Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-23 / 8. szám

készhez, s a verses búcsúztató mondó rektorhoz szoktak vinni. Es már ez is sok ! Mindenki tudja, mily áradozók a halotti életiratok a legtöbb esetben. Beleírják a halott szüleit, s ezek testvéreit. Ha mostohája is volt a nyugovónak, ez sem maradhat el, sőt megkívánja a gyászt öltött hiúság, hogy a mostoha elhalt előbbi élettársa is ott legyen testvérei, ipa, napa, s a jó ég tudja még kiknek társaságában. Majd következnek a gyermekek, s ha nős vagy férjezettek, a nő s férfiak nevei sem hagyhatók el, mint az unokáké, kik között szintén lehet már családos is. Majd az elhalt s bús özvegye élő testvérei következnek, egyenként, vagv párosan hitestársaikkal stb. stb., mig nem aztán végre a komák és szomszédok csaknem végetlenségbe nyúló sorozata zárja be a pap tüdejét szétrombolással fenyegető szörnyiratot. S kik készítik az ily iratokat? Sok helyen tisztességes komoly emberek, kiknek azután nem csekély küzdelmükbe kerül, ha az életiratok kissé tisztességesebbek ; máshol iskolás gyermekek tolla alá mondják; a legcsattanósabbakat pedig rendesen „a falu pennája* készíti, alku szerint, pálinkás butella vagy boros kancsó mellett, hogy a kadencia annál siralmasabb legven. Es neked boldogtalan prédikátor! el keli olvasnod az utolsó betűig, mert a félrevezetett szegény nép ugy van informálva, hogy ez neked kötelességed. Sőt van rá eset, hogy hegyesre pedrett bajusza alatt, ott igazgatja szembe a szószékkel a drága bagót Is »a falu érdemes pennája® és jaj neked ! ha csak egy szót másként mondtál is, mint ő irá vala elébed. Az ily tisztesség nélkül való tisztességtétel ellen ma már minden valamirevaló pap szót szokott emelni, a mi igen természetesen szörnyű viszhangot kelt. Es tudok esetet, ott a D. . . mentén, hol a disznótorban a zúgolódó nép közé sorakozott a rektor is, s nyíltan és alattomban izgatta a könnyenhivőket. Mert tudni kell, hogy a temetési hiúság kielégitéseért áldozik legszívesebben a primitív gondolkozású ember, mely hajlamot azután szörnyűmódon ki lehet egy „népboldogitónak* zsákmányolni. Es ez az ember értett hozzá! A szegény pap mentül jobban nyesegette a rosz szokások fattyuhajtásait, ő annál inkább dédelgette a gyarló és erősen jövedelmező hiúságot. Nemcsak kidicsérte a hozzá vitt életiratokat, sőt kijelentette nem egyszer a funerátor, „még ezt a két becsületes, jó lelkit szomszédot bizony beleírjuk stb. stb. Nem akarom gyanúsítani a szóban forgó leánytanitó urat, miután ő igen tiszteletre méltó hivatalnok lehet, habár nevét — mit csak is sajnálhatunk, — ki nem irta is „Figyelő* ur, hogy azonban a gyászszertartás, már 10 év óta divatozó „emelésének" indokai, a nép részéről mindenkor tisztességesek lettek volna, el nem togadnám, épen a fenforgó eset is megcáfolná. Sőt nem titkolom el azon nézetemet sem, hogy az ily szokások mondhatatlanul károsak a tanügyre nézve is. Mit csinálnak addig, kérdezem, a tanulók, míg a tanitó úr parádézik, mint bizony mondom egészen felesleges személy, a temetéseken '? Dolgoznak a „kusztószok* felügyelete alatt! Ez elcsúszott igen, évtizedekkel ezelőtt ; ma azonban már túl vagyunk az ilyen dolgokon. Az is elég nagy szerencsétlensége a kisebb egyházaknak, hogy önálló kántori állomásokat nem szerezhetnek. Egy tanítónak legilletékesebb helye az iskolában van, melynek küszöbén, a tanórák alatt, ki nem léphet, ugy hogy iskolája kárát ne vallaná eltávozásának. Mindezek után a felvetett kérdésre most már így | felelek : Ha tanitó-káplán a kérdéses siribeszédmondó egyén, s a 10 éves szokás törvényesen is meg van engedve, a rendes lelkész urnák nem áll jogában azt mondani „ení nek a hallottnak mindenképen predikációsnak*) kellett volna lenni*, miután a szomorú felek jogkörébe tartozik választani, az egyes egyházakban szokásos gyászszertartások között; ha pedig a siribeszédmondó egyéniség pusztán csak tanitó, nem egyszersmind pap is, s a hií vatolt szokás megerősitve sincs, idegen vetésbe vagdalja sarlóját, és oly szokásnak hódol, mely a lelkészi hivatal méltósága és a tanügy érdekének szempontjából, meg nem tűrhető, feltétlenül megsemmisítendő. Ez az én : nézetem. GARZÓ GYULA, ref. lelkész. Stóla ügy. A stólaügyi kérdés felvetése a mult számban körülményesen leirt concrét esetben, — a felmutatott példában -- minden esetre érdekes s tanúságos-vitára, ille tőleg megvitatásra nyújt mintegy kihivó alkalmat. A mint most volt feltéve a kérdés, — a f e 1 e 1 e t r e á egyszer ű A lelkész követelése nem volt jogos, — predikálását nem kívánták, nem is prédikált, s így nem is leltet semmi követelése. — De egy leánytanító síribeszédes functiója a „gyászé r tartás emelésére® — a pap szolgálata igénybe vétele nélkül — minden esetié és határozottan — visszaélés. S ép azért, mivel sok és kellemetlen súrlódás szülője lehet ez erős lábra kapott szokás, a lelkésznek kötelssége nem a ; maga 120 krajcáros érdeke, hanem a közügy szempont; jából az ügyet az egyházmegye igazságos Ítélete alá bocsátani, mely e nagyon elharapózott visszaélésnek ugy veszi elejét, hogy a jövőben a leánytanitó ilyetén működését egyszerűen beszünteti, őt e szolgálat tételtől egyenesen eltiltja. Leány tanítónak a régi gyakorlat csak akkor engedi meg a síribeszéd tartást, ha egyszersmind tan tó káplán is a z i 1 1 e t ő, s ha a lelkész nem sajnálja tők e jövödelmet. Van olyan hely is, hol a rector mond a temetőben néhány búcsúszót, ha ugy tetszik, síri beszédet; de - hogy a leánytanitó fungáljon a (liszes temetésnél a pap *) Egy bonvivant kántorról hallottam, még itju koromban, hogy a temetési tolongásban megkrétázta néhány öreg ember hátát, s midó'n hazafelé mentek, elégedett mosolylyal mutogatta az éne kló' diákoknak a fehér jeleket, mondvák : „ezek következnek; egy fo-1 rintőt képvisel zsebem javára mindenik*. Hivatolt lelkész úr, hogy ily szempontból specifieálná híveit, hinrii nem akarom. G. Gy. 16*