Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-09 / 10. szám

valaki népiskolai kézi könyvben népiskolai növendékhez szólva, oly modorban adná egyes elvont fogaltnak meghatározását, amint azt egy jogtanárnak kell adnia. Ki a népiskolai oktatás terén közvetlen tapasztalatokkal nem bir, annak sejtelme is alig lehet arról, hogy az ily meghatározásokra nézve, hol van azon határ, melyen túl lépni nem szabad. Azon nézetben pedig teljességgel nem osztozhatom, hogy a definitiókat mellőzni kell, mert szeretném tudni például; hogyan szólna valaki az alkotmányról a nélkül, hogy a gyermek értelmi felfogásához mérten meghatározná : mi az alkotmány ? Kézi könyvem 13-ik §-a a vérszerződést tárgyalja. Ha e rövid §-t egészen végig olvassa bíráló, át kellett látnia, hogy a vérszerződés idézett két pontját, ezen mondatban : „A magyar népnek tehát, mielőtt sajátjának mondhatta volna e haza földjét, már alkotmánya volt/ én is éppen úgy tüntetem fel, mint alkotmányunknak oly alapját, melyre nemzetünk büszkén hivatkozhatik. Ugyanazért a botránykőül vett -„némi® szó, még ha helytelenül volna is, mint jelző, választva, a tárgy fontosságából semmit le nem von, hacsak azt nem akarjuk állítani, hogy alkotmányunkat képező jogaink a vérszerződésben egytől-egyig mind körülirattak s így annak történelmi fejlődése nem volt. A többnyire szót, ha annak mint hibának csakugyan van valami jelentősége, megengedem, hogy bíráló, vagy bárki más azon bizonyos helyről kitörölhesse. »A sommás eljárás alá tartozó kisebb keresetekre nézve perújításnak van helye." Ez valóban úgy lenne megtámadhatlan, ha ez is ott volna: igen sok esetben. L. 1877. XXII. tt c. 57 — 63 §. »Politikai jogakat régebben csak a papság és nemesség élvezett." Erre csak úgy szólhatnék valamit, ha ismertetésében bíráló a régebben úgynevezett parasztságnak 1848 előtti politikai jogait is ösmertette volna. „Első folyamodású törvényszékek a megyei és városi törvényszékek stb." L. 1868. L1V. t. c. 1. §. 1. b, 2. b. Fordul elő bíráló, cikkében egy pár oly kifejezés is, melyeket, ha más nem is, legalább ő maga kétség kivül nagyon sikerült elmés ötleteknek tart s ilyenekül szerepeltet. Ezekre nem lévén semmi szavam, áttérek a valódi hibákra; mert, szerencséjére bírálónak, ilyen is van kettő. Egyik az, hogy kir. törvényszéke van minden megyének. Saját eredeti kéziratomban ez igyál!: »uiajdnem minden megyének/ E szó: majdnem, vagya másolatból maradt ki, vagy a nyomtatás alkalmával, a másolat nincs birtokomban. Másik a hadi szolgálat tárgyalásánál fordul elő a három-négy év kifejezés határozatlanságában és a legfeljebb szó helytelen alkalmazásában. E hibát, mint javítandó t, már az első kiadásban megjegyeztem : ;agamnak, de az átdolgozás alkalmával az erre fordított idő rövidsége miatt figyelmemet kikerülte. Szerencsére - a tárgy oly természetű, hogy egy tanitó sincs, aki azt az oda nem illő két szó kihúzásával ki ne javíthatná. Ezek azon hibák, melyeket kézi könyvemből B. Gr. mint saját nyilatkozata szerint is legfeltűnőbbeket felmutatott. Ha már ezen legfeltűnőbbek nagyobb részét is csak a válaszomban jelzett módon t. i. betoldás, kihagyás, szócsere és hibás következtetés által, (melyeket idézeteiben felváltva használ) tudta hibákul bemutatni: könnyen tájékozhatja magát a t. olvasó arra nézve, hogy mily fontossággal bírhatnak azok, melyek bíráló szerint abban még találhatók, de amelyeket, mint kevésbé feltűnőket mellőzött. Válaszomat azzal rekesztem be, hogy nem tartom ugyan kézi könyvemet oly tökéletesnek, melyhez javítás nem fér ; de másrészről úgy a népiskolák körül szerzett tapasztalataim, valamint mások kedvező uyilatkozatai folytán is meg vagyok győződve arról, hogy mind paedagogiai, mind didaktikai tekintetben sikerrel használható az addig is, míg egy ujabb átdolgozással javítani alkalmam lesz. Ezen javitási szándékból kifolyólag, nem keresve a felszólalás indokait, és nem tekintve a tárgyhoz szorosan úgysem tartozó azon kifejezések élét, melyek különben iö csak önérzet hiányában bánthatnák a megtámadottat, őszintén köszönöm bírálónak, hogy művem, rael foglalkozott ; mert a javítás annál könnyebb és sikeresebb, minél többen szólnak a dologhoz. Lehet hogy bíráló felszólalásában is van olyau, amit adandó alkalommal figyelembe vehetek. Szűcs SÁNDOK. BELFÖLD. Böngészet a „Prot. Egyh. és Isk. Lapokból". A stóla ügy. Nem csak a szememet és számat, hanem minden bámuló tehetségemet tágra nyitottam, mikor Figyelő azon felszólítását olvastam, hogy e lap ol vasó közönsége adjon véleményt ama már ismert stóla-i ügyi kérdésben. Lehetetlen, gondolám, hogy találkozzék oly lelkész, ki egyháza tagjait aként szortírozza, mint juhász a birkanyájat. Ez tokju, hitvány gyapja van, de ez már kos, érdemes a nyirésre, — ez zsíros, jó lesz nekem, ez meg mustra, jó lesz a zsidónak. S ha cskugyan találkoznék ily lelkész, az méltó társa lenne annak a prófétai hírben álló érdekes lénynek, ki a nyáj előtt nem annyira az evangéliumot hirdeti, mint inkább a—szelet. En tehát nem hiszem, hogy ily lelkész léteznék, nem csak a solti egyházmegyében, hanem széles e világon. Mert nem nyomhatja a lelkész hallgatói homlokára a különféle qualificatió bélyegeit; nem szabhatja meg: ez predikációs, ez búcsúztatós, ez énekszós. Ha a gyászos fél teljességgel nem kiván prédikációt, nem erőszakolhat senkit prédikációja meghallgatására, és nagyon természetes, hogy a miért meg nem szolgál, azért fizetést sem kivánhat. Más részről a gyászos fél kívánságára köteles, és pedig mindenki felett köteles prédikációt tartani, a 20