Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-01-05 / 1. szám
kozata, és a demokratiai aspiratiókn ak vallásos kifejezése, mely Ígéreteinek hitével az emberi keblet a szabadság melletti kitartásra hevíti még akkor is, mikor a csalódások során az emberek többsége a szolgaság révében keresi nyugalmát. Örömmel constatálhafcjuk, hogy a protestantismus ama^szellemének erőnyilatkozatait a mult évben is alkalmunk volt tapasztalhatni, A politikai nyomorúság szülte általános aléltság közepette egyházunk hivatásszerű feladatainak teljesítésében nem lankadott: tanította az embereket hinni Istenben és bizni egymásban s az örök igazság erejében. Sem az egyesek nem fogyatkoztak meg buzgóságban, áldozatkészségben, sem a testületek nem ernyedtek a rend fentartása és jogaink megóvása érdekében nyilvánuló lelkiismeretes őrködésükben. Az ujabb időben lendületet vett egyesülési szellem sem csökkent, s az egyházi és iskolai célok sikeres előbbvitelére alakult társulatok egyre gyarapodnak. Örvendetes jelenségképen jegyezhetjük föl e téren mindenekeló'tt „a tiszántúli ref. 1 egyházkerületi középiskolai tanáregyesület" megala- j kulását, mely különösen, ha, — amint terveztetik — egyetemes prot. tanáregyesületté növi ki magát, idővel a tanügynek nagy szolgálatokat tehet, és sok jónak lehet szülője, A papi és tanítói értekezletek folytatták az egyház és iskola anyagi és szellemi belső életére irányuló működésüket. Az utóbbiak kebelében kelt „Somogyi memorandum * ép oly üdvös mint érdekes vitát támasztott, mely mind a két fél okulására szolgálható adatok felhordásával tökéletesen kiderítette, hogy egyik a másikra lévén utasítva, csak a két rész egyetértő összeműködésótől várható a nemzetre és egyházra egyiránt áldásos siker. A papi és tanítói fizetéseknek a fokozott szükségekhez mért megállapítása és keresztülvitele is kezd folyamatba jönni, és igen helyesen történik, hogy az intézkedések e részben esperességenként folynak, miután itt a cél csak úgy érhető el, ha a helyi viszonyok részletes ismerete mellett azok teljes számbavételével járnak el. Az idegen nyelvű és és vallású népfajok közt elszórva élő hitsorsosaink megmentése ügyében növekvőben van a munkás részvét. A superintendentiák egyesitett erejével kétségen kivül derekasabb lehetne a szeretet e munkája. De szerintem épen az mutatja egyházi állapotaink jobbra fordultát, hogy nem folytatjuk a lustaság ama rendszerét, mely a lehető jót nem teszi, mert elérhetetlen távolban tökéletesebb jót lát. Superintendentiáink és esperességeink felismerve keresztyéni kötelességüket, mindenik a hozzá legközelebb eső idegen földön található diasporát vette pártfogása alá, ós abban fáradozik, hogy annak lelki szüliségeiről lehetőleg gondoskodva legyen. A vallási irodalom mezején jelentkezett munkásságban is- az egyházi köztudat örvendetes ébredése tapasztalható, ós az eddiginél magasabb színvonalra emelkedett értelmi fejlettség határozottan haladásra mutat. A mi a vallástudományi irodalom fejlődését eddig leginkább gátolta, az volt, hogy a közönség részvétlensége miatt kárba veszett sok szellemi munka azokat is visszatartóztatta, kik valamely tudományág művelésére kedvvel és hivatással bírtak volna. A fölébredt egyesülési szellem társulati közös erővel segített e bajon is, a mint ezt a protestáns egylet által megindított theologiai könyvtárnál örömmel tapasztaljuk. E vállalat már eddig is becsesnél becsesebb részint külföldi, fordított, részint hasai, eredeti munkákkal gazdagította egyházi irodalmunkat; múlt évben pedig Kovács Albert: „Egy ház jogtan, különös tekintettel a magyar protestáns egyház jogi viszonyaira" című hézagpótló munkájának első füzetét hozta. Ehhez legközelebb sorozható, mint örvendetes jelenség a szatmári ref. egyházmegyének elegendőképen nem dicsérhető munkás tudományszeretete, mely lehetó'vé tette a nagy szorgalmú Kis Kálmánnak, hogy a szatmári reformált egyházmegye 57 nyomatott ívre terjedő történelmét megírja és kiadja. Hasonló történt a barsi egyházmegyében, melynek történetét a szép tollú Kis Károly kidolgozta, s az esperesség erélyes feje, Nagy János sajtó alá adta. Nem kisebb jelentőségű az egyes egyházkerületek kebelében folyamatba jött mozgalom uj énekes könyv ós vallási tankönyvek ügyében. Az első még az előkészületek stadiumában van? s óhajtandó, hogy mentül elébb mint az egyesített superintendentiák közös ügye, az egyesülés maradandó becsű vívmányakóp közös erővel jöjjön létre. — A vallási tankönyvekre nézve ellenben sokkal célszerűbb, ha az egyes egyházkerületek a szép sikerrel megkezdett munkálkodást folytatva külön külön íratják