Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-19 / 3. szám

dogma megállapításánál követtek, a vallás szent ügyé- I nek valóságos pelengérre állítását képezte. Avagy volt-e valaha az emberiség oly botránynak tanúja, hogy hónapokig a világ leghíresebb érsekei és püspökei nyilvánosan vitatják, hogy a pápa csalatkozhatlansága hallatlan és k é p t e-1 e n (absurdum & inaudituin. Synopsis 22), hogy ; semmi alapja nincs, sem a szent Írásban, sem az j egyházi hagyományban, sőt a keresztyén régiség i ellenkezőt tanított (doetriua de i11faliibilitate Romaui pontificis nec in seriptura sacra, nec in traditione ecclesiastica fundata mihi videtur. Immo contrariam, ni fallor, christiana antiquitas tenuit doctrinam. Syn. 8), hogy a csalatkozhatatlanság kimondása az egyháznak mintegy öngyilkossága volna (infallibilitatis definitio esset ecclesiae veluti suicidium. Syn. 134) és azért készebbek meghalni, mint a csalatkozhatlanságot hirdető decretumot elfogadni (luctuosam praevidens minantem animarum ruinam mori potius cupit, quam decreti synodalis argamento patrocinari. Syn. 86) stb. stb., — s mikor palam et publice tett efféle kijelentések dacára a jezsuita párt kiviszi, hogy a csalatkozhatlansági nézetet a zsinatnak mesterségesen kicsinált többsége elfogadja: ugyan azon j férfiak, kik tegnap még a csalatkozhatlanságot absurdumnak mondták, ma azt mint dogmát isteni szent igazságnak hirdetik. S ami több : a magokon elkövetett szellemi öngyilkosság után dioecesiseikbe visszatérve a hívektől követelik, hogy ők is hitet változtatva a keresztyén ember szabadságát, melyért az üdvözítő vérét ontá, a bűnös ember szolgaságával cseréljék föl. Mily gyászos látványa egy nagyszerű testűlet sülyedésének ! Abyssus abyssum vocat. A megvesztegetett tan maga után vonta az élet nagy hazugságát. Még fris emlékezetben volt, hogy ugyan az a pápa, ki szavát a csalatkozhatlauság isteni attribútumával ruházta fel, 1864 dec. 8. kiadott eticyklikajában a római egyházon kivill semmi jogot nem ismer el, és napjaink összes államéletét, mint az egyházi felsőség alaptanával összeegyeztethetlent i kárhoztatja, elítéli, kiátkozza; s még is a püspökök, míg egyfelől a pápa csalatkozhatlanságát mint alapdogmát hirdetik, másfelől döntő szerepet visznek az istentelennek bélyegezett alkotmányos életben. E fonák helyzet oly kiáltó kétértelműségei mellett az egyéneknek sem eszük, sem tudományuk, sem személyes erényeik nem szerezhetik vissza a papságnak az elvesztett tekintélyt, mely szavának a társadalom mai nagy kérdéseiben súlyt adhatna, ós hiába lessiik a szellemi hatalmas szót, mely viharos időkben „fluctus componere" volna hivatva. íme így járta le magát túlhajtás által a régi társadalmi rend két főtényezője: a közbátorság külső őre, a katonaság, és az emberiség szellemi érdekeinek képviselője, a papság. A tiszteletet, mely egykoron e két rendet körnj'ezte, gyűlölet és lenézés váltotta fel, és ma nincs oly otromba ráfogás, mely ha katona és papról van sző, a felizgatott kedélyhez utat ne találna. Előttem fekszik a ponyvairodalomnak egy legújabb keltű terméke (Szózat a népbolondítókhoz ós a néphez. (Anti-Syllabus). Közli K.. . . B. G. Budapest. 1878), melyben elnyeléssel fenyegető örvényt tár fel az olvasó előtt a mondott két rend elleni gyűlölet. Egynehány sor elég lesz, hogy olvasónk az egésznek szelleméről Ítélhessen. „Im, ott vannak a kaszárnyák ! Gyáva ember, vak világ! Hogy elnyomjon, hogy megöljön, hizlalod a katonát. Ott a kámzsások csapatja, ott az elhízott barát; Böjtölésről prédikál és alig bírja a hasát.® „Istenről és másvilágról fecsegtek a gaz papok, Hogy a mennyországba jutnak a buták s a jámborok ; S nem egy bamba elhivé, hogy hasznos az ő lelkinek, Ha izzad, koplal s magát ily jó reménynyel tölti meg." „A katona nőtlen, a pap szüzességet fogadott, De azért a legbujábbak a katonák és papok; S ti meritek elitélni, a ki arról nem tehet, Hogy bujaságtok siralmas áldozatjául esett?® Ily hangon megy az egész, hét lapon keresztül. S meg vagyok győződve, hogy azon nagyon is széles körökben, hol az efféle iratot kíváncsi mohósággal olvassák, a pápának sok tekintetben megkapó szépségű beszéde, ha oda férne is, süket fülekre találna. Nem megyek tovább. Csak azt mondom még, hogy nagyon rosszul fogná fel e soraink célzatát, ki azt hinné, hogy kárörömmel mutattunk rá azon fekete pontokra, melyek a társadalom egyik legfontosabb tényezőjének mély sülyedésére vallanak. Józan eszű ember nem nézheti gyönyörrel, ha tőszomszédságában ég a ház. Minket csak úgy aggaszt a pusztítással fenyegető jövő, mint azokat, kiknek, ha több is a veszteni valójuk, de talán épen 5