Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-26 / 4. szám

Ami már most mindenekelőtt a közjogot illeti, ennek históriai része mellőzendő. A magyar alkotmány történeti fejlődése, forrásainak története, az ország területi viszonyaiban koronkint bekövetkezett közjogi és földrajzi változások, tudományos szempontból bármily fontos kérdések is különben, természetüknél fogva egyátalán nem illenek be egy kis népiskolai tankönyv keretébe. Amennyit a leendő polgárnak tudnia kell az alkotmány történetéből, azt különben is közölheti vele a tanitó Magyarország történelmében. A népiskolai alkotmánytan körébe a közjognak csak azon intézményei tartozhatnak, melyek ma is érvényben és gyakorlatban vannak, de ezek közül is természetesen csak a legfontosabbak. A könnyebb áttekinthetés végett a közjog anyagát két részre lehetne osztani. Az első rész a király jogait és kötelességeit, a második a nemzet jogait és kötelességeit tartalmazná. Amabban előadatnának a trónöröklésre és koronázásra vonatkozó törvények és a felségjogok; emebben a szabadságjogok, az országgyűlés szervezete és jogköre, a közösügyek s azoknak elintézési módja, a választási törvény s a polgári kötelességek. A közigazgatási jognak a népiskolai alkotmánytan -ban való felhasználásánál ugyanazon elveknek kell irányadóknak lenni, melyeket fenebb körvonaloztam. Annak a gyermekeknek, aki egyszerű falusi lakos lesz s akinek ennélfogva a felső hatóságokkal talán soha se lesz dolga az életben, sőt a közigazgatási középhatóságokkal is aligha, az adminisztratiónak főképen azon ágait kell ismernie, amelyekkel mindennap és közvetlenül érintkezhetik, sőt valószínűleg érintkezik is, s amelyekben egykor taláu maga is aktív részt fog venni, mint biró vagy mint esküdt, tanácsnok, szóval mint előljáró. E szerint tehát az alkotmánytanban fŐsúly a községi ós járási szervezetre fektetendő; s a közép és (megyei) hatóságokra és a kormányzati organumokra jóformán csak mellékesen a akként kell reflektálni, hogy kimutattatik a szerves kapcsolat azok és a közigazgatás alsó fokozatai között. A magánjog anyagának kiválasztása tekintetében szintén a tisztán gyakorlati szempont lesz irányadó. Az anyagi magánjognak különösen két része használandó fel, t. i. a kötelmi és az örökösödési jog; amabból a szerződésekre, különösen haszonbéri szerződésekre, kötelezvényekre stb., emebből a végrendelkezésre vonatkozó jogszabályok. Ami pedig a magánjog alaki részét illeti, ezt az anyagival össze kellene kapcsolni, olyanformán, hogy pl. a szerződésekről szólván, egyúttal elmondjuk, hogy ha a szerződésekből valamiképen per támadna, a per a bíróságok által döntetik el, melyek sommás vagy rendes bíróságok, elsőfolyamodásu vagy felebbviteli bíróságok, polgári vagy büntető bíróságok (itt lehetne szólani a bűntényekről) stb. Ugyanitt lehetne beszélni valamit az ügyvédségről, és közjegyzőségről. Különösen szükségesnek tartanok azonban kiemelni a községi bíráskodást, a békebirói és sommás eljárást, mint amelyeknél a felek, ügyvéd közbejötte nélkül szerepelhetnek. Végre ugyancsak a magánjogi részbe kellene beolvasztani, habár tudományos szempontból nem tartozik is oda, s néhány szóval ismertetni, a váltó és a telekkönyv intézményeit. A mi túlságosan szabadelvű törvényhozásunk az uj váltótörvénykönyvben nem hogy megszorította volna a szenvedő váltóképességet, sőt inkább kiterjesztette, pedig ha valahol, úgy nálunk bizonyára indokolt lett volna legalább a köznéptől megvonni a váltóképességet. Ezen intézkedés, melynek szükséges voltát a nálunk kétségtelenül műveltebb németek is kezdik immár belátni, bizonyára többet tett volna az uzsora korlátozására, mint a józan nemzetgazdaságtan elveivel homlok| egyenest ellenkező és teljesen gyakorlatiatlan uzsora-i törvény. De ha már egyszer ilyen képtelenül szabadelvűek í vagyunk, legyünk legalább rajta, hogy liberalismusunk-1 nak a paraszt ember ne igya meg a keserű levét. Ha megengedjük neki, hogy a váltónak aláírhasson, értessük legalább meg vele, hogy tulaj donképen minek is irt hát ő alá, s hogy aláírásával esetleg minő bajba és veszedelembe keverte magát. Igenis, ne elégedjék meg az alkotmánytan irója azzal, hogy megmagyarázza, mi az a váltó; de igyekezzék egyúttal annak a|veszélyességét is feltüntetni, riaszsza el attól örökre növendékeit. íme, a fenebbiekben röviden körvonaloztam a népiskolai alkotmánytan tananyagát. Némelyek előtt ez a tananyag talán nagyon is bőnek fog feltűnni; de bizton állithatom, hogy ez esetben a látszat csal. Tekintsenek csak bele a jelenleg forgalomba levő népiskolai alkotmánytani kézi könyvekbe s meg fognak róla győződni, hogy azok túl vannak zsúfolva olyan dolgokkal, amik nem tartoznak oda, s hiányzik belőlük, aminek nem volna szabad hiányzani. Az általam kijelölt tárgyak fölvétele ellenben, a fenebbiekben — azt hiszem — egytől-egyig indokolva levén, ama tárgyak közül egy sem maradhat ki. Hogy aztán az avatatlan előtt nagynak látszó anyaghalmazzal a gyermek képes lesz-e megküzdeni : ez az előadástól és módszertől függ. Aki uralkodik teljesen az anyag felett, akinek előadása nem szószaporitó, hanem tömött és mégis érthető, akinek módszere világos : az tíz lapon képes elmondani és megértetni annyit, mint a kontár tankönyvíró 50—60 lapon. Nagyon fontos kérdés e szerint az, hogy ki vállalkozhatik a népiskolai alkotmánytan Írására? E kérdésnél nem helyezkedem arra a korlátolt álláspontra, melyet különösen kontinensünkön nagyon sok ember vall a maga álláspontjának, s amelyet különben bizonyos tekintetben (de csakis bizonyos tekintetben) magam is osztok, hogy t. i. minden mesterség gyakorlásához diploma kell. Az irodalom terén külső