Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-21 / 38. szám

matus egyházak egy talajból, az oeeidentalis civilizációból fejlődtek, (Helyeslés.) a mert a dohánymonopolium kivételével, én a monopoliumok barátja nem vagyok. És ha Magyarországon az államnak monopoliuma volna az oktatás terén, én volnék az első, ki megszüntetését sürgetném, mert a konkurreneia az iskolákban és a szellemi életben épen oly üdvös, mint az anyagi működés terén. (Éljenzés.) Tudván, hogy a t. házigazda és a t. vendégek mind oly férfiak, kik nem a félreértéseket nevelni, hanem azokat eloszlatni készek, a t. házi ur és a t. vendégek egészségére üi'item poharamat, éljenek!" Nem szükséges mondanunk, hogy a miniszter e békítő szellemű nyilatkozatára a jelenvoltak harsogó élj enekre fakadtak, annyival inkább, miután, a mint az utána közvetlen felszólalt dunántuli superinfendentia felügyelője, P r ó n a y Dezső báró helyesen megjegyezte, parlamentáris országokban, nevezetesen Angolországban, a miniszterek sokszor legéletbevágóbb enunciatióikat víg lakomák alkalmával teszik, s oly nemű fontos enunciatiónak veszi ő örömmel a miniszternek most mondott toastját is. Az úgynevezett pontozatokra nézve azonban, nem akarván e helyen nézeteit fejtegetni, fenntartja más alkalommal kifejtett álláspontját, s öi'ömmel emeli poharát a cultusminiszter ő exeellentiájáért, azon megjegyzéssel, hogy »Amicus personae, sed inimicus eausae.* A vértesaljai egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk egy pár halaszthatatlan ügy elintézése végett sept. 1-én közgyűlést tartott K.-Nyéken, Konc Imre főesperes és — segédgondnok nem létében -Szűts Adolf v. t, biró urak elnöklete alatt. A gyűlés megnyitása után Konc Imre főesperes ur, mély sajnálattal tudatja egyh. megyénk t. gondnokának, Tisza Lajos urnák hivataláróli lemondását. A jelenvoltak megilletődve veszik a szomorú hírt s mintegy lehetett látni az arcokon a veszteség érzetét, mely egyházmegyénket ezen lemondás által érte. Mert a ki ismerte ő méltóságának önzetlen áldozatkészségét, a közgyűléseken kimutatott tapintatosságát és a tanácskozásokbani bölcsességét : lehetetlen, hogy annak kebelében, iránta tisztelet, szeretet ne honolt volna ; lehetetlen, hogy most, midőn egyházmegyénket elhagyta, keblünkben aggodalom, gyötrő kétség ne támadjon a felől, vajh! lesz-e méltó utód, ki az ő helyét minden tekintetben betöltse ? Bizonyára egyrészről a tisztelet, a szeretet, de másrészről ez az aggodalom, ez a kétség határozta a közgyűlést arra — bár Tisza Lajos úr lemondó levelében határozottan kijelenté, hogy tömérdek elfoglaltsága miatt, semmi körülmények között sem viselheti tovább az elnökséget — hogy jkönyvileg kéressék fel az elnöki szék visszafoglalására. Ezután a sárkeresztúri papválasztás ügye került szőnyegre, melyről a dunamelléki egyh. ker. lelkészei annyit tudnak, hogy ezen választást a f. évi egyh. ker. törvényszék megsemmisítette azon okból, mivel a választáson világi elnök nem szerepelt és egyúttal útasitotta az egyházmegyét arra, hogy a kettős elnökség megtartása mellett, ejtse meg újból a választást. A lelkészválasztást eszközlő »kijelölő bizottság* két elnök vezérlete mellett — a választást megejtendő — a hely szinén megjelent és összeült tanácskozni a kijelölés végett. Azonban mi történt ? A helyi presbyterium kebeléből a kijelölő bizottságba beválasztott két tag, a jelöltek közé való felvételre javaslatba hoz egy egyént, ki a lelkészi minőségre képesítve van, de a kit a kijelölő bizottságnak másik két tagja semmikép fel nem vesz. Az elnökség »döntő* szavazatára levén szükség, az elnökök leszavaztak, még pedig egyik a felvétel, másik a kizárásra adta szavazatát. Ekként az elnöki döntő szó, nem döntvén, a kijelölő bizottság működésében nem boldogulván, a választás elmaradt. Az ügy ezen állása előterjesztetvén, a közgyűlés, miután semmi helyes módot nem talált, mely az elnöki szavazás megoszlásakor vezérlő fonalul szolgálhatna : oda nyilatkozik, hogy a sár keresztúri papvá[lasztás mindaddig elhalasztandó, míg az egyh. ker. közgyűlés felvilágosítást nem nyújthat a felől, hogy a kettős elnökség szavazata miként gyakoroltassék. Ezen határozat által a s. keresztúri papválasztás egy hosszú esztendőre visszavettetett s egyszersmind út nyittatott a különben is pártviszálydúlta gyülekezetnek a féktelen korteskedésre, a vallásosság és közerkölcsiség nem csekély rovására ; azon gyülekezetnek, hol már ma is az átkos pártoskodás szenvedélye dúl, hol a családi, rokoni szeretet kötelékei vakmerőleg szétszaggattatnak, hol az egyházi intézmények iránti tisztelet kihalóban van, hol szentségtörő kezekkel vagdalják a hit élőfájának gyökerét, hol a szenvedélytől izgatott emberek erőszakoskodásai miatt, sokan készülnek elhagyni azt a hitet, melyért őseink vért, életet áldoztak. Nagyon kívánatos volna azért, ha ez az ügy, nem egy év, hanem minél elébb elintéztetnék. S én hiszem is, hogy püspök úr nem fogja engedni, hogy ez a gyülekezet még egy évig ki legyen téve a pártviszálynak, hol, mint mondám — már ma is valláserkölcsi tekintetben sok rom, nagy pusztaság látható, hanem, mint egyh. kerületünk feje, a gordiusi csomót meg fogja oldani az által, hogy magyarázatát adja annak, — addig is míg egyh. ker. gyűlés tartathatnék — hogy az elnökség miként gyakorolja szavazatát s egyúttal utasítja az egyházmegyét a választás mielébbi megtartására. Ezen két ügy volt a gyűlésnek főtárgya, a többieket, mint nem annyira fontosakat, nem tartom szükségesnek felemlíteni. Ifj. ÚRHÁZY LAJOS.