Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-07-13 / 28. szám

tárgyában mondaná el nézetét: mely kívánalomra, a je­len volt egyházi elöljárók tisztelettel de határozottan kijelenték, hogy "ők, oly minőségben, a mint összehiva valának, a tárgy érdemére nézve, hitfelekezetökhöz való viszonyuknál fogva nem nyilatkozhatnak, s óhajtották volna, hogy ha ily fontos ügyben, a melynek helyes vagy helytelen megoldásától függ nagy részben iskolai önkormányzatunk, a hitfelekezetek oly módon halgattat­tak volna ki, mint ez 179%-ben és 1848-ban történt, csak így lévén mód szolgáltatva arra, hogy e messze kiható kérdésre vonatkozólag elmondhassuk igazainkat és óhajtásainkat s leplezetlenül rámutassunk azon törté­nelmi fejleményekre, melyeket magunk föl nem adhatunk s melyeknek figyelembe való vétele és kellő tiszteletben tartása, az államnak is köteles­sége s a mely fejleményeket, az azokon alapuló jogo­kat és méltányos igényeket, a szóban forgó ügyben kiküldött s fentebb említett bizottság azon munkálatában terjesztő közgyűlésünk elé, mely e lapok egyik közelebbi számában már egész terjedelmében közölve volt. Egy­házkerületünk közgyűlése a legnagyobb helyesléssel és elismerésének kifejezése mellett vette tudomásul, super­intendens urnák, a kérdéses ügyben, erélyes elöljáróink részéről tanúsított magatartásra vonatkozó jelentését, s ugyanakkor teljes egészében és részleteiben, egyhangú­lag elfogadta és ^magáévá tette a bizottságnak alapos tanul­mányon nyugvó s a kérdést minden oldalról teljesen megvilágító és kimerítő dolgozatát; annyival is inkább mert ez mindnyájunk gondolatát, protestáns egyházunk elvitázhatlan jogait fejezi ki, s midőn annak jegyző­könyvünkbe való szószerint való beigtatását óhajtá, egy­szersmind elhatározta, hogy az, konventre menő küldötteink­nek utasításul adassék, sőt a testvér egyházkerületekkel is közöltessék ; nem mulaszthatván el, természetesen, őszinte elismerésünket és köszönetünket is kifejezni, ugy a bi­zottság igen tisztelt elnökének, mint Kun Pál, bizottsági jegyző urnák s mindazon tagoknak, kik e terjedelmes és alapos dolgozat létrejöttében s az azokban csoporto­sított adatok és elvek összeállításában közreműködésükkel résztvenni szívesek voltak. A sárospataki irodalmi kör fölterjesztésében, hi­vatkozván azon tapasztalatára, hogy a régibb alapsza­bályok nem minden tekintetben feleltek meg a kör mű­ködési céljainak, azért szükségesnek látta, azoknak, kü­lönösen az ügykezelésre vonatkozó pontjait, módosítani, mely módosításokat, midőn megerősítés végett fölterjeszti, egyszersmind tisztetettel kéri az egyházkerületet: hajtaná végre azon többször meghozott határozatát, hogy népis­koláiban kizárólag az irodalmi kör által kiadott tanköny­vek használtassanak, a mennyiben t. i. ilyenek már elő­állíttattak volna, vagy a jövőben előállíttatnának : toyábbá foganatosítsa ama, szintén kimondott határozatát, hogy az évenkénti canonica visitatiók járjanak utánna s te­gyék jegyzékbe: mely egyházak iskoláiban használtat­nak tankönyveink, melyekben nem'? följegyezvén egy­szersmind az okokat ís, melyek a használatot eddig gá­tolták vagy gátolják. Sőt a közcélra való tekintetből, nagy örömmel venné az irodalmi kör, ha az egyházke­rületbeli népiskolák részéről jöhető mindennemű meg­jegyzések, panaszok, tankönyvei iránt, a kanonika visi­tatió jegyzőkönyveiben helyet foglalnának s ezek az egyházkerületi tanügyi bizottság gyűléseiben mindenkor tárgyaltatnának. Hogy pedig az egyházkerület tanügyi bizottságának s így az összes népiskolák véleménye tan­könyveink irányában, mentül gyorsabban és biztosabban az irodalmi kör tudomására jusson, nevezett kör szük­ségesnek látja, hogy egy általa kijelölt tagja, az egyház­kerületi tanügyi bizottság rendes tagjává is kineveztessék s végül, hogy megadatnék a körnek, hogy a superinten­densi hivatallal közvetlenül levelezhessen. Egyházkerületünk, meglevén győződve a felöl, hogy az irodalmi kör által, különösen az ügykezelési szabályokon tett, s ide fölterjesztett módosítások, jelen­tékeny mértékben fogják gyorsítani a kör működését s a szükséges tankönyvek kiállítását, a módosításokat elfogadja s az alapszabályokat ilyen alakjában megerő­sítette ; készségesen tesz egyszersmind eleget, a kör fen­nebb elsorolt összes kérésének is s helyben hagyja, hogy a kör magát az egyházkerületi tanügyi bizottsági gyűlé­seken, egy tag által, képviseltesse állandóan s a super­intendensi hivatallal közvetlenül levelezhessen, az általa kiadott tankönyveknek, népiskoláinkban való kizárólagos használatára vonatkozólag, eddigelé több izben hozott határozatait pedig nem csak továbbra is fenntartja, hanem azokat ez alkalommal azzal egészíti ki, mely szerint utasítja az esperesi hivatalokat, hogy felelősség és számadás terhe alatt kötelezzék a kanonika visitátiót arra, hogy pontosan járjanak utánna s kime­rítő adatokat adjanak jegyzőkönyveikben, egyházanként, arra vonatkozólag: váljon a tanrend szerint kiszabott s saját kiadású könyveink alkalmaztatnak-e népiskoláink­ban snév szerint nevezzék meg azon egy­házakat, melyekben talán nem a mi kiadású könyveink használtatnak • nem mulaszthatván el, ebbeli rendelke­zésünk alkalmából ujabban is fölkérni magát az irodalmi kört is, hogy mindent kövessen el arra nézve, hogy a még szükséges, de eddigelé hiányzó tankönyvek, minél előbb előállíttassanak s a közhasználatnak átadassanak. A sárospataki főiskolai tanügyi bizottság ez évi, jun. hó 20-án tartott gyűlése jegyzőkönyvének 1-ső számú pontjában, a gymnasiumi szék, mult évi septemberben tartott gyűlése, egyik hozzá áttett jegyzőkönyvi pont­jára vonatkozólag, a midőn örvendezve vett tudomást, a gymnasiumi növendékek létszámának emelkedéséről, nem késett egyházkerületünk előtt is kijelenteni, hogy osztja azon aggodalmakat, melyek a gymnasiumi szék előtt, az alsóbb osztályok túlságos népessége miatt a tanítás síke­rének veszélyeztetésére nézve fölmerültek. A baj orvos­lásának óhajtott eszközlése azonban, mely egyelőre avagy csak egy párhuzamos osztály fölállításával is, célozva van, oly feladat levén, mely nem csekély áldozatot igé­nyel, különösebben éinnti a főiskola anyagi viszonyait,

Next

/
Thumbnails
Contents