fizetését, át kellene alakítani a tantermeket, paralell osztályokat kellene állítani, muzeumokat ós könyvtárakat jobban felszerelni, szóval benne van mindaz, mi bennfoglaltatott az egyidőben már a képviselőház asztalán feküdt kormányjavaslatban : ebből egyenesen az következik, hogy Molnár Aladár tervjavaslata épen ugy, mint a kormány terve, iskoláink pusztítását vette célba. A különbség a kettő közt csak abban állana, hogy nem a kormány csukatná be iskoláinkat, hanem mi magunk, illetőleg azon országos egyházi főtanács, melynek szervezete elő lett már adva a zsinati előmunkálatokban, s ezt hatalmazza fel a Molnár Aladár javaslata a szabályzat keresztülvitelével." E szerint közép ós felsőbb iskoláinknak a kor igényeihez mórt rendezését követelni, s erre törekedni, annyi volna, mint azok megsemmisítését kívánni. E kétségbeejtő állítás minden absurditása mellett még csak néni I is uj. Hasonlót hallottunk és olvastunk, mikor a nóp: iskolai országos törvény jött létre. Akkor is azt mondták, hogy községeink nagy része nem birván megfelelni a törvény igényeinek, iskoláink be fognak záratni, ós hol most olyan a milyen iskola van, majd semmi iskola nem lesz. Tizenegy éve, hogy a népiskolai törvény fennáll, s vájjon hány iskolát zártak már be azért, mert az ürtérbeli kelléknek, vagy egyéb ilynemű kellékeknek meg nem felelt? En részemről ilyesmire példát nein tudok; de igenis tudom azt, hogy községeink országszerte azon voltak és vannak, hogy iskoláikat a törvónyszabta kellékeknek megfelelőkké tegyék, és hogy ennek köszönhető, hogy népoktatásunk ügye 1868 óta szakadatlan emelkedőben van. A ki e dolgokhoz hozzászólani akar, annak tud nia kellene, hogy iskolatörvénynek nem az a célja, hogy az mától holnapra rögtön minden részleteiben végre legyen hajtva; hogy amely iskola arra nem képes, azonnal bezárassék; hanem az a célja, hogy szolgáljon mórvül az uj alkotásoknál azok szabályozására, képezze a célpontot, hová a fennálló iskoláknak egész erővel törekedniök kell. Igaz, hogy utóljára is azért törvény a törvény, hogy végrehajtását, ha máskép nem lehet, kényszerrel is eszközöljék. De hát baj-e az, ha az embereket a jóra, melyet rövidlátó particularismusnál fogva önkényt cselekedni vonakodnak, rá is kényszeríthetik ? Tapasztalat szerint iskolaügyünkben, a mi nagyobb mérvű javítás ujabb időkben törtónt, épen oly külső kényszernek köszönhető. ' Azon sötét korszaknak, melynek összes alkotásait a szabadság legelső fuvallata tisztára elsöpörte, egyetlen egy inüve maradt fenn, melynek áldását ma is élvezzük. 1850-ben tétetett közzé a hírhedett E n t w u r f, és kimondatott, hogy amely iskola az abban megszabott kellékeknek meg nem felel, elveszti nyil' vánossági jogát ós nem állíthat ki állainérvényes bizonyítványokat. E rendeletet Grehringer adta ki akkor, mikor a nemzet le volt verve, s az úgynevezett Kossuthbankók megsemmisítése és egyéb zsarolások által ki volt minden erejéből fosztva. És mi törtónt? Megsemmisültek-e, elpusztultak-e intézeteink ? Ellenkezőleg; akkor nyerték azt a szervezetet, mely életképességüket nevelve alkalmasokká tette azokat arra, hogy a változott viszonyok folytán beállott felekezeti