Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-05-04 / 18. szám
kölcsönadásban tanúsított loyalitásáért, mindenek felett pedig gróf Lónyaynak, ki a Hunyady grófokkal az egyességet, a biztosító-társulatnál a kölcsönüzletet az 6 ismert ügyességével és tapintatosságával megkötötte. Megjegyzendő még, hogy e pör lebonyolításával az alapítvány jogviszonyai annyira szabályozva vannak, hogy a most fölvett kölcsönt leszámítva egészen tisztán áll a 10 ezer holdas birtok, s így miután a fölvett kölcsön törlesztésére évenkint húszezer ft. fordíttatik, a jószág jövedelméből befolyó másik husz ezer jövő éven kezdve már az alapitványi célokra lesz fordítható. A dunántúli ref. egyházkerület azon határozatára, hogy a Baldácsi-alapitványt kezelő bizottsághoz főt. Pap Gábor püspök és Molnár Béla ügyvéd urak is beválasztassanak, továbbá, hogy a kezelő bizottság a ker. közgyűlés elé félévenkint terjeszszen be véleményes jelentést, a jelentéstevő bizottság megjegyzi, hogy a dunántuli egyházkerület nem vette figyelembe, hogy a bizottság tagjai az összes 11 prot. egyházkerület képviselői által lettek megválasztva és teljhatalommal kiküldve, minélfogva ujtagoknak az egyes kerületek által történő beválasztása a többi egyházkerületek jogainak és érdekeinek megsértése volna. -— A dunántuli egyházkerület másik kívánságát sem teljesítheti az alapitványi bizottság azon okból, hogy az a meghatalmazásból folyó felelősséggel össze nem fér, s a bizottság az ily módon történő kezelés iránt a felelősséget, melynek terheit egyébként szívesen megosztaná, el nem vállalhatná; de túlfelől az ily eljárás a javak kezelésében, mely többnyire sürgős és gyors intézkedést igényel, elláthatlan zavart s kárt okozna. A közgyűlés a jelentés e részét is teljes helyesléssel fogadta. A gyűlés további folyamában nagyobbára csak a szokásos közigazgatási dolgok intéztettek el. A népiskolákról és felsőbb tanintézetekről szóló terjedelmes és részletes kimutatásokat örvendetes tudomásul vették, kivéve akecskemétij ogakadémia ügyét, melyre nézve, miután az intézet fentartására szövetkezett 3 testület, u. m. Kecskemét városa, Kecskemét ref. egyháza és az egyházkerület közül a kecskeméti ref. egyház vállalt kötelezettsége alul magát kivonni akarja, intézkedés történt e jogtalan eljárás megakadályozása s az akadémia fennálláásának megmentésére. A theologiai tanintézet tanári karában is az a változás tétetett, hogy Petri Eleket és Szőcs Farkast, kik eddig mint segédtanárok működtek, egyhangúlag rendes tanárokká választották. N. N. Babona a vallás köpönyege alatt-A téli hónapokban országszerte dühöngő difteritis — mely kissebb nagyobb mértékben mindenütt szedte áldozatait, — helységünket sem kerülte el. — Különösen nálunk reformátusoknál oly nagy mértékben dühöngött a gyermekek között, hogy méltán felkiálthattam a költővel : j,Meddig tolul még uj gyász régi gyászra? Meddig haragszol Ur Isten reánk? Oh hát csak kora, kora hervadásra Es nem egyébért nyilik a virág" ? A helységbeli iskolák az elöljáróság intézkedése folytán három izben zárattak be. — Rövid két hónap alatt, mint az anyakönyv mutatja, 49 gyermekünk esett áldozatul, részint a már iskolások, részint a kissebbek közül, és csak három esetben történt, hogy egy 13 éves, egy 15 és egy 19 éves is meghalt. Csudálatosnak tetszik, hogy helységünkben majd nem egyenlő számmal vagyunk a katholikusokkal népességi tekintetben, és mig a mi felekezetünkből meghalt 49 gyermek, addig azoknál 17 halálozási eset fordult elő. Mondanom sem kell, hogy még napjainkban is akadnak oly plébános urak, kik az ilyen eseteket a vallással hozzák kapcsolatba, s nem elégesznek meg azzal, hogy a kath. vallásnak Isten előtti kedvességét hallgatóik előtt oly argumentumokkal bizonyítgatják, hogy az Isten azért bocsátja a reformátusokra oly nagy mértékben a halált, mert azok eretnekek, azoknak nem jó, nem igazi a vallásuk, lám a mi gyermekeink nem halnak, a mi haláleset előfordult nálunk, leginkább csak azoknál történt, a kik nem buzgó keresztény katholikusolc ; s. t. b. hanem, ridiculum est dictu, — pedig megtörtént nálunk, a helybeli plébános helyettes (vicarius) berendelte a kath. gyermekeket a templomba, és Balázs püspök napján, mindeniknek a torkát szentelt gyertyával megnyomogatta, el akarván ugy gyerekekkel mint a néppel hitetni azt, hogy ezen tette által a roncsoló toroklob meg fog szűnni. — És miután ezen időtől fogva kath. gyermek roncsoló toroklobban nem halt meg, most a nép, (persze helységünknek esak tudatlan páriái) szentül hiszi, hogy ennek oka nem lehet más, mint a szentelt gyertyák csudatevő ereje. Most tessék ezeket valakinek capacitálni, beszéljen nekik akár aranyszájú szent János, hogy : Édes Atyámfiai ! nem a pap által megszentelt gyertyának a gyermek torkához való nyomogatása miatt szűnt meg a rancsoló toroklobb, hanem Gross járási orvos úr erélyes intézkedését végrehajtó bizottság fáradhatatlan felügye-1 lete következtében, -— (melyért ugy Gross orvos úrnak, valamint a járvány bizottság tagjainak mint a bizottság nak elnöke köszönetemet nyilvánítom) ezt nem fogja elhinni a pap által félre vezetett egyének közül senki sem. Hallom, olvasom majd mindennap, hogy korunk, melyben élünk, a felvilágosultság kora, de nagyot sohajtok rá, midőn ilyen eseteket tapasztalok, hogy épen azok, kiknek világítani kellene, nem világosságot, hanem fojtó füstöt terjesztenek, mely a nép lelkét mint kéreg ugy vonja be, hogy az ne láthasson, ne gondolkozhassék soha öneszével. — Bizony így nem jön el a felvilágosodás kora sohasem. — BENEDEK EDE, miszlai s. lelkesz