Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-29 / 26. szám

terv meghiúsulása, nem pedig a sikeres győzelem dicsősége. Eltekintve attól, hogy a munkálatokra vonatkozó észrevételek több esperességtől még mai napig sem küldettek be, azon elvitázhatlan tény mellett, hogy a zsinat feladata ós végcélja felöl még tisztában nem vagyunk, már a beérkezett véleményadások igen hangosan tanúskodnak. Mint minden társulati mozgalomnál, itt is különösen két irány az, mely legnagyobb szorgalmat és buzgóságot fejtett ki. A conservativ, vagy egyházi nyelven szólva, az orthodox irány, mely azon meggyőződóstői vezéreltetik, hogy az egyházi életbe becsúszott abnormitások egyedül úgy orvosolhatók, ha egy zsinat mindenekelőtt egész ünnepélyességgel tanúbizonyságot tesz arról, miszerint a mai tudomány minden előhaladottsága ós a mai, egészen megváltozott világnézet dacára a XVI. században keletkezett symbolumokat érintetlenül és egósz terjedelmükben fentartja jövőre is, mert, álláspontja szerint helyesen ezen alap nélkül magának nem képzelhet semmiféle egyházi alkotmányt ós szervezetet sem. A formailag legtökéletesebb ós, mondhatni, nagy tudományos buzgósággal kidolgozott ez irányú nyilatkozat akkoriban a bánáti ág. esperesség részéről történt. Itt többek közt ez olvasható: „A., Meg kell határoznunk, mi a keresztény egyház általában ós az ág. h. ev. egyház különösen. * Ezt pedig így indokolja.' Ha közelebbről tekintjük a dolgot, azt találjuk, hogy az utolsó 5 óv tized alatt az egyházba, lényegével össze nem férő annyi vélemény csúszott be, hogy szemben a tartandó zsinattal, nagyon sőt elkerülhetetlen szükségesnek tartjuk, szigorúan és velősen meghatározni, mi a ker. egyház általában, és az ág. h. ev. egyház különösen. Mert tagadhatatlan az, hogy az egyház helyes meghatározásából magának az egyháznak helyes organizatiója is szükségképen ki fog folyni; ellenben ha előlegesen az egyház fogalma helytelenül megállapíttatik, annak jövő szerkezete is szükségképen sántítani fog." A ki az egyházi fogalom hajdan történt meghatározását ós az ebből folyó és a hívekre applicált rendszabályokat ismeri, már az idézett pár szóból láthatja, hogy az orthodox irány e meghatározásai által nem mást, mint szigorú egyházi fegyelmet akar elérni, miután ebben véli minden az egyházi életben létező sebeknek gyógyító balzsamát feltalálni. Szerény nézetünk szerint a szigorú egyházi fegyelem gyakorlására nézve a mai idők „tempi passati," mert a mai jogállamok minden téren magok akarják kezelni a fegyelmet és a megfenyítő, büntető jogot és hatalmat semmiféle más, bár mi néven nevezendő kiváltságos osztálynak át nem engedik. A lelkész is csak polgár ós nem biró; az egyház pedig, legyen az bár maga a róm. kath., végtére kénytelen az ország törvénye előtt meghajolni. A mi pedig a hitfelekezeti hűséget illeti, úgy a haladás emberei egészen ellenkező nézetben vannak. Boldogult Fabó András például a zsinati ügyre vonatkozólag 1871. febr. 13-án ezt irta hozzám: „Én, haladás híve, csak azt óhajtanám móg, méltóztassanak indítványozni, hogy asymbolikus könyvek a XVI. század nézetei gyanánt tekintessenek. Ily értelemben nyilatkozott már ft. Szókács úr is a Margócsi-féle ,,Beszédtár" 87 lapján. Magától értetik, hogy ily ellenkező nézetek a zsinaton keservesen összekoccantak volna. Ma ugyan van arra figyelemreméltó példa, hogy ilyen, a hitvallás miatti összeütközéseknek ki lehet térni ós az egyházat belszakadástól megóvni. A francia lutheránusok utolsó előtti zsinatukon ugyanis — mint tudva van — az orthodox többség egy hitvallást vétetett fel az alkotmányba, mely a szabadelvűeket kiszorította volna az egyházi közösségből s így sajnos szakadás állott volna be. Szerencsére azonban a senatus referense, Pelletan közvetítése folytán, ki a zsinati bizottság beleegyezésével az egyházi törvényjavaslaton többféle változtatást tett, a veszedelmes hitvallás elmaradt s Ptlletan indítványával, bár a jobb oldaltól, különösen az ultramontánok által keményen lett megtámadva, a senatusban ez évi febr. 20-án fényes győzelmet vívott ki. Igen, de ha mi a zsinaton symbolikus könyveinket egyszerűen a XVI. század nézeteinek declaraljuk, akkor természetszerűleg uj hitvallás áll elő, ós ón nem tudok azon furcsa gondolattól megválni, hogy ha mi egy olyan uj hitvalláson létrejött zsinati törvényjavaslatunkat az országgyűlés elébe hozzuk jóváhagyás, illetőleg 0 Felségéhez terjesztjük fel szentesítés végett, azt nyernök válaszúi, hogy miután a hazában csak törvényesen bevett vallástársulatok ismeretesek s az állam újonnan támadott felekezetekre nézve törvényileg móg nem intézkedett, mert