Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-30 / 13. szám

nélkül akar azon átsurranni, - — attól úgy sincs mit vámolni. Különben a gyomai lelkész nevéből is lehetne ám pompás anagrammát faragni: de midőn a Thurzó, viharzó, szivarzó, porzó, orzó, korzó, varzó, táborzó rimszavakat, — még pattogó hexameterekben is — nevével öszhangzatba hoznám, a nevéhez nagyon is illő „gunyorzó® szokatlan szót is fel kellene használnom; azért pedig eleve tudom, Szarvas Gábor jól a körmömre koppantana. — No de nem faragok nevére anagrammát; Mert tudom, hogy a jó Garzó kebelében a viharzó Szenvedély nem kél csatára. Mert mindennek van határa. Meghajol mint jó keresztyén, — - - s elmereng Jézus keresztjén. — De hogy átessünk a könnyebbjén, azt irja közlő úr: „amit cselekedtem, saját szakállamra tettem.® Ez persze megint szójáték akar lenni; pedig ha nem tudta, tudja meg közlő úr, hogy én minden héten megszakálltalanítom magamat; és így szakállas nem, csak bajszos vagyok, de Szakállason, mint pap lakom, száz évesnél több paplakom : De azért tudja meg Garzó! „kereszt® itt, nem táborjelszó. . . . Nunc venio ad fortissimum punctum, t. i. a kereszt t.Vrgyára. Garzó úrnak, az egész „adiaphórák kérdéséhez" eímű cikkén, mintegy veres loualként húzódik keresztül a keresztnek kegyelete, sőt olvasása közben, mintegy érzik is rajta, a tömjén drága illata. Mert Garzó úr, „e szent jelvény iránt, kíméletlenséget tanúsítani, nagy véteknek tartjá ; az ő ref. vallásos szive előtt a fakereszt egyenértékű, más hitfelekezeti jelvénynyel; ő a ref. hívek gyöngéi közé sorozza, ha templomukba a keresztet bevinni nem engedik; sőt a kérdéses esketési esetnél, még a felvilágosultságot.is ép azért megtagadja tőlünk ; ő határozottan helyesli a keresztnek, a ref. templombai bevitelét; nekem leckéztető modorban azt mondja : gondoljam meg, mily fájdalmasan eshetett a gyengédlelkü — hátha erőslelkü ? — nőnek, és valóságos gyógybalzsarn lett volna annak látása, hogy a kereszt is ott van a gyertyák közt; végre neki mindegy, ha kereszt van is a ref. templom tornyáu ; azért ő tud abban imádkozni." — Valóban, egy reformált pap tollából eredt ily makacs védelme, és a reformátusokra mintegy rá erőszakolása 'a kereszt tiszteletének, vagy a feszület iránti kegyeletnek, — — még egy a római vaticáuban lakó gyémántaranykeresztes bibornoknak is becsületére válnék !!.... Meg is vagyok erősen győződve arról, hogy Garzó úr, előbb vagy utóbb, ki nem kerülheti a — keresztet. . . . A keresztre pazarolt föntebbi tiszteletteljes nyilatkozatai mind arra mutatnak, mintha a gyomai lelkész úr, tán egy szellemi toborzót akar megindítani, hogy az összes kálvinistákat a keresztes zászló alá térítse ? !.. . Méltó joggal kérdem : „miért ezt reánk erőszakolni? hisz még a szegény Jézus is leroskadt alatta !. . . és bizonyo san ott nyomta volna az erőiben lankadozó igazság vértanúját, ha a könyörületes szívű cirénei Simon meg nem szabadítja őt e kínzó tehertől !" Újra kérdem : „minek ezt reánk erőszakolni ? hisz vannak nekünk elég házikereszteink ! de meg elég kereszt nyomja vállainkat ez élet rögös utjain !. . . Száz meg száz-ezeren hordozzák ezt mellükön, és igen sokan még a hátukon is ... . hát csak az hiányzik, hogy mi még a kálvinista templomok tornyaira is feltűzzük ? ! ® Ne idézze vissza Garzó úr emlékünkbe, ama negyedfélszáz év óta, épen a kereszt végett történt legyilkol tatását százezernél több protestánsnak ! Ne gyújtson méltó haragra, a 90 prot. templom igaztalan elrablásaért! Hisz mi protestánsok, még a „keresztény" nevezetet sem fogadjuk el, azért; ,mert mi, non a cruce; sed a Christo nominati sumus Christiani = keresztyéneknek.® — — Hát ha még jelen cikkemből azt fogja kiolvasni Garzó úr, hogy a Lakszakállas-szilasi pap, 17 óv óta, senkit sem keresztelt gyülekezetében ; hanem csak felavatott: az atyának, fiúnak és sz. lélek Istennek nevében ; azaz : Bá7tviö(ia-1, intinctiot vett foganatba; mely vallási cselekvény pedig, soha sem azonos a kereszteléssel; előre is tudom, hogy egy cikk irásra, ismét két napot fog a közügyektől lezsarnokolni. Tehát, sem keresztet, sem aranyos gömböt, se kakast, vagy csillagot a kálvinisták templom-tornyaira fél ne tegyetek ; hanem villámhárítót tegyetek fél, az emberi- vagy ha úgy tetszik, az isteni-ész diadaláúl! amint D'Alembert alkalmazá Franklinra : „ei'ipuit fűimen coelo sceptrumque Tyrannis!® „Ne vigyetek hát gyertyákat sem a kálvinista templomokba; hanem a szellem villanyfényét !® „Nem felcifrázott s ragyogó templomba óhajtók Menni az Isten elé, aki a szívbe bélát; Sem pedig illatozó tömjén füstjébe merülve, Vélem az istenerőt, hatni a szívre legott: Mert tudom és vallóin, hiszem és meggyőz eszem arról, Hogy csak a józan erény, kedves az Isten előtt. Nem szükség látnom gyémánt-, arany- és fa-keresztet,— Csak hiterős szívvel, menjek a Jézus után.® Hagyja meg hát a gyomai lelkész úr, a lakszakállasi ref. gyülekezet híveit, hitök alapelveire és a kereszt nem tisztelésére nézve, mostani felvilágosúltságukban ; sőt óvja inkább a kereszt tiszteletétől Gyomát, irtsa ki kebléből a nagyzás felburjánzó gyomát!.,. Becses figyelmébe ajánlhatom különösen Garzó úrnak, a f. évi inárc. 2. 9. számú „Prot. Egyh. és Isk. Lap® hasábjain megjelent „Remények és csalódások* című, tudományos alapra fektetett cikkét nt. Bierbrunner Gusztáv urnák, aki a föntebb érintett törekvésekkel szemben, így nyilatkozik: „állásunkat csak egy árnyék szokta néha-néha meghomályosítani, az, hogy római vágyak háborgatnak egy némely lelket, pedig nincs az a kath. érsek, ki nagyobb úr lenne a nép lelkében, egy