Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-09-14 / 37. szám
1197 1198 gyakorolatlan volt, praecisebb kifejezés adassék. Erre a protestáns iskolák múltja netn ád okot; ha pedig akad, aki oktatói tisztével államellenes célokra visszaélni merészelne, ott a fenyítő törvény : tessék pörbe fogni. De épen azért praeventiv rendszabályokra semmi szükség. Nem is törvényes, a mit a pontozatok megállapítanak, mert ellenkezik az alaptörvényeket két ező békeszerződésekkel s egyéb törvényekkel, melyek a prot. autonómiát biztosílják. Különösen célszerűség szempontjából pedig épen nem látja helyét azon intézkedéseknek, melyeket a pontozatok követelnek. A szabadsajtó korában az argusszemű közvélemény élesebben lát a legélesebbszemű kormányközegnél; különben is ezekkel a cél csak úgy volna elérhető, ha minden tanszék mellé egy egy zsandárt állítanak. Mindezeknél fogva nyilatkoztassa ki az egyházkerület, hogy várja a közoktatási miniszter úrtól, miszerint a mindenütt megütközéssel fogadott és komoly aggodalmakat költött pontozatokat visszavonva mindaddig, míg az 1848-iki törvény által kilátásba helyezett tökéletes egyenjogúság életbe nem léptettetik, a főfelügyeleti jogot az évszázados usus szerint fogja tovább is gyakorolni. E köztetszéssel fogadott beszéd után Doleschallal egy értelemben nyilatkoztak még Bodó Lipót, Via dár Victor és Mar g ó c s i József pestmegyei főesperes. Senki ellenkezőt nem vitatván, helyén és idején volt Radvánszky báró az értelemben történt felszólalása, hogy szerinte a pontozatok részletes tárgyalása nem szükséges. A kormány, — mondá — ha valamit elsietett, kész azt viszüzavonni, mint azt a Sz.-István napi rendelettel tette. Ajánlja tehát azoknak, kiket a kormány az enquetebe meghívott volt, oly megbízással való kiküldését, hogy a kormánynál a pontozatokban megindított ügy abbahagyására és 1848. XX. t. c. életbeléptetésére hassanak. Radvánszky indítványa elfogadtatván, áttért a tanácskozás a zsinat kérdésére. Már évekkel ezelőtt bizottság küldetett volt ki, hogy az esperességek véleményei alapján dolgozzon ki egy zsinati szabály tervezetet. A bizottság minden egyes kérdésre nézve az esperességek votumainak relatív többsége alapján megállapította a szabályzatot, amiről azon kérelemmel tesz jelentést, hogy a kerület értesítse erről az egyetemes gyűlést, felhíván azt a többi kerületek megsürgetésére. Radvánszky felszólalására ez ügy részletes tárgyalása a legközelebbi kerületi gyűlésre halasztatott. Ezzel Radvánszky a világi elnöki széket átadta Fabinyi Theofilnak és felolvastatott a népiskolai oktatásról szóló bizottsági jelentós. Ez a kerület népoktatási viszonyait elég jó színben tüntette fel, csupán Nógrád megyére nagy a panasz, különösen a használt tankönyveket illetőleg. Ennek folytán határoztatott, hogy jövőre esak a kerület által helybenhagyott tankönyvek használhatók. Elénk vitát keltett a lutheri kiskáté használatának kérdése. Hunfalvy kimutatta a dívó vallásoktatás paedagogiai absurditását, hogy a kis kátét jövőben mind <n iskolában tanítani kell. — Módosítás tétetett még a népiskolai statistikai rovatos kimutatások néhány rovatán. A gyűlés egyik legmeghatóbb jelenetét képezte a felügyelő elbucsuzása, mely a 8 án folytatott gyűlés megnyitása után történt. Szép búcsú beszédében Radvánszky Antal báró visszapillantást vet politikai működése mellett kora ifjúságától fogva az egyház szolgálatában töltött múltjára s meleg szavakban köszönetet mond mindazoknak, kik viselt egyházi hivatalaiban támogatták. Beszéde végeztével elnöktársát, dr. Szeberényi püspököt megcsókolta, mire Szeberényi a kerület nevében forró köszönetet mond Radvánszky áldásos működéséért; ezután a báró felé fordulva, áldást mondott reá s viszont megcsókolta. Ez érzékeny jelenet után a báró eltávozott s az elnöki széket Fabinyi Theophil foglalta el, mire a gyűlés a tárgyalást megkezdette. Győry Elek a kerületi pénztári jelentést olvassa fel, mely szerint a bevételek | az 1878—9-ik évben 11,800, a kiadások 9501 frtra ! rúgtak. A népiskolai statisztikai táblázatok kiállítása körül élénk eszmecsere fejlődött ki, melyben Sárkány, Doleschal s Handl vettek részt. Némely tételek módosítása után Győry az egyházi consistórium újonnan megválasztott tagj ainak névsorát olvassa fel. Ezek a következők : Elnök : Szontágh Pál; alelnök : Görgey István. Közbirák : Földváry Mihály, Sárkány Sámuel, Doleschall Izidor, Szelényi Károly, Batizfalvy István, Gosztonyi János, Győry Elek, Scholc Gusztáv, Győry Vilmos, Pulszky Ágost, Morávcsik Mihály s Melcer Gyula. Bejelentetett ezután az újpesti fiók-egyháznak az eddigi pesti gyülekezettől való elválása; a papválasztást módosító törvényjavaslat fölött a tanácskozás megkezdetett s végül a Székács-alapra gyűjtött segélypénzekről történt beszámolás. Az egyes esperességek jelentései olvastatván föl, ezek közül örvendetes tudomásul vétetett a bánáti, az ottani missió sikeres működéséről. A »Zsedényi alapítvány® 20 ezer frt tőkéje földhitelintézeti papírokba van fektetve, melyek 1100 ftot kamatoznak. A végrendelet értelmében az egé^z sseginy sorsú tanítók segélyezésére fordittatik a körülmények szerint; az illető segélyezendőket az esperesek ajánlatára válogatva ki. A körmöc-bányai lelkész panaszolja, hogy az ottani tanfelügyelő az iskolázás ügyében oly jogokat gyakorol, melyek őt meg nem illetik. A püspök nézete szerint ez ügy a kerületi gyűlésen addig nem tár gyaltathatik, mig az esperes, mint első fórum, nem intézkedett; egyébiránt írni fog a nevezett felügyelőnek. A vallástanítás és ezzel kapcsolatban a losonci állami képezdében a vallást-tanitó lelkész díjazásának ügye került tárgyalás alá, s felolvastattak ez erre vonatkozó esperességi vélemények, úgy néhány kisebb jelentés, mire az ülés véget ért.