Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-09 / 10. szám

ziőja, melylyel érdemileg foglalkozni nem is méltó, s a legbölcsebb a mit a társadalom tehet, ha az egész felett szépen napirendre tér, s az egész mozgalmat szunyog-döngósnél egyébnek nem tekinti? Előre is kijelentjük, hogy mi a socialdemokratia ügyét a Hődel és Nobiling-féle, általunk eléggé nem kárhoztatható merényletektől teljesen külön választjuk. A társadalom örjöngőinek az ily vérmerénylő fajtájához a komoly tudománynak semmi köze; az emberi kebelben létező erkölcsi érzés fellázad s undorral fordul el az ily merényletektől*, az önkivület, az őrjöngő fanatismus oly magas fokát látja azok végrehajtásában, a melynél már többre alig vetemedhetik a tajtékzó düh és fertelmes gonoszság. Mi szerintünk, finis non sanctificat média, s a gyilkosságot, akármi szent cél s magas ügy érdekében történnék is az, visszautasítjuk -azokba a borzalmas századokba, melyek embertelen mészárlásokkal, máglyákkal, vérpadokkal, az inquisítió csikorgó kerekeivel akarták elnyomni a szabad eszmék titani harcát, melyeknek köszönhető korunk összes műveltsége és polgárisodása. Gyilkosokkal a birói igazságszolgáltatás, a megsértett jogrend igen, de a társadalmi bölcselet, a komoly tudomány nem foglalkozik soha. Egészen másként áll a socialdemokratia ügye a feltett kérdés szempontjából, melyre azonnal készen vagyunk a leghatározottabb felelettel, hogy igenis, mi a socialdemokratiát társadalmi kérdésnek tartjuk. Társadalmi kérdésnek tartjuk először azért, mert az a társadalomnak egyik főosztályát, a munkás osztályt érdekli • vagy is azzal foglalkozik, hogy a társadalom ezen negyedik rendének anyagi helyzete, sorsa miként javittassók. Társadalmi kérdésnek tartjuk másodszor azért, mert, mi, Urunk a Krisztus fénylő példáját követve, a munkás osztály tagjait is becsületes embereknek tartjuk mind addig, míg helyzetűknek javítására a fennálló jogrend s tényleges társadalmi viszonyok korlátain belől törekednek és sem a tulajdonjog szentélyébe betörni nem akarnak, sem a társadalom épületét idétlen aspiraciók tüzének szítogatása által lángba borítani nem kívánják. De társadalmi kérdésnek tartjuk a socialdemocratiát harmadszor azért is, mert ugy vagyunk meggyőződve, hogy ha századunkat a munka és értelem századának joggal ós büszkén nevezhetjük, akkor a munkás kérdés modern vagy legalább méltányos megoldása és szervezése az összes társadalom érdekében csak üdvös ós közhasznú lehet. ] Különösen pedig, s ez magának a napi sajtónak is fenséges hivatása, fel kell világosítani a munkás osztály tagjait, hogy ők is a modern társadalmi lót és alkotmány keretébe számíttatnak, a korszellem, a I kristianismus emlőjón felnőtt társadalom ma már nem ismer páriákat. Csakhogy mindazoknak, kik a tár-1 sadalmi folytonos fejlődős áldásaiban részesülni ki vánnak, elengedhetetlen kötelességük, hogy azon elveknek meghódoljanak, melyek a mai jogrend talpkövét képezik: ilyen, a tulajdonjog, erkölcsiség, Isten ós vallás. A ki ezek előtt meg nem hajol, annak 1 nincs fogalma az erkölcsi világrendről; nincs fogalma azon egészséges társadalmi solidaritásról, melynek keretében a népek boldogok, nagyok ós szabadok lehetnek. Ily uton, ily eszközökkel véljük mi megoldhatónak a socialdemokratia kérdését, nem pedig ugy, mint azt a hatalmas Bismarck kigondolta, a ki a Vilmos császár ellen intézett merényletekkel azonosítván a socialdemokratia ügyét, tűzzel ós vassal akarja az állam testéből azokat kiégetni, kik e tan követésének gyanújában állnak. Régi nóta, mely az organismust szaggató kinos nyavalyának gyökeres orvoslása helyett egy-két tag amputálásával is megelégszik. De a milyen céltalan, oly embertelen módja a socialis bajok gyógyításának, mely a vértanúság nimbuszába öltözteti az ügy vezetőit s vérboszúra | tüzeli a tan legártatlanabb humánus követőit is. Ha Bismarck kiutasító törvényével, még kevésbbé lehetünk megelégedve XIII. Leo pápa encyklikájával, melyben a XVI. század reformátorait is elítéli s azt mondja, hogy a kik a kath. egyház ellenében az őrült háborút megindították, azok hintették el a nép közé a vallástalanságot s a socialdemokratia magvát is. Ez is a régi nóta, melyet észszerű fejlődés s értelmi felvilágosodás ügyében folytatott kitartó küzdelmei a protestantismusnak, a protestántismus karjain felnőtt s nagy korúvá lett tudomány s emberi szellem negyedfél százados vívmányai eléggé megcáfolnak. A hitujitók nem a kath. egyház ellen, hanem az abba becsúszott visszaélések, lelki vakság, babona, setótség ellen indítottak háborút; a tudatlanság hidrafejét akarták lerombolni, mely ma is alapja minden társadalmi bajnak. Ne ferdítsük el a tényeket, korunk civilizatiója fényes bizonyítványt szolgáltat ma is azon szolgálatokról, melyeket neki a pro-i testantismus tett. PERESZLÉNYI JANOS.