Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-07-06 / 27. szám

A polgári hatóság tehát, midőn az iskolát illető ügyben rendeleteit közvetlen a felekezeti tanítóhoz intézi, nyilván az alkotmányosan megállapított rend ellen cselekszik, mit visszautasítani az egyházi hatóságnak hivatalos kötelessége. Ezek magoktól érthető oly egyszerű igazságok, hogy csak a népszerű eszmék altató varázsába bizva Írhatta levelező e nagyszavu sértő frázist: ,,Feltűnő az arrogancia, melylyel az állam által fizetett Teutsch superintendens merészkedik a miniszter elé dobni, vétóját ós az ő felsége által szentesített törvény végrehajtását előzetes beleegyezésétől ós utasításától tenni függővé." Többször olvastuk át a fent közlött körlevelet keresve azt a miniszter elé dobott vetőt, mely a törvény végrehajtását a superintendens előzetes beleegyezésétől tenné függővé, de sehol egy szót sem bírtunk fölfedezni, mely a miniszter rendelete elleni vetohoz hasonlítana; hanem igen is a levelező állítja a nélkül, hogy egy árva adattal bizonyítaná, hogy „az egyházkerületi dekánoknak és egyháztanácsosoknak épenséggel megtiltják, hogy a tanítóknak a szabadságidőt megadják," s ezsn, inventióhoz inkább mint tényhez hasonló alapra építve hiszi levelező nem csak Teutsch superintendenst megtámadhatni, hanem leckét tart ,,a nem rég Budapesten a közoktatási miniszter javaslata fölötti tanácskozásra" egybegyűlt magyar egyházi férfiaknak is, kik szerinte „oppositiójukkal nem a magok, hanem Teutsch superintendeus és nózettársai részére kaparták ki a gesztenyét a tűzből." Tehát utoljára megint csak a protestánsok általában azok, kiket mint megátalkodott békétlenkedőket rendre kell utasítani. Ali pedig nem tudjuk, mily nevet adjunk oly politikának, mely a szabad intézmények embereit el akarja marasztalni azért, mert nem hajlandök azon jogok felfüggesztésébe beleegyezni, melyek nélkül a szabadságnak nincs biztosítéka s az alkotmány üres betűvé válik. A protestáns embernek a szabadság életeleme és sehogy sem látja dolgát biztosítva oly politikai áramlat mellett, melynek főelve, hogy a hatalmat mindenkor támogatni és szolgálni kell, vagy Tacitussal szólva: omnia serviliter pro doininatione. E végzetes irány ellen küzd negyedfél század' óta a magyar protestantismus, s e küzdelmen sarkallik a protestáns egyház mai magatartása is, melyről a kormányközegek el akarnák a világgal hitetni, hogy államellenes. Ám pi'óbálja meg a kormány : hagyjon fel a felemás politikával ós fordítsa egész figyelmét az alkotmányos rend és törvény szigorú keresztülvitelére Szebenben ugy mint Debrecenben tekintet nélkül, s azonnal tapasztalni fogja, hol találhatók igazi alkotmányos szövetségesei.. BALLAGI MÓR. T Á RjC A. A pap-választás és Csepeli Pál. Nem tanácsos a szennyest utcára vinni s ott mosogatni, már csak a decorum szempontjából sem. Pedig Cs. P. ezt teszi. Teszi amúgy deákos vicceléssel. Mire való ez ? Mire való a Dohányfalva, ólmos botok, fejek b e v e r e t é s'e-féle dísztelen és a jó izlést sértő kifejezések egyházi irányú cikk- és lapban? ! Nem vagyok Cato censor, nem bánt az illő belyen alkalmazott élcelés, de az igen, midőn netáni hiányaink igy, minden kellő ok nélkül, pusztán élcelési hajlamból a közvélemény elé szóratnak. Hisz e cikk után, egy nem reformált egyén gyönyörű fogalmat alkothat magának a dunamelléki reform, egyházkérület lelkészválasztási szabályairól. Hiszen lehetnek abban — s miben nincs ? — hiányok, de ez-e az utja azok megjelelésének s ily jelzőkkel mint az itt történik ! Megvallom őszintén, nincs nagyobb ellensége az ; egyház jó hírnevének, egyházunk társadalmi állásának, mint az, ki arról ugy fel sem vevőleg karikatúrákat rajzol, egyedül élcelési hajlamból, már mint teszi Cs. P. a dunamelléki ref. egyházkerület lelkészválasztási szabályaival, hiszen ha javilni akar, tegye azt tárgyilagosan, az ily ruháju cikk az élelapokba való. Ilogy én a cikk tartalmával sem lehetek megelé gedve, arról Cs. P. ref. lelkész úr ugyan nem tehet, mert az egyéni nézet dolga, de arról igenis, hogy egy komoly tényt, minő egy lelkész-választás, ne fessen túlrikító színekkel, hogy ne mondjam ne túlozzon. Elismerem, hogy alakulnak pártok, hogy nyilvánul| nak nézetek, de hisz ez nagyon természetes, annak úgy is | kell lenni, mivel a véleményeket elnyomni sem nem lehet, sem nem szükséges. Hadd forrják ki magokat a kedélyek, ez szükséges, mivel ez az alkotmányos alap. Azt is megengedem, hogy a zsúrlódás néhol erős, de egy | jó törvény keretén belől ez sem halálos bűn. És már hogy az így van, abból egyátalában nem az következik, hogy adjunk túl a népjogon, a szabadválasztáson, és nevezzen ki a consistórium. Hogyan ? ! Ily hamar beleuntunk a szabad elvekbe, hogy most minden téren kisért a